Egyre nagyobb szükség van a hajléktalanokat segítő szervezetek munkájára

A Van Esély Alapítvány 11 éve indította útjára pályázati rendszerben folytatott programját, melynek célja, hogy az otthon nélkül maradt embereket anyagi és szakmai eszközökkel segítse a hajléktalanságból kivezető úton. A program során kiemelt fontossággal bír azoknak a máshogy nem finanszírozható folyamatoknak a támogatása, melyek mérhető lépést, illetve a későbbiekben minőségi változást jelenthetnek a hajléktalanság elhagyásában.

Az általános vélekedéssel ellentétben a hajléktalan emberek meghatározó része nem az utcán él, hanem valamilyen szociális intézmény lakója, sokuk munkával és keresettel rendelkezik, hajléktalanságát elsősorban az önálló lakhatás hiánya jelenti. Mások szívesen dolgoznának, de nem rendelkeznek megfelelő iskolai végzettséggel, nincs szakmájuk, vagy tudásuk elavult, nem piacképes. Ők képezik a program első számú célcsoportját. Ezek az emberek önállóan is képesek arra, hogy hozzájáruljanak sorsuk jobbításához, ám a szociális tömegellátásban nem áll rendelkezésükre olyan egyéni léptékű segítség és támogatás, mellyel önálló egzisztenciájuk alapjait megteremthetnék.


Az Alapítvány személyre szóló projekteket támogat: fél éves szociális munkával és konkrét célokhoz kötött anyagi támogatással segíti az intézményből kilépő embereket és családokat. A cél minden esetben az intézményhasználat, és végső soron a hajléktalanlét elhagyása; az önfenntartó életmód kereteinek megteremtése. Éppen ezért az Alapítvány olyan komplex programok felállítására szerződik pályázóikkal, melyek egységesen célozzák meg egy stabil és hosszútávon fenntartható életforma megteremtését.

„A hajléktalanság nem csak a lakás hiánya, sokkal inkább egy olyan, az életforma minden területére hatással lévő állapot, melyet csak az életforma teljes, azaz minden részt érintő változtatásával lehet orvosolni. A támogatott programok körébe tartozik minden olyan segítség, mely az egyén munkaerőpiaci helyzetét hivatott erősíteni, ilyenek lehetnek pl. munkaeszköz vásárlás, tanfolyam, munkaruha, vagy bármilyen képzési program.” – mondta el Breitner Péter, a Van Esély Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A hajléktalan és segítője (aki legtöbbször egy szociális munkás) együtt pályáznak az alapítványnál. A pályázatokon személyenként 50–100. 000. Ft közötti összeg nyerhető. A segítőprogramot a pályázónak kell kidolgoznia, a szervezet a program viteléhez szükséges anyagi feltételeket biztosítja a támogatott és segítője számára, illetve szakmai konzultációt kínál a programok teljes hosszában: a pályázat kidolgozásától a megvalósítás különböző lépcsőin át, annak dokumentációjáig.

Egy, a Van Esély Alapítvány sikertörténeteiből

Péter*, 58 éves férfi, 2010-ben, albérletből, munkahelye elvesztése után került hajléktalanok átmeneti szállására. Stabil egzisztenciával, jól élt sokáig: egy fafeldolgozó üzem vezetője volt, 6 alkalmazottal, majd második feleségével saját éttermet vezettek.


Két feleségnek és gyerekeinek két házat épített fel, a harmadikat nem tudta befejezni, mert tüdőembóliát kapott. Két válása után mindent a családjaira hagyott. Gyerekei most is a rájuk hagyott vagyonból élnek. Kapcsolatuk jó, legkisebb lányával szinte naponta találkoznak.

Fél szemére nem lát egy gyermekkori baleset miatt. Asztmás.

Tanult szakmája szakács, de egész életét végig kísérte a fafaragás, a fával való munka. Régebben a Népi Iparművészeti Kamara által zsűrizett fafaragó volt. A Van Esély Alapítványtól fafaragó szerszámokat kért és kapott, hogy újra dolgozni tudjon. Előbb egy sírfeliratot, majd egy székely kaput készített megrendelésre. Ez utóbbi olyan jól sikerült, hogy az egyházközség a templom kapujának megfaragásával bízná meg, a tárgyalások erről a munkáról most zajlanak. Jövő év elejére már több megrendelése is van. Olyan is akadt azonban, aki ismerve nehéz helyzetét jóval a piaci ár alá alkudta a munkát és olyan is, aki ki sem fizette. A támogatási projekt most is zajlik, Péter bizakodó: újra két keze munkájából akar élni, és támogatni legkisebb lányát, hogy ő is ugyanúgy megkapjon mindent tőle, mint nagyobb gyermekei.

A Van Esély Alapítvány programja egyike a legjobb 25 kiválasztott magyar projektnek az ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díj 2011 pályázatán.

A Van Esély Alapítvány tevékenységéről bővebb információ elérhető itt.

Képek:
dan / FreeDigitalPhotos.net
Mantas Ruzveltas / FreeDigitalPhotos.net