A muzsikusnak dalból van a lelke - Interjú Szegeczky Ágnessel

Ági nem mindennapi nő, érzékeny teremtés. Különös, kedves, és közvetlen, mosolygós lénye indokolt és erős jelenlét a mostani, néha kicsit csüggedt és szomorkás világban. Hivatása a zene, a színház és a tanítás. És az anyaság is. Sokan számítanak rá, a zenészek érdekes és mozgalmas életét éli, alkalmazkodóan, alázattal. Élete ékes példája annak, hogy a családanyai teendők és a hivatástudattal összekovácsolt munka óriási szorgalommal és lelkesedéssel átélve bizony nem egymást kizáró, hanem egymást inspiráló csodaszép feladatok.

- Hogyan és mikor találkoztál a zeneszeretettel?
- Hat éves korom óta zongorázom, Apukám nem engedett a Konziba (ami egyáltalán nem baj), úgyhogy gimibe jártam és utána felvételiztem a Zeneakedémiára.
- Mióta vonzódsz a zenéhez? Látták is rajtad?
- Gyerekkorom óta zenebolond vagyok. Anyukám szerint egyéves koromban kezdődött, mikor Bach muzsikáját hallgattam figyelmesen. Kisiskolás koromban még szereztem is zenét, aprócska zongoradarabokat.
- Remélem hogy a komponáláshoz való kedved előbb-utóbb újra feléled. Emlékszem, amikor kottákkal a hónod alatt zongoraórára mentél suli után. Mi pedig szakkörökre, sportolni vagy játszani.
- Igen, sok lemondással járt, de már akkor is szerettem ezt az életformát. Mert a muzsikálást annak nevezem.
- Mikor végeztél a Zeneakadémián?
1997-ben végeztem Ének-zene-karvezetés szakon és korrepetitori szakon (ezt időközben vettem fel).
- Emlékszel a nulladik órában tartott általános iskolai énekkari foglalkozásokra?

Persze! Főleg a versenyek előtt gyakoroltunk nagyon sokat. Csodás idők voltak.


- A színház komoly kapcsolódás a mindennapjaidban, mesélj egy kicsit erről!

- 1997. óta dolgozom a Madách Színházban, és 2000. óta az Operettszínházban is, mint zenekari billentyűs. A Madách színházban nyolc éve korrepetitorként is tevékenykedem. Nagyon szeretem! Fő profilom ma már a musical-játék illetve betanítás. Emellett dolgozom a Budaörsi
Leopold Mozart Zeneiskolában
is, ahol főleg fúvósokat kísértem, leginkább idősebb növendékeket. A múlt idő arra vonatkozik, hogy jelen pillanatban a kisgyermekeim miatt otthon vagyok. A család mellé most "csak" a színház fér be...
- Az idézőjelet azért tesszük ki, mert elképesztően sokat dolgozol. Bírod?
- Nem csak bírom, szeretem is!
- Ezt csakis így lehet. Majdnem minden este játszol, és napközben is dolgozol és úgy egyáltalán szinte mindig. Ebben benne kell lenni. A muzsikálás szerelem és jó partner.
- Ha elfordulsz tőle, ha egy picit is nem gyakorolsz, hűtlen lesz hozzás, így érted?
- Nagyon jól érzed, pontosan így értem, csak nem tudtam ennyire pontosan és jól megfogalmazni. Mióta tudod, hogy mi leszel, ha nagy leszel?
- Talán furcsán hangzik, de elég későn, úgy tizenhat-tizenhétévesen döntöttem el végérvényesen azt hogyzenész leszek. Addig ez nem volt teljesen egyértelmű. Akkor viszont szorgalmasan és ügyesen fel kellett készülnöm a József Attila Gimnázium szigorúsága mellett a zeneakadémiai felvételire.
- Picit térjünk vissza a gyermekévekhez. Mondd csak, előbb volt a muzikalitás vagy fokozatosan alakult ki a tanulmányok során?
- Abszolút hallásomra korán fény derült, bár ezt semmiképp nem tartom érdemnek - ez ajándék, és általában előnyös egy zenésznek. A különböző stílusokban való játék, vagy maga a stílusérzék már bizonyos tudásszint fölött alakult ki, sok zenehallgatás és gyakorlás hatására. Mára már "gyakorlós" lettem, úgy érzem jól magam, ha fel vagyok készülve egy új munkára, mert így tudok jobban helytállni a próbákon. Néha vannak nehéz pillanatok, helyzetek, ezeken átlendülök. A magabiztosságot a felkészültség és a sokéves gyakorlat adja ma már.



- Van zenész a családban?

- Igen, édesanyám apukája (sajnos csak Anyu meséiből ismerem) nagyon szépen zongorázott, bár a hivatása szerint orvos volt, nem profi zenész. A mai családunkban a legtöbben orvosok és tanárok, én kicsit különcnek számítok.
- Örömmel gyakoroltál a kezdetekkor is? Ez az öröm csak fokozódott?
- Gyerekként rossz diák voltam... tanulni sem szerettem, gyakorolni sem igazán. A gyakorlás ízére a Zeneakadémia alatt jöttem rá, szeretett tanárnőm, Csáki Kati néni hatására. Korábbi tanáromat is megemlíteném, mert az alapokat ő adta: Entzné Tőkés Emese, aki ma már két nagy gyermekem zenei fejlődését kíséri figyelemmel a Weiner Leó Zeneiskolában.
Igen, ma már nagyon szeretek gyakorolni, pontosabban a gyakorlás eredményét szeretem, mikor kézben van az adott darab. A musicalek általában nehezek, gyakorlás-igényesek, ha az ember jól szeretné játszani őket. Meg kell tanulni kivonatot játszani (ebben egy életen át lehet fejlődni), nem pontosan hangról-hangra, hanem a zenekari hangzás esszenciáját, lényegét megfogni és a zongorában visszaadni. És ügyesen kell tudni elkendőzni a hibákat, mert mindig, mindenki hibázik. Ez természetes.
- Ha nem zongorista lennél, milyen hangszeren játszanál és hol?
Természetesen dobos lennék egy rockzenekarban. Esetleg még szaxofonon játszanék érzelmes dalokat.
- Még nincs késő!
- Hobbi szinten szívesen elkezdenék más hangszereken is játszani, ez nem elvetett terv. Minden csak idő és kedv és elhatározás kérdése.
- Milyen zene áll hozzád a legközelebb?
- A romantikus zenék!  Ez nem csak a komolyzenei romantikusokra (főleg Chopin), hanem az ún. könnyűzenei érzelemdús lassú számokra, ill. a musical-ek szép lassú dalaira is vonatkozik. Újabban szeretem a keményebb, "rockos" számokat is játszani. Jó karmester keze alatt, jó zenekarban billentyűzni - nem is munka, hanem boldogság.


- Sok alkalmazkodással jár a munkád. Éled a muzsikusok sokszor érdemtelenül alábecsült és kevéssé látványos életét. Amit a színpadon sikerként megélnek, sokszor a Te sikered, hiszen a zenekar tagjaként vagy óriási lelkesedéssel és figyelemmel végzett korrepetítori munkáddal az előadók és az előadások vastapsos sikereit te is besöpörheted. Kísérsz, korrepetálsz, kottát írsz, számtalan dolgot csinálsz szinte egyidőben. Jut időd mindenre?
- Okosan kell beosztanom az időmet és az energiámat, figyelmemet.
Főleg a gyerekeknek nehéz, például ha elmegyek este előadást játszani, jobban kell szervezni mindent. Sokszor úgy érzem, hogy a muzsikálás kikapcsol, tehát egész életemben kikapcsolódom, ez most vicces, de így van.
Kicsit nehéz megszervezni az életet, helyt kell állni zenészként is, ez sokszor nekem éjszakai gyakorlást jelent, mert napközben nem tudok, nem is akarok a gyerekek mellett. Fejben kell tartani az iskolai programokat, azt, hogy oviból ki hozza haza a kisebbeket, rengeteg dolgot napról-napról meg kell szervezni. Sokszor kell "improvizálni" is, volt már, hogy haza kellett szaladnom próbáról, váratlan esemény miatt. Ugyanakkor ha  szintén váratlan  helyzet miatt be kell menni a színházba, ezt ilyenkor a családnak kell tolerálnia.
Azt hiszem, már mindannyian megszoktuk ezt az életmódot. Nincs rendszer, viszont színes az életünk, sosem unatkozunk. Hála Istennek, a gyermekeim szépek, okosak, egészségesek.
- Mi volt életed legnagyobb zenei élménye?
- Ha lehet, nem csak egyet neveznék meg, hanem inkább kettőt, annyira különböző élmények voltak. Főiskolás koromban énekeltem Kodály Psalmus Hungaricusát Medveczky Ádám vezényletével- ez életre szóló élmény maradt. Egyébként kórus-élményem több is volt életem során, sok csodálatos pillanat.
A másik tavaly decemberben történt az egyik Jézus-előadáson a Gecsemáné szám, Tóth Attila énekelt aznap és Silló István volt a karmesterünk. Semmihez nem fogható élmény volt számomra. Persze mindkettő "belső" élmény, azaz játék közben történtek, nem csupán passzív zenehallgatóként.
 -Van kedvenc szerződ?
- Azok közül mondok kedvencet, akiknek a műveit nap mint nap játsszuk, ő a "főnököm": Kocsák Tibor. Sok sok zeneszerzőt és művet szeretek, nem is tudnám mindent felsorolni.
- Kitől tudsz tanulni?
- Szinte mindenkitől lehet tanulni valamit, akivel találkozom. Mindig el lehet lesni valami jót, amit hozzáadhatok a saját életemhez, munkámhoz. A gyerekektől is tanulok, ők is folyamatosan nevelnek engem. A Mary Poppins-musical előkészületei is érdekesek, gyerekekkel is dolgozom. És persze nem hagynám ki a sorból saját öt csodaszép gyermekem sem, nagy tanítók ők is. Kedves kollegám, Kemény Gábor, akit végtelenül tisztelek emberi és szakmai értékei miatt, szinte atyai gondoskodással tanítgat, nevel engem, nagyon sokat köszönhetek neki, de több kollegámat is megemlíthetném e téren.
- Kit tanítasz szívesen?
- A saját gyerekeimet is és bárkit, aki szenvedélyesen szeretne jobb lenni a zongorázásban, zenélésben. Rájöttem, hogy a színházi korrepetitori szakma is tanítható, megfogható, feltérképezhető. Talán a jövőben még lesznek terveim ezzel kapcsolatosan.
Mindennél többre tartom a profizmust, hogy bármit csinál az ember, azt a legmagasabb, művészi színvonalon tegye.
- A naivitásod határtalan. Kérhetem, hogy őrizd meg?
- Igen, köszönöm. Bizalommal és nyitottan fordulok mindenkihez akivel együttműködöm.
- Mit tanácsolsz azoknak akik beleszerettek a zongorába és rendíthetetlenül játszani szeretnének?
- Ha már járnak tanárhoz, folytassák még nagyobb lelkesedéssel, kitartó napi gyakorlással, lapról olvasással. Ha még nem, keressenek lehetőleg zeneiskolai tanárt -  vagy ha ez nem sikerül (életkor vagy egyéb nehézségek miatt), akkor járjanak magántanárhoz, és a tanácsom ugyanaz, mint előbb. Otthoni, komoly munka és tanári ellenőrzés - így lehet fejlődni és előrébb jutni, lépésről lépésre a zongorajátékban. Később kialakul az is, hogy milyen stílus lesz a kedvenc, azután abba az irányba érdemes tovább haladni.
- Örökölhető a zenei tehetség, a muzikalitás, a ritmusérzék?
- Szerintem igen, bár nem mindig és nem feltétlenül. Nálunk a családban egy generáció kimaradt, tehát én az egyik nagypapámtól örököltem.
- Öt gyermeked van. Látod, melyikük érdeklődik a zene iránt, leszámítva azt, hogy szerintem minden gyermek muzikális?
- Két legidősebb gimnazista gyermekem, Sándor fiam és Yvette lányom hat éve zongoráznak. Talán a nagyfiamet érdekli jobban a zene, de a zongorán mindketten ügyesek, négykezes-játékban is szép eredményeik vannak. A két kisfiú, Andris és Móric még ovisok, Andris már szépen tapsol vissza egyszerű ritmusokat, s mindketten szeretnek énekelni. Legkisebb kislányom, Noémi is nagyon szeret énekelni, zenére mozogni. Ő még csak kétéves.

- Visszakanyarodva a színházhoz...számodra ez szenvedély és szerelem?

Erre a kérdésre teljes szívemből igennel válaszolok. Te ismersz, tudod, hogy ezt így érzem. Van a színházban valami, amit többen érzünk, illatok, hangok.... ez sehol máshol nincs, és amitől az ember szerelmes a színházba és az egész színházi életbe. Muzsikálni is egész más ott, ezt mindannyian érezzük. Ezt csak így, szenvedélyesen lehet jól csinálni!
- Kikkel jó együtt dolgozni?
- Mindenféleképpen azokkal, akikkel egy hullámhosszon vagyunk, mind szakmailag, mind emberi szempontból. A legjobb azokkal a barátaimmal, akiket egyébként is szeretek, néhányukkal bizony hosszú évek óta együtt dolgozunk, jól ismerjük egymást, közel állunk egymáshoz. Mindkét színházban nagyszerű hangulatban dolgozunk a zenekari árokban, sokat viccelődünk, vidám a hangulat és sohasem hagyjuk elrontani ezt a légkört.
- Színpadon is megmutatnád magad?
Jó lenne, néha azt érzem, az én világom. Kisebb, családiasabb légkörben, kamara-jellegű muzsikálásra gyakran vágyódom, a zongorista személye is előtérbe kerülhet néha, igen, igazad van.
- Eddig több mint 22 színházi, nagyszínpadi produkció aktív részese voltál. Mit játszol nagyon szívesen? Vannak-e kedvenc előadásaid?
- Konkrét kedvencem a mostani darabok közül a Jézus Krisztus Szupersztár, a Macskák a Madáchban, billentyűs feladatként a Veled Uram-ot is szeretem az Operettben, és a Miss Saigont is, amibe nemrég állhattam be, nagy örömmel.
- Mindent szeretsz, ami a munkáddal kapcsolatos? Mit a legjobban?
- Majdnem mindent. Minden szakmának megvannak a nehézségei, a kevésbé szép oldala. A színházi munkában néha emberi dolgok nehezítik a próbákat, de ez nálam elenyésző mértékben van jelen, úgy érzem és azt tapasztalom, hogy a kollégáim szeretnek, elfogadnak, én is őket. A legtöbbször megtalálom a hangot zenésztársaimmal is, színészkollégáimmal is. Legjobban talán a zenekari munkát szeretem, a szép pillanatokat, mikor igazán muzsikálni lehet. Mert igenis lehet a billentyűn így játszani. Zongorás próbákon is jobban szeretem, mikor szépen és meghitten, mívesen lehet zongorázni bizonyos részeket, lírai sorokat.

Ezekkel a mondatokkal és egy dal eléneklésével fejeztük be a beszélgetést, amit még legközelebb folytatunk, talán itt a Harmoneten is. Szegeczky Ági szakmai karrierje is hömpölyög az élettel és bizony eléggé eseménydús és másoknak is példaértékű ahhoz, hogy tanuljunk tőle és figyelemmel kísérjük. Ha színházba megyünk és csodás muzsikaszót, szép zongorajátékot hallunk, nem kizárt, hogy Ági játsza azt. Szépség, kedvesség, elhivatottság, tartozni valahová, figyelmesnek lenni és mindent észrevenni..ezek jutnak eszembe Ágiról.
Nagyon sok vastapsos sikert kívánok Neki a Harmonet olvasói nevében is.



Szöveg és képek: Ujfalusi Márta
látó, spirituális gyógyító
www.leleklato.eoldal.hu