Tarot-előrejelzés: pénzügyi lehetőségek

A keddi napon elhagyjuk a fogyó hold időszakát, és belépünk az újholdéba. Ez az állás kedvez annak, hogy mindent lezárjunk és tiszta lappal várjuk a lehetőségeket, a változásokat. A tarot lapjai szerint meg is fognak érkezni, elsőként az anyagiakban, majd a hétvége felé már a párkapcsolat és család területén is várhatóak, ám leginkább a pénzügyi lehetőségek, ajánlatok lesznek a dominánsak.

Hétfő – június 18. (Botok hatos, Remete, Kelyhek királynője)
Úgy vélhetjük, hogy párkapcsolatunkban minden gyorsan, szinte megállás nélkül haladt előre, és elfelejtettük megélni a valódi érzelmeket, megbecsülni a párunkat, érezni a szeretetét. A mai napon nem lesznek annyira intenzívek a szerelem energiái, mint az elmúlt napokban, de ez korántsem jelenti azt, hogy a kapcsolatunk negatív irányba indult volna el. Csupán egy kicsit lassabb, de érzelmesebb időszak következik. Az anyagiak tekintetében meditatív állapot mutatkozik a kártyák szerint, azaz a mai megfelelő nap arra, hogy mérlegeljük, mire költjük, vagy mibe fektetjük pénzünket.


Kedd – június 19. (Érmék királynője, Érmék hetes, Kelyhek hetes)
Játékos, de mégis misztikus napra kell számítanunk. Az események gördülékenyen fognak zajlani, nem lesz váratlan történés, vagy fordulat a napunkban, amely azt eredményezné, hogy mindent át kellene szervezni. Ma inkább a pénzre, pontosabban annak megteremtésére, forrásaira koncentráljunk, mert új ötletek láthatnak napvilágot, és új lehetőségekről értesülhetünk barátaink, családtagjaink által. Ezért fontos, hogy ne a négy fal között töltsük a napunkat, hanem mozduljunk ki, szervezzünk találkozókat, amikor egy kávé vagy üdítő társaságában elbeszélgetünk szeretteinkkel.

Szerda – június 20. (Érmék ásza, Kardok ötös, Mágus)
Folytatódik az a tendencia, amely már a tegnapi, azaz keddi napon is mutatkozott. Inkább a pénzzel bánunk jól ezen a héten, mintsem a párkapcsolatunkkal. Jobb, ha nem is nagyon erőltetjük ezen a héten a történéseket, a cselekedeteket az érzelmek terén, mert, ahogy a bölcs mondás tartja: mindent a maga idejében! Jelenleg a pénzteremtésnek és a munkának az idejét éljük, így a párkapcsolatra és párunkra maximum az esti órákban van időnk figyelni, és egymással foglalkozni. A mai napon hajlamosak leszünk szédülésre és hirtelen jött rosszullétekre is.

Csütörtök – június 21. (Kelyhek ásza, Botok ötös, Kardok nyolcas)
Minden lépésünket, tettünket gondoljuk át százszor, mielőtt úgy döntenénk, hogy megtesszük, illetve meglépjük azt a bizonyos dolgot. Ez a mai napon főképpen a párkapcsolatra és az anyagiakra vonatkozik, hisz ezen a két területen fordulhat elő, hogy olyat teszünk, amelyet lehet, hogy nem kellene, és ezzel romba döntjük azt, amit komoly munka és energiabefektetés révén létrehoztunk. Legegyszerűbb módon ezzel a mondással tudnám a nap üzenetét összefoglalni: előbb az eszed járjon, ne a szád! Egészség szempontjából a folyadék bevitelre kell nagyobb hangsúlyt fektetni.


Péntek – június 22. (Érmék ötös, Botok nyolcas, Botok tízes)
Ma már kimozdulhatunk abból a pontból, amelybe egész héten bele voltunk akadva, ha az érzelmeket nézzük. Bátran szervezzünk olyan programot, amely csak kettőnkről szól és a párunkkal csak egymásra figyelünk, azaz nincs semmi zavaró tényező, amely tönkretehetné egy túlfűtött csók pillanatát. Igaz, már a nyár időszakát éljük, de az este folyamán van, hogy a hőmérséklet igen alacsony, így az esti programokhoz érdemes odatenni egy pulóvert, egy hosszúnadrágot, amelyet felvehetünk, ha elkezdünk fázni. Ellenkező esetben könnyen meg-, illetve felfázhatunk.

Szombat – június 23. (Kardok lovagja, Érmék királya, Botok királya)
Ez a szombat nem éppen a kikapcsolódásról és pihenésről fog szólni, már ha a szót konkrét jelentése szerint vizsgáljuk. Inkább a kerti és házkörüli munkák napja elé nézünk. Ha gondolkodtunk már a nagy nyári takarításon, akkor feltétlen erre a napra időzítsük. A diákoknak is véget ért már az iskola egy hete, így a szükségtelenné vált dolgokat, felszereléseket is szelektáljuk ki, hogy feleslegesen ne fogják a port. A pénzköltésre igen nagy veszély mutatkozik ma, ezért kerüljük el a nagyobb bevásárlóközpontokat, plázákat, mert könnyen megüresedhet pénztárcánk.

Vasárnap – június 24. (Érmék nyolcas, Világ, Halál)
Eljött az igazi pihenőnap a héten, amikor is azt csinálunk, amit csak szeretnénk. A kirakásban a Halál lapja a pénzügyekre, és az azzal kapcsolatos teendőkre, feladatokra jött ki. Ebben az esetben a lap úgy értelmezhető, hogy ne foglalkozzunk ma az anyagiakkal, csak a pihenéssel és a kikapcsolódással. Mögöttünk egy igen mozgalmas, és dolgos hét, amelynek fáradalmait ezen a napon pihenhetjük ki. A család kerüljön a középpontba, és szervezzünk közös programokat, mint például egy családi piknik, tollaslabdázás, futballozás vagy természetjárás. A lényeg, hogy közösen töltsük időnket.


Papp Máté
AstroWorld

Az újholdkor még nagyobb hatást lehet elérni ezzel a mágiacsomaggal!



Ismerje meg a jövőjét! Tarot jóslás Mátétól >>