5 dolog, amivel a Vízöntők az őrületbe kergetnek

A Vízöntő az állatöv különce, zsenije és forradalmára. Nehéz természete, makacssága és fellengzőssége miatt azonban sokszor nem könnyű elviselni. Ha mégis rákényszerülsz, légy végtelenül türelmes és elfogadó! Egyébként csak egy dolgot tehetsz, ahogy mondani szokás: megszoksz vagy megszöksz.

Az örök elégedetlen
Egy Vízöntőnek soha nem jó semmi úgy, ahogy van, zsigeri késztetést érez arra, hogy mindent megváltoztasson,  megreformáljon,  átalakítson – persze a saját szája íze szerint. Elképzelni sem tudja, mások miért nem osztoznak korszakalkotó ötleteiben és forradalmi elképzeléseiben. Ha Vízöntővel élsz együtt, sosem lehet igazad, mert az csak neki van. Vízöntő kollégád előszeretettel felrúgja a határidőket, sőt, magát a projekttervet is, az utolsó pillanatban – mindenki más számára érthetetlen, esetleg zöld elvekre hivatkozva.

Szabadságmániás
Legrosszabb formájában kicsinyes és kényszeres kiskapu-kereső, aki képtelen bármilyen szabott rendszerbe beilleszkedni – még akkor is nehezére esik, ha nyilvánvalóan az ő érdekeit szolgálja a dolog. Könnyen lehet, hogy emiatt negyvenévesen is csak biciklivel hajlandó közlekedni és makacsul ellenáll annak, hogy bankkártyát csináltasson, hogy arra utalják a fizetését, mint mindenki másnak. Ha a beosztottad Vízöntő, biztos lehetsz benne, hogy még akkor is képtelen pontosan beérni reggel, ha elbocsátással fenyegeted, így aztán mindenki jobban jár, ha engedsz és megadod neki a kellő szabadságot.



Képtelen a mély érzésekre
Ha a párod, szerelmed az érzelmeit nehezen kimutató Vízöntő, akinek az átlagosnál több gondja van az intimitással és a kötődéssel, akkor sosem tudhatod igazán, hányadán is állsz vele. Fél megélni, kimutatni az érzéseit és szívesebben menekül a racionalitás, a szellem világába. Nem kimondottan romantikus típus, jobban felizgatja egy intellektuális vita, mint egy meghitt összebújás a kanapén. Eljegyzés, esküvő? Eszedbe se jusson! Örülj, ha nem hagy faképnél  a személyes szabadságára hivatkozva, amikor magányosan ébredve reggel meg mered kérdezni, hol töltötte az előző éjszakát.

Szélsőséges idealista
Gyakran a fellegekben jár és képtelen leereszkedni a földi problémákhoz. A bevásárlás, takarítás vagy éppen az elromlott kütyük megjavítása teljesen hidegen hagyja, ehelyett minden idejét aktivista csoportok szervezésével,  a világmegváltó Nagy Mű megírásával vagy környezetbarát, de teljességgel használhatatlan cuccok megtervezésével tölti. Ha Vízöntő a gyereked, idegőrlő éveknek nézel elébe, amíg megtanul magáról gondoskodni és elsajátítja az élethez szükséges praktikus teendőket.
 
Igénytelen

Mivel mindig a nagy egészet nézi, a részletekre ő ugyan nem ad, főleg ha gyakorlati, kényelmi dolgokról van szó. Ha férfi, a négynapos borosta nemhogy nem ciki, egyenesen a sármját növeli. Jobb, ha tudod, hogy fürdeni is ebben a ritmusban szokott. Ha nő, akkor sem különösebben ad a külsejére, a zsákruhákat és az idióta színes kiegészítőket részesíti előnyben. A lábát az egyenjogúság nevében nem borotválja.

Az éremnek mindig két oldala van. A Vízöntőnek is, mint minden más jegynek, vannak szerethető, sőt, imádnivaló tulajdonságai.
Ha érdekel, melyek ezek, kattints ide!