Hogyan csökkentsük a trombózis kockázatát?

A trombózis ma Magyarországon szinte népbetegségnek számít, hiszen 40 ezer ember hal meg évente aterotrombózis miatt. Mivel az öröklött hajlamon kívül számos életmódbeli tényező is elősegíti a kialakulását, megfelelő életvezetéssel és rendszeres szűréssel sokat tehetünk egészségünkért. Prof. dr. Blaskó György véralvadási szakértő beszél a kockázatokról és a megelőzési lehetőségekről beszélt.

A véralvadás egyensúlya könnyen felborulhat
A véralvadási rendszer kényes egyensúlya számos tényező miatt felborulhat. Ha az alvadás irányába tolódik el, trombózis jöhet létre, vagyis a szív által mozgásban tartott vérkeringés leállása az érrendszer valamelyik szakaszán. Típusai közül egyik legveszélyesebb a mélyvénás trombózis, amely sokszor jellegtelen tünetekkel jelentkezik, mint a görcsös lábszárfájdalom, indokolatlan fáradtság érzettel. Ha további vénaszakasz is elzáródik, már jól láthatóvá válik a lábdagadás, és pihenéskor sem szűnik a lábszár fájdalma. A bőr ekkorra feszessé, fénylővé, meleggé, kissé kékes árnyalatúvá válik.
A trombózis kezelésének elsődleges célja a vérrög növekedésének megakadályozása, a vérrög feloldása, a későbbiekben pedig a vérrög ismételt kialakulásának megelőzése.



A nőknél nagyobb a kockázat?

Számos olyan veleszületett állapot létezik, melyek önmagukban vagy más szerzett kockázati tényezővel társulva trombózis kialakulását eredményezhetik. Tény az is, hogy számos olyan állapot ismeretes, amely csak a nőket érinti és növelheti a trombózis kialakulásának kockázatát. Ilyen a fogamzásgátló tabletták szedése, a terhesség és a menopauza alatt alkalmazott hormonpótló kezelés. Fokozott trombóziskészségre lehet gyanakodni a hölgyeknél akkor is, ha a meddőséggel illetve a gyakori vetéléssel küzdenek. Az ilyen esetek nagy részében az alvadásgátló kezelés teszi lehetővé a baba kihordását. - tájékoztat prof. dr. Blaskó György, az Oxygen Medical véralvadási szakértője.

Kiemelt kockázati tényezők
Fokozott trombózis-hajlamról beszélhetünk az alábbi tényezők megléte esetén:

Bármely kockázati tényező (esetleg több tényező) megléte esetén kiemelten ajánlott a szűrésen való részvétel és a szakorvosi kontroll.


www.oxygenmedical.hu

Képek:
sixninepixels / FreeDigitalPhotos.net
renjith krishnan / FreeDigitalPhotos.net