6 hatalmas táplálkozási hiba, amit ne kövess el!

Egyszerűbb és célravezetőbb tartósan egészségesebb szokásokkal élni, mint utólag kigyógyulni betegségekből. Ez az evésre is igaz: inkább törekedj arra, hogy többnyire egészségesen étkezz ahelyett, hogy a táplálkozási hibákat később próbálnád kijavítani, amikor már esetleg komolyabb bajt okoztál magadnak. A túlsúllyal, az emésztési zavarokkal és az étrendi hibákból eredő tünetekkel sokkal nehezebb leszámolni, mint a testedért és az egészségedért felelősséget vállalva helyesen táplálkozni.

Mik a leggyakoribb és legsúlyosabb táplálkozási hibák?

1. Túl sokat enni
Gyakran előfordul, hogy a tányérunkra nagyobb mennyiség kerül, mint amire a szervezetünknek szüksége van, de azért azt a néhány falatot csak nem hagyjuk ott. Ennek gyökere gyakran a téves nevelés, sok embert már gyerekkorában arra szoktatnak, hogy mindent egyen meg, akkor is, ha már nem éhes, vagy például, hogy a húst nem szabad otthagyni. Ez a minta azonban hozzászoktatja a szervezetet ahhoz, hogy mindig többet egyen, mint amire ténylegesen szüksége van – a gyomrot pedig feleslegesen túlterheli.  Az a néhány plusz falat pedig hosszú távon igencsak sokat jelent, hiszen ezzel a szokással gyakorlatilag mindig többet viszünk be, a szervezet pedig hamar átáll a raktározó üzemmódra.

Tippek az 1. hiba kivédésére:


2. Napi egyszer enni

Ha csak napi egyszer eszel, nagy az esély rá, hogy akkor viszont nagyon sokat. Ez nagyon megterheli a teljes emésztőrendszert, ezért egyél inkább többször, kisebb adagokat. Nem mindenkinek ajánlott a napi ötszöri étkezés, van, aki 2 vagy 3 étkezésre elosztva tudja legjobban feltölteni az energiaraktárakat.

Kísérletezd ki, hogy neked mi a legjobb: hány étkezés, milyen adagok segítenek legjobban fenntartani az energiaszintedet az egész nap során anélkül, hogy elfáradnál vagy leesne a vércukorszinted - és tartsd is magad ehhez!

3. Idegesen, kapkodva, gyorsan enni
A hagyományos kultúrákban az étkezés egy szent, ünnepi rituálé, amelynek értékét emeli, ha megosztjuk másokkal. Főbenjáró bűn ezt a magasztos élvezetet elrontani azzal, hogy idegesen, kapkodva habzsolsz és csak néhány percet szánsz az étkezésre napközben. Ez nemcsak a művelet élvezeti értékét rontja, de az emésztésed hatásfokát is, és a szervezeted nagyobb eséllyel fogja azt jelezni rövid idő múlva, hogy újra éhes. Pedig csak nem kapta meg a kellő étel-élményt, vagy az elégtelen rágás és a stresszhatás következtében nem megfelelő a tápanyagok felszívódása.

4. Hűtőből vagy a konyhapulton enni
Mindez azt sugallja, hogy nem tiszteled magadat még annyira sem, hogy megteríts és nyugodtan leülj ebédelni, vacsorázni. Sokszor az időhiány vezet rá minket erre a rossz szokásra. Ugyanaz érvényes, mint a 3. pontnál – elvész az evés élménye, romlik az emésztés. Az ízlelőbimbóinkat és agyi receptorokat stimulálják az étkezés körülményei, a szép teríték, a kellemes, halk zene vagy a gyertyafény is, nemcsak maga a táplálékfelvétel fontos.

Tipp: figyelj oda arra, hogy teremts az étkezéshez megfelelő körülményeket! Munkanapon is szánj rá legalább 20-30 percet! Ilyenkor csak az evésre, a rágásra, az étel ízére, illatára, élményére figyelj! Ha teheted, másokkal együtt költsd el az ebédet, vacsorát, de ha egyedül étkezel, akkor is add meg a módját!

Célszerű a konyhától külön helyiséget kijelölni étkezés céljára, ha ez megoldható. Ha nem, akkor is jelezheted  egy vázával, egy mécsestartóval vagy egy-két különleges asztali kiegészítővel az étkezés saját helyét.


5. Napközben csak bekapni valamit, majd este jól bevacsorázni

Nemcsak az a fontos, hogy hányszor és milyen körülmények között eszünk, érdemes odafigyelni a helyes mennyiségi eloszlásra is. Több irányzat is létezik ezzel kapcsolatban és nagy egyéni különbségek lehetnek abban, hogy valaki szeret-e bőségesen bereggelizni, vagy épp ellenkezőleg, délig elvan a reggeli kávéval és képtelen addig bármi szilárdat enni.  Egy jól összeállított reggeli valóban egész energiát ad délelőttre, ám az is tény, hogy ha délelőtt inkább csak leveket, teát, gyümölcsöt fogyasztunk, akkor pedig hatékonyan támogatjuk a szervezetünk alaposabb tisztulását. Ötletek: Amire mindenképp érdemes ügyelni, hogy ne a vacsora legyen a legbőségesebb étkezés és ha lehet, ne este 6 után kerüljön rá sor. A legtöbb családban ez sajnos nem igazán kivitelezhető a hosszú munkaórák miatt, így jó, ha 8-9 óra tájban sor kerül az aznapi egyetlen közös étkezésre.  Ez azonban hosszú távon nem egészséges, ezért  vagy próbáljuk meg előbbre hozni a vacsora időpontját a teendők átcsoportosításával, vagy könnyű fogásokat adjunk ilyenkor az asztalra (pl. egy tál leves, saláta stb.)

Arra is érdemes gondolni, hogy ilyenkor már nem dolgozza fel a szénhidrátokat a szervezetünk, hanem raktározza. Ezért például tésztaféleségeket inkább ebédre együnk.

6. Össze nem illő dolgokat enni

Az elválasztó diéták, például a kilencven napos fogyókúra vagy a testkontroll sikere éppen abban keresendő, hogy nem terhelik le túlságosan a szervezetet az összetett ételfajták együttes emésztésével.  A testünk könnyebben emészti meg a fehérjét zöldsalátával, mint szénhidrátokkal, a szénhidrátokat szintén salátákkal, zöldségekkel, mint hüvelyesekkel. Ezért kerüljük a rántott hús-sültkrumpli, csilisbab vagy pörkölt nokedlivel típusú fogásokat, vagy legalábbis ritkábban kerüljenek terítékre. A sovány húsok, halak vagy növényi fehérje salátával például könnyen emészthető fogás.

Tipp: Törekedjünk arra, hogy minél kevesebb alapanyagból álljon össze egy-egy fogás: így nem adunk túl sok munkát az emésztőszerveknek és hatékonyabb lesz a tápanyagok felszívódása. Az ízeket sem kell elhanyagolnunk, ha változatosan fűszerezünk!

Kolontár Elvira
www.hazateres.net

Képek:
Ambro / FreeDigitalPhotos.net
photostock / FreeDigitalPhotos.net