Szerencsénkre nem lett dobos Stan Webb, Anglia virtuóz bluesgitárosa

66. születésnapját ünnepli Stan Webb, aki a Chicken Shack bandája élén az egyik legnépszerűbb gitárnyűvő volt az 1960-as évek végén, de ma már méltatlanul kevés szó esik róla, pedig semmit sem kopott a játéktudása.

Stan Webb 1946. február 3-án született a londoni Fulham városrészben, amelyet az angol foci szerelmesei jól ismernek a csapatáról. Gyermekkora egy részét a West Midlands régióban lévő Kidderminster városában töltötte, ahová a családjával költözött. A zenével közeli ismeretségbe nagybátyja és a nagyanyja lemezgyűjteményét „lehallgatva“ került. A rokonok jazzrajongók voltak, így természetes volt, hogy a fiúra Bessie Smith, Duke Ellington és a műfaj többi sztárja volt a legnagyobb hatással.

Aztán amikor meghallotta Louie (máshol Louis) Bellson dobjátékát, ő is egy dobszerkót akart. Az apja a nagyobb zajongást elkerülendő, inkább egy gitárt vett neki, Stan eleinte csak nézegette a hangszert, de amikor felfedezte magának Django Reinhardt gitárjátékát, ő is a húrok közé csapott. Hamarosan eljutott az amerikai bluesgitárosok nagyágyúihoz, B.B. Kinghez, Buddy Guy-hoz és a többiekhez, de az ő embere mégis Freddie King lett!


Nem kellett sok idő, hogy zenekarban próbálkozzon Birmingham környékén, az első a The Stranger’s Dance Band volt, amely később Strangers‘ Incorporated-re változott, itt leginkább standardokat nyomtak. Már akkor nagyon tetszett neki egy „konkurens“ banda a Nero and the Gladiators, amelynek Ritchie Blackmore volt a gitárosa, aki más stílusban játszott.


Ezt követően új zenekart szervezett Sounds of Blue néven, amelyben David Yeates lett az énekes, Christine Perfect énekelt és zongorázott, Andy Sylvester basszusgitározott és Chris Wood szaxofonozott. Egy évig játszottak így, de ekkor Christine inkább elment egy boltba dolgozni, míg Yeates az RCA kiadónál beállt, a „pult másik oldalára”.

Stan és Andy egy új dobossal Alan Morley-val folytatta, de már Chicken Shack néven, így mentek el pénzt keresni Hamburgba 1967-ben, mint oly sok angol banda korábban, de még abban az időben is. Hazatérve a fátyolos hangú énekesnőjük, Christine Perfect újra csatlakozott hozzájuk, de a dobosok gyakran változtak, Al Sykes és Hughie Flint jöttek-mentek, majd hosszabb távon maradt Dave Bidwell. Az új zenekarral aláírtak Mike Vernon Blue Horizon cégéhez. Augusztusban már be is mutatkoztak a 7. windsori jazz és blues fesztiválon, ahol nagy sikert aratott Webb gitárjátéka, amely Buddy Guyt és Freddie Kinget idézte.


Első albumuk 1968. nyarán jelent meg, Forty Blue Fingers, Freshly Packed and Ready to Serve címmel, melyen John Lee Hooker, Buddy Guy, Freddie King-dalok mellett Webb és Perfect szerzemények is szerepeltek. A lemezvásárló közönség nagyon jól fogadta a zenekart, a listán a 12. helyig jutottak, sőt Christine Perfectet a Melody Maker olvasói később az év legjobb brit énekesnőjének választották! A dolog pikantériája, hogy ekkor már Christine nem is volt a csapat tagja, újra otthoni teendőkkel foglalatoskodott.


Második lemezük, az 1969. februárjában üzletekbe kerülő O.K. Ken? egy jó hangulatú baráti társaságban rögzített stúdiókoncert volt, tele ugratásokkal. Az albumon a feldolgozások mellett, hat saját szerzemény is helyet kapott. Közöttük az egyik legjobb a Get Like You Used To Be volt. Még 68. végén rögzítették a megkapó hangulatú I’d Rather Go Blind című Etta James-től ismert dalt, amelyben Christine nevéhez illően egyszerűen „tökéletes”. Ez lett a Chicken Shack legnagyobb Top 10-es slágere, egyúttal Christine Perfect búcsúdala is.


Az énekesnő később a saját együttesével készített felvételeket. Innen azonban hamarosan a jövendő férj, John McVie - a vetélytárs Fleetwood Mac basszusgitárosa - szerezte meg magának és zenekarának a hölgyet. Lám, a zenei világban sem volt ismeretlen fogalom a munkaerő-csábítás. Webb nélküle is folytatta, Paul Raymonddal, a Plastic Pennyből igazolt billentyűssel próbálta meg az énekesnőt pótolni.

 
Kiadták a 100 Ton Chicken és az Accept! Chicken Shack című albumaikat, melyeken a banda továbbra is a megszokott magas színvonalon játszott. Ebből az időből a Tears In The Wind lett kisebb sikerük. Évek alatt tucatnyi zenész megfordult a Chicken Shack-ben, míg eljutottak az 1973. októberi búcsúkoncertjükig. Stan Webb később rövid ideig gitározott a Savoy Brown csoportban egy amerikai turnén, együttműködésüket a Boogie Brothers albumon hallhatjuk. Ezt követően a Broken Glass nevű bandával is felvett egy nagylemezt.
 

1977-1982. között újból feltűnt a Chicken Shack név London és Hamburg külvárosi klubjaiban, kocsmáiban, sőt még az 1990-es években is. Lemezeik jelentek meg, a koncerteken Webb még mindig elkápráztatta a közönséget, de a zenészek állandóan változtak körülötte, pedig a Ten Years After és a Blodwyn Pig korábbi erősségei is segítették. 1991-es lemezén Pete Haycock, a Climax Blues Band vezetője is játszott.


1996-ban váratlanul Budapesten is felléptek, Stan Webb gitárjátékával ámulatba ejtett bennünket, akik ott voltunk felejthetetlen élményben részesültünk. Az utóbbi években a Stan Webb’s Chicken Shack elnevezésű formációban, változó összetételben játszik és lemezeket is így jelentet meg. Már 2012-ben is kiadott egy korongot Stan’s Blues címmel, amellyel ezúttal sem okozott csalódást.