A megpattant "Kő" - Mick Taylor 63 éves

A 60-as években Anglia egyik legtehetségesebb blues-gitárosának tartották. Aztán ő lett a Rolling Stones második korszakának szólógitárosa. Nem kért azonban öt évnél többet a sztáréletből, visszahúzódott a "második vonalba", és azóta is játszik, még ha nem is róla szólnak a hangos riportok.

Mick Taylor 1949. január 17-én született London közelében. Kilencévesen kezdett gitározni és már a 60-as évek elején volt saját zenekara, majd 1965-66-ban a The Gods nevű bandában olyanokkal muzsikált együtt, mint Ken Hensley, a Uriah Heep alapítója és John Glascock, a Jethro Tull fiatalon elhunyt basszusgitárosa. Egy évvel később John Mayall egyik klubkoncertjén felkéredzkedett a színpadra a szakmai körökben már jól ismert fiatalember, és amikor 1967 őszén a fehér blues nagymestere kirúgta a Bluesbreakersből Peter Greent, emlékezett a babaarcú gitárosra.


Két év alatt négy lemezt készítettek együtt, a Crusade-ot, a Diary of a Band két albumát, valamint a Bare Wires című, progresszív dzsesszrock elemekkel tarkított korongot. Ez utóbbi különösen fontos mérföldkő volt a rock történetében: Dick Heckstall-Smith szaxofonos, Jon Hiseman dobos és Tony Reeves basszusgitáros megalakították ezután a Colosseumot, Taylort pedig a Rolling Stones csábította el a bandából kilépett Brian Jones helyére.


Taylor három nappal Jones halála után, 1969. július 5-én a londoni Hyde Parkban, negyedmillió néző alatt tartott ingyenes koncerten lépett először színpadra a Stones tagjaként, és a Honky Tonk Women című kislemez volt első felvétele. Mick öt éven át volt tagja a Köveknek, és nem véletlenül tartja a zenekar sok rajongója ezt a fél évtizedet a legjobb "kőkorszaknak".


A Let It Bleed nyers bluesait (Gimme Shelter, Love In Vain, Country Honk, Midnight Rambler) a New York-i Madison Square Gardenben tartott koncert lendületes felvétele követte, majd jött talán minden idők legjobb Stones-albuma, az 1971-es Sticky Fingers. A villámzáras borítós lemezen Taylor megcsillogtatja tudását akusztikus gitáron is, állítólag több dalnak, a Brown Sugarnak, a Moonlight Mile-nak és a Can You Hear Me Knocking-nak is társszerzője, csak a banda nem akart eltérni a Jagger-Richards szerzőpáros "gyakorlatától".


A következő években még olyan nagy sikerű lemezek születtek Mick közreműködésével, mint az Exile On Main Street, a Goat Head Soup (rajta az Angie-vel, amelyet szintén neki tulajdonítanak), és az Only A Rock And Roll. De akkor már a gitárosnak elege volt a zenekart körülvevő felhajtásból, a sztárkultuszból, és 1974. decemberében kilépett, hogy átadja a helyet a nála sokkal kisebb kaliberű, de a Stonesba jobban beilleszkedő Ronnie Woodnak. Az
1975-ben megjelent, régebbi sikerek áthangszerelt változatait tartalmazó Metamorphosist már "távollétében" adták ki társai.

Mick Taylor csendesebb vizekre evezett - egy időben Stones-korszakát tévedésnek minősítette -, zenei igényeit azonban nem adta alább. Innentől kezdve kevesebb felvételt készített, viszont a mai napig rendszeresen turnézik.


1981-ben, miután a Tattoo You című Rolling-albumra rákerült néhány olyan dal, amit még vele vettek fel, a banda amerikai körútjának néhány koncertjén még a régi társakkal is fellépett. 2000-ben az egykori Stones-basszusgitáros, Bill Wyman Rhythm Kings együttesével szerepelt.


Többször játszott Jack Bruce bandáiban, játszott a Gonggal, Alvin Leevel, John Phillipsszel, vissza-visszatért John Mayallhoz, - hallhatjuk a 2001-es John Mayall and Friends-lemezen. Ott volt Mayallnak a 70. születésnapját megünneplő liverpooli koncerten is 2003-ban, Eric Clapton és több más világhírű zenész társaságában. Egy évvel később pedig a brit blues élő szülőatyjának Bluesbreakers-ével angliai turnéra is indult.


Gitározott azokon a koncerteken is, amelyeket Jimi emlékére indítottak 2007. októberében az USA-ban. Az Experience Hendrix groupban olyanok játszottak, mint Mitch Mitchell, Billy Cox, Buddy Guy, Hubert Sumlin és Robby Krieger. Ezeket az „emléktúrákat” azóta is minden évben óriási sikerrel megrendezik, természetesen változó gitáros óriásokkal.
 
Mick Taylor kétszer járt Magyarországon: 1998. márciusában a Petőfi Csarnokban, 2001. júliusában pedig a paksi gastroblues fesztiválon koncertezett megérdemelt sikerrel.


Az idők során hét szólólemezzel örvendeztette meg a híveit, a legutóbbi a 2003-as Shadow Man volt. Képességeit azért érzékelteti, hogy a Rolling Stones magazin 2012-es, minden idők 100 legjobb gitárosának listáján a 37. helyet adta neki.