Rettegsz a fogorvostól? Aludd át a kezelést!

Magyarország lakosságának csupán 10%-a rendelkezik ép, egészséges fogazattal. Ez a rideg, valós tény természetesen azt is jelenti, hogy a többi 90%-nak igencsak lenne mit helyre hozni a szájában! De mit tegyen, ha tudatában van ennek a ténynek, de nem meri megközelíteni sem a fogászati rendelőt, mert még a gondolatától is kirázza a hideg és halálfélelem fogja el? Az altatásban elvégzett fogászati kezelés megoldást nyújt a félős páciensek számára is!

Éber szedálásról van szó, nem szó szerint értendő az altatás, de a beavatkozás után nem fogunk emlékezni másra, csak arra, hogy mindvégig aludtunk és jót pihentünk, miközben a fogorvos elvégezte a szükséges kezeléseket.

Egyetlenegy szúrást kell elviselni a kezelés előtt, mely során az altatóorvos a megfelelő előkészítő szereket juttatja be a páciens szervezetébe. Ettől a pillanattól kezdve semmire sem fogunk emlékezni. Viszont nagyon nagy előnye, hogy mialatt úgy érezzük, hogy alszunk, tulajdonképpen ébren vagyunk, képesek kommunikálni, reagálni a felszólításokra és együttműködni a fogorvossal. A nyelési, légzési, keringési reflexek természetesen működnek, mindvégig magunknál vagyiml, nem áll fenn a veszélye, hogy valamit esetleg leszippantunk, fulladást okozva és ki van zárva az is, hogy az életfunkciók veszélybe kerüljenek.

Belevágna?

Ha ennek tudatában úgy dönt, hogy - ha nem fog emlékezni az érzéstelenítés kellemetlenségére, a fúró szörnyű hangjára és a borzasztó, villámszerűen érkező fájdalomra, - belevág a fogászati kezelésbe, elsőként el kell jönnie a fogászatra és részt kell vennie egy állapotfelmérésen. Ennek alapján a fogorvosa készít egy kezelési tervet és csoportosítja azon kezeléseket, melyek egy altatás alatt egyszerre elvégezhetőek.

A következő lépés, hogy időpontot egyeztet a beavatkozásra az altatóorvossal való beszélgetés után. Az időpontra kísérővel kell érkeznie, mivel a kezelés után nem vezethet és mivel kisebb-nagyobb emlékezet-kihagyásai lesznek közvetlenül az ébredés után.

Az altató injekció beadása után garantáltan semmi emléke nem marad a későbbiek során történtekről. Miután fogorvosa elvégezte a tervezett beavatkozást, 20-30 perces ébredés következik és saját lábán a kísérőjével együtt elhagyhatja a rendelőt. Másnap nem dolgozhat, mivel az emlékezetkiesésesek megakadályozhatják a munkavégzésben, de a későbbiekben minden helyre áll és folytathatja életét a normális kerékvágásban.


Fogászat altatásban. Biztonságos?

Az éber szedálás egy intravénásan bejuttatott, kábító hatású gyógyszer alkalmazása során jelentkezik, mely 24-48 órán keresztül jelentkező emlékezetkiesést okoz. Ez alatt az idő alatt teljes mértékben kiürül a szervezetből, semmilyen mellékhatást nem hagyva maga után.

Alkalmazását az altatóorvos dönti el előzetes felmérés alapján, a beavatkozás alatt mindvégig jelen van, hogy közbeléphessen, amennyiben szükséges. Az egész beavatkozás alatt monitorozzák a pácienst, a legkisebb előjelre az ellenszer beadható és a hatás megszüntethető.

A fogorvosi beavatkozásoknál kedvelt szedálási forma, mivel biztonságosan alkalmazható, ellenszere van és olyan pánikos, hányingeres betegeknél is kivitelezhető a fogászati kezelés, akiknél különben esélytelen lenne szájba nyúlni.

Igaz, hogy szintetikus gyógyszert alkalmaznak, mely a központi idegrendszerre hat, de mellékhatása nincs és 48 órával a beavatkozás után már folytathatjuk a normális életet.

Ha csak ennyi kell, hogy legyőzze félelmét és tegyen róla, hogy egészséges legyen, hát aludja át a fogászati kezeléseit és ébredjen egy gonddal kevesebbel!

További információ az Altatásos fogászat oldalon olvasható.

Érdeklődjön a NiCo Dental Esztétikai Fogászat recepcióján aktuális akciónkról, mely szerint 20% kedvezménnyel veheti igénybe az altatást.



Dr. Bakos Anikó