Itt a 12 Playmate döntős: a titok a nagy mell?

A napokban mutatták be az idei Playmate választás 12 döntősét. Ugyan a végső eredményre még csaknem egy hónapot kell várnunk, de addig is ismerkedjünk meg a lányokkal!

"Azt gondolom, évek óta az egyik legerősebb mezőny az idei, nagyon sok olyan jelölt van, aki szerintem később is megállja majd a helyét. Nagyon nehezen fogunk választani, pont ezért próbáltuk úgy összeállítani a zsűrit, hogy mindenki képviseltesse magát, legyen az filmes szakma, televíziózás, hogy egy olyan győztes illetve első három helyezett szülessen, akivel a későbbiekben is tud a Playboy kezdeni akár nagyon sok mindent" - mesélte a nyuszis magazin honi főszerkesztője, Pantl Péter, aki azt is hangsúlyozta, nem csak a versenyzők, de a zsűri is rendkívül sokszínű lett a 2012-es választásokra: a visszatérő Andy Vajna mellett csatlakozott az ítészekhez többek közt Nánási Pál fotográfus és Hajdú Péter is, de az újság amerikai tulajdonosai is képviseltetik majd magukat.

Természetesen a kulcskérdés a következő: milyen az ideális playmate? "Ne felejtsük el, hogy egy olyan versenyről beszélünk, ahol a külalaknak nagyon nagy szerepe van - de az is fontos számunkra, hogy meg tudjon jelenni, meg tudjon szólalni, legyen humora, legyen benne valami plusz vagányság és legyen kisugárzása. Úgy nem lehet kikerülni a magazin címlapjára, hogy valaki csak szép. Kell egy olyan plusz tartalom, ami látszódik a hölgyön a kinyomott magazinon is, illetve később is tudjon képviselni minket különböző eseményeken, ami egy nagyon nehéz dolog, hiszen a világ egyik legjelentősebb és legismertebb brandjéről van szó" - árulta el a főszerkesztő. "Természetesen bomba nőnek kell lenni, és azért kell, hogy legyen valami a fejében is, mert el kell tudnia saját magát adni. Olyan kisugárzása kell, hogy legyen, ami ehhez a szakmához kell" - tette hozzá Nánási Pál.

A szókimondásáról is híres tévés, Hajdú Péter szerint sokkal egyszerűbb a képlet: "Mindenképpen nagy mell kell - az fontos!" Persze késűbb árnyalta a képet a műsorvezető: "Szép, formás mell, kerek fenék, szép láb. Itt, a playmate választáson szerintem sokkal fontosabb a tökéletes alak, mint mondjuk a szépségkirálynő választáson." Úgy tűnik, Péter nézeteit osztják a lányok is, hiszen kérdésünkre, hogy miért pont a Playboy megmérettetésén indult egy szépségverseny helyett, egyikőjük csak ennyit válaszolt: "Mert nagyok a melleim!"