12.12. - az év különleges időszaka

Hamarosan 9 olyan nap következik az évben, amikor minden segítséget megkapunk ahhoz, hogy elengedjük mindazt, ami már nem szolgál bennünket és magasabb szintre lépjünk a saját életünkben. 9 nap, A 9 nap, 9 Szellemi Mester, 9 kapu, 9 csakra és 9 dimenzió. Tudatosan átélve napról-napra minden szintet, az ember korrigálhat a sors írta szavakon és mondatokon.

A jó szándék, a szeretet, az együttérzés és a béke az, ami most gyógyít mindent és mindenkit. Türelemmel, szeretettel és odaadással a kódok átíródnak, a programok megszűnnek, az alacsony energiák kioldódhatnak. Minden nap hálásnak lenni az Életért, a minket körülvevő emberekért, a meglévő tulajdonainkért… Ez a 9 nap alkalmat ad arra is, hogy önmagunkban és kívül is le tudjuk győzni a negatív energiák káros hatásait a gondolatainkban és az érzelmeinkben is és meg tudjuk látni az anyagi világ mögötti lényeget.

Lazulni fognak különböző fizikai szálak is, amelyek idáig erősen befolyásoltak, visszatartottak, megkötöttek, visszahúztak akár egy házhoz, egy munkahelyhez vagy városhoz, vagy egy bármely más tárgyhoz kapcsolódóan.

A 12:12 nemcsak egy ciklus végét, befejeződését, beteljesülését, hanem az Egység, az Egy állapot megteremtését, megtestesülését is jelenti bennünk és körülöttünk. Így lehullanak majd rólunk azok a most még fel nem ismert fizikai terhek, amelyek a felszínességet és a szétforgácsolódást eredményezik jelenleg. Ráébredünk, hogy nem kell feltétlenül kell mindent birtokolnunk, magunkhoz kötnünk, a tulajdonunkba kerítenünk és „bekebeleznünk”, mert az már itt van bennünk, mint érzés és emlék. Ezt felismerve rengeteg haszontalan és fájdalmas érzéstől, az elvesztéstől való félelemtől menekíthetjük meg magunkat.

A Földnek, a földön élő összes élőlénynek, így az embernek is, valamint az Univerzumunknak és a Galaxisunknak a 12:12 egy olyan kódolt, fizikailag is átélhető célállomás, amelyet most el tudunk érni.

A magasabb valóságok, így a 9. dimenzió létezésének megtapasztalási lehetőségét mi magunk kódoltuk be a DNS-ünkbe, bennünk van a sejtek szintjén, genetikailag a DNS-ünkben. Ehhez igazodik az energiarendszereünk, a fénytestünk ki-, illetve átalakulása is. Ez a lehetőség tehát adott: vagy élünk vele, vagy nem.


Ez a lehető legtöbb, amivel a Teremtő minket felruházott és megalkotott egyszer, és amit mi jelen létállapotunkban, a felébredő sejtemlékezetünkre hagyatkozva, ébredő Lélekként ebben a testben elérhetünk.  A 9 nap 9 lépcsőt is szimbolizál. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az Emberiség egyik legnagyobb csodája és kegyelme, hogy megtapasztalhatja a 9. dimenzió fényét úgy, hogy tudatosan halad felfelé, elindulva az első dimenziótól, egy belső fényspirálon át lépkedve, belső kapukon és valóságokon áthaladva, a Végtelen Fények Tengerét megtapasztalva egészen a Fény Forrásának leheletéig.

A 12-es szám, a szeretet 3 fő formájának a jelképe, a legfontosabb szakrális szám is egyben, mivel ez a szellemi szintű kozmikus teremtések száma. A 3x3-mas  tér-idő teremtési kód alapú valóságtartalmat felváltja a 4x3-mas új teremtési kódokkal rendelkező energiamintázat. Ezzel egy új teremtési ciklus kezdődött, melynek az új  4-es rendszer  az alapja, ami magában hordozza a Kozmikus Tökéletesség és a Tér Teljességének energiamintázatát is.

Arkangyali csoportok, Mesteri Szellemiségek, a 9. dimenzió Felemelkedett Fénymesterei, valamint a Galaktikus Tanács tagjai és Csillagküldöttjei vannak már jelen itt most is és segítenek, hogy ez az folyamat megtörténjen és végbemenjen. Ezzel a jelenséggel két spirális erőtér visszatér, összeér, ami két erős karmikus kör letételét és befejezését jelenti. 2012-ig minden kisebb és nagyobb spirális létkör és KarmaKör lassan újra találkozik, egybeolvadnak és a rájuk jellemző sajátos lenyomatú energiaminták végleg kioldódnak. 2012- ben 3 nagy Világciklus közelít egymáshoz, hogy lassan visszatérjenek eredetükhöz és lezáruljanak.

Ebben a 9 napban minden számít! Nem az a fontos, hogy mit csinálsz, hanem hogy azt hogyan csinálod és hogyan éled meg és át! Milyen szívvel és milyen tudatossággal? Mennyire vagy tudatos, éber, figyelmes, koncentrált, segítőkész és nyitott a jelekre és a segítő jelenlétre? Nyitott kapuk és ajtók vannak melletted és körülötted, amelyek végtelen szintű információt és megoldást adnak neked.  Kérhetsz, oldhatsz, nyithatsz, írhatsz, imádkozhatsz, teremthetsz vagy akár böjtölhetsz – az a fontos, hogy azt tedd, amit belül érzel, hogy tenned kell. Légy ott, légy jelen és légy benne 100 %-osan az adott helyzetben, az adott pillanatában.

A 12-e és a 21.-e között is 9 nap van, ami azt jelenti, hogy ebben a 9 napban megmutatkozik előttünk az életünkben elért tudatosságunk és spirituális fejlettségi szintünk, valamint ezek még hiányos, gyenge részei is. Ami abban a 9 napban történik velünk, az történik velünk a közeljövőnkben is.

Ez olyan lesz, mint egy világos, érthető számadás és mérce. Lehet, hogy könnyen, egyszerűen és jó dolgok történnek majd velünk, de lehet, hogy nehezen, erőlködve, fáradtan és érzelmi hullámzások, görcsök közepette telnek ezek a napok.

Most valóban megmutatkozik, és szinte mérhetően, hogy életünkben jól haladtunk-e. Világossá válnak a tévutak, a tévhitek, a tévelygések a sötétben. Ez az együttállás mindezeket felerősítik bennünk és láthatóvá teszi nekünk. Minden, ami belül van, most kívül is megmutatkozik. Ha ezt a folyamatot tudatosan, együttműködve és hárításoktól mentesen végig tudjuk csinálni, akkor egy különleges belső átalakulásban és ébredésben lesz részünk. Minden tekintetben ott lesznek a lehetőségek körülöttünk, hogy mit és milyen formában válasszunk.

Régen azt mondták: „Amilyen a január elseje, amit akkor, aznap teszel, azt teszed és olyan lesz az egész éved!” Ezt most elmondhatjuk erre a 9 napra is. Amilyen lesz ez a 9 napod, olyan lesz a következő 9 heted, 9 hónapod és 9 éved!  Ezért is nagy jelentőségű a következő 9 nap. Pillanatok alatt oldódhatnak fel a karmikus kötelékek, szűnhetnek meg régi, nehéz, lehúzó energetikai szálak, és indulhat el a szerencse kereke, egy termékeny, bőséges és áldásos időszakot hozva életünkbe.


Ez nekünk embereknek, Magyarországnak, az Európa ezen szélességi és magassági fokán levő területnek egy óriási kegyelmi lehetőség. Ez egy rés a pajzson, a térben, amivel élni kell és amit ki kell használnunk. Földi idő szerint ez persze 9 nap lesz, de a galaxisok és a csillagok több évmilliós életciklusához képest ez egy másodperc lesz. Mi vagyunk most a fókuszban. A Kozmikus Látólencse mindent rögzítő és felnagyító szeme ide vetül ki.

A következő fontos kapu a 12.12.
Kollektív tisztulási folyamat indul el kívül és belül is, amihez mi személy szerint úgy „járulunk” hozzá, hogy ezen időszak alatt, tehát 9 vagy 12 napon át  csak folyadékot veszünk magunkhoz. Nevezhetjük egyfajta böjtnek is, egy léböjt időszaknak, amikor semmi szilárd táplálékot, semmi nehéz energiát nem adunk a testnek, csakis olyat, amit azonnal hasznosítani tud. Éppen ezért ez egy különleges méregtelenítési és tisztulási folyamat lesz, amit azért adunk így közre, hogy példát, utat és lehetőséget mutassunk ezzel mindenkinek, hogy a test tisztulása révén hogyan segíthetjük elő a magasabb tudatossági szint és energiaszint elérését. Ha „csökkentjük az anyagot”, megnövekszik a szellem ereje, a szellemi energia, a tudatosság.

Ez nem felhívás, csak egy jelzőtábla értékű közlemény!
Aki úgy érzi, készen áll egyfajta belső út felvállalásához, a saját fizikai testének szellemével való összekapcsolódáshoz, a Felsőbb Isteni Önvalóval való kapcsolat felvételéhez, az tartson velünk ebben a léböjtben addig, ameddig tud – mindenfajta kötelezettség nélkül.
Akár csak egy napig, vagy kettőig, vagy háromig, mindegy! Csak gondold át, hogy megpróbálod-e próbára tenni a személyes megszokásaid, berögződéseid és rutinszerű reakcióid határait kitolni és/vagy feladni?

A 9 nap alatt nemcsak a böjt az a lehetőség, amivel tisztulni és erősödni lehet, hanem a meditációk, hangolódások, belső gyakorlatok, imaginációk és a tudatos odafigyelés a történésekre. Ezekben a napokban időt kellene szánni Önmagunkra, ha megtehetjük, akkor minden fizikai dolgot csökkentsünk minimálisra és a szellemi dolgokat pedig maximálisra. (A folyamatos meditáció és lelki-szellemi gyakorlatok is vannak olyan fárasztóak és nehezek, mint a fizikai munka!)

Tudjuk, hogy itt a fizikai világban, a fizikai dolgokat szoktuk meg és ezek között élünk nap mint nap, így sokkal nehezebb lehet mindez azoknak, akik nehéz fizikai munkát végeznek, vagy egy teljesen más időbeosztásban dolgoznak.  Ez csak egy lehetőség, amivel akkor lehet élni, ha érzed! De ha már fejben, gondolatban eljátszol ezzel az „ötlettel”, már ez, önmagában is kiválthatja a változást, de akár hárítást és ellenállást is. Bárki, bárhol és bármikor csatlakozhat ehhez a folyamathoz a saját ritmusát követve.


Meditációs Est - A Fény felvállalásának Ereje!
2011. 12.12. 19.00 – 21.30


Ettől a naptól kezdve, 12 pár Felemelkedett Mester és Arkangyal vár, hogy elindulj egy különleges, felfelé ívelő belső Fényspirál, egy sugárzó, élő - eleven Csillagkapukkal teli éteri csillagösvény vonalán. A 12 Kapu Fényvalósága egyesével, nap mint nap befogad, megérint és átemel, majd felkészít, hogy teljesen megtisztulva, átszellemülve, tudatosan érkezz meg és  léphess át a Fény Születésének a Kapuján december 24-én. Immár 4. éve, hogy végigjárjuk ezt a csodálatosan szép belső utat, a Fény Útját, december 12-től 24-ig. Határozd el magad, dönts úgy, lépj és változtass! Gyere velünk nyitott szívvel, tiszta tudattal és sugárzó Lélekkel…

Helyszín: Bp. VI. Mozsár utca 7.
Kristály - Sóbarlang – Sóker

Időpont: 19.00 - 21.30
Részvételi díj: 3.500 Ft


Laczkó – Száraz Júlia
www.larimarkristalykapu.hu