A világ egyik legszebb természeti jelensége: a darvak vonulása

Az Európa északi mocsaraiban fészkelő darvak az Észak-afrikai telelőterületekre tartó útjuk során néhány hétre minden évben megállnak pihenni a Hortobágy és a Dél-Alföld pusztákkal övezett nagy tavain. Azért itt, mert ezeknek a gólyánál is nagyobb madaraknak olyan sekély vizű, háborítatlan éjszakázóhelyekre van szükségük, melyekről nappal kijárhatnak táplálkozni a gyepekre és tarlókra. Az idei rekord évnek ígérkezik, mert október elején már 90.000 darut számláltak a szakemberek, és a hónap második felében várhatóan még további madarak érkeznek.

A daru az 1910-es években még költött Magyarországon (utolsó fészkelését a Fonyód melletti Nagy-berekben jegyezték fel), majd a fészkelő állomány eltűnését követően néhány ezer példányos őszi és tavaszi vonulóként jelent meg nálunk évről-évre. Az 1980-as évektől ugrásszerűen nőtt a Tiszántúlon megpihenő darvak száma, ami az utóbbi évben akár a 100.000 példányt is meghaladhatja. Napjainkban növekszik az áttelelő és átnyaraló egyedek száma is, így jó esély van ara, hogy a közeljövőben ismét hazánkban költő fajként tartsuk számon.


Az őszi daruvonulás azért különleges jelenség, mert ezek a gólyánál is nagyobb madarak nem egyszerűen átrepülnek az országon, hanem legalább egy-másfél hónapig itt is maradnak (tavasszal viszont a költési izgalomban lévő madarak nem vagy csak rövid időre állnak meg nálunk). Eközben a százezernyi madár naponta kétszer rendkívül látványos keretek között szárnyra kel, hajnalban a táplálkozó területekre tartva elhagyják a tavi éjszakázóhelyeket, este pedig visszatérnek ide. Ilyenkor úton-útfélen találkozni lehet velük a Hortobágy és a Dél-Alföld nagy tavainak környékén, a madárlégiók – különösen a kiépített, és a madarak által megszokott leseknél – az emberek feje felett húznak át. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra biztatja a kirándulni vágyókat, hogy október második felében hétvégi program keretében látogassanak el egy izgalmas darumegfigyelésre a Tiszántúlra. Jó lenne, ha élete során minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!



A legegyszerűbb és legolcsóbb darumegfigyelési program, ha a délután derekán autóval leállunk valahol a Patkós-csárda - Tiszacsege - Balmazújváros - Nagyhegyes térségében található műutak mentén (ennek a térségnek a központját a Hortobágyi-halastavak alkotják), és ott várjuk a daruhúzást. A madarak viselkedése nemcsak évről-évre, de napról-napra is változhat, ezért nem lehetünk biztosak abban, hogy egy-egy helyszínen hány madarat fogunk látni (részletek >>).


Szervezett túrák keretében is van lehetőségünk a darvak megfigyelésére. Mind az MME, mind az Európa legnagyobb daruvonulási pihenőhelyeit gondozó Hortobágyi Nemzeti Park szervez darumegfigyelő túrákat, ezekről az alábbi oldalakon tájékozódhat:

MME öko-túra program >>
Hortobágyi Nemzeti Park >>


Néhány éve pedig különleges fotóles-hálózat épült ki a Hortobágyi Nemzeti Park területén, ahova nemcsak Magyarországról, de a világ más tájairól is érkeznek természetfotósok- és filmesek.

Forrás: MME