Szerdai angyali üzenet: Láthatóság

Bár a világotok a tökéletes illúziók világa, mégis a legtöbben abban hisztek, amit láttok. Itt az ideje, hogy betekintsetek a színfalak mögé és ráébredjetek, hogy egy csodás új világ várja, hogy felfedezzétek.

Az egész eddigi ismert történelmetek arról szólt kedveseim, hogy azt sulykolták belétek évszázadokon keresztül, hogy csupán az létezik, az valós, amit láttok. Minden korban volt néhány szemfüles, néhány eltökélt kereső, néhány megvilágosodott, aki szépen-lassan ráébredt, hogy ez csak ámítás. Emlékezzetek vissza az aranycsinálás vagy a szent Grál titkait kutatókra, a láthatatlannal cimboráló sámánokra vagy éppen boszorkányokra, a csodával határos módon működő gyógyítókra. Sokakat szemfényvesztőnek kiáltottak ki, és valóban, éppen úgy, ahogy ma is, voltak köztük olyanok, akik hazugsággal és csalással próbálták megtéveszteni a misztikumokra, babonákra fogékony tömegeket.

Mindez azonban nem jelenti azt, kedveseim, hogy nem voltak közöttük úttörő lelkek és olyanok, akik igaz hittel és elkötelezettséggel eredtek a láthatatlan világ titkainak nyomába. Ez az érdeklődés újjáéledt manapság – természetesen a szemfényvesztőkkel együtt, de ma már sokkal erőteljesebb a tudatosság fénye, ezért módotokban áll nektek, saját magatoknak eldönteni, hogy valami valódi-e vagy csupán illúzió. Rendelkeztek az intuíció, a belső bölcsesség eszközével, ami útmutatóul szolgálhat számotokra, akármikor szükségetek van nagyobb világosságra, bármilyen témával kapcsolatban.

Éljetek ezzel az útmutató fénnyel, és ne vessetek el mindent pusztán azért, mert korábban képtelenek voltatok szétválogatni az ocsút a búzától. Ne vessétek el az ígéretes lehetőségeket csupán azért, mert a közvélekedés eddig másképp gondolkodott róla. Emlékezzetek rá, hogy a legtöbb technikai vagy tudományos újítás épp így született: a feltaláló annyira hitt saját belső útmutatásában, hogy képes volt életre „varázsolni” egy olyan dolgot, ami korábban nem létezett, amit a közvélemény ostobaságnak vagy puszta bűvészmutatványnak tartott.


A tudatosság emelkedésének alapja a Status Quo megkérdőjelezése – merjétek másképp gondolni mindazt, amit eddig magától értetődőnek véltetek évszázadokon, évezredeken át! Merjetek forradalmi módon hozzáállni a régóta nyomasztó problémákhoz, hiszen a megoldások mindig az új nézőpontok beiktatásával születnek. Jónéhány égető problémátok van, aminek megoldását nem halogathatjátok tovább – az új megoldások, az új tervek, az új energiák itt toporognak a küszöbön, pusztán arra várva, hogy kinyissátok a tudatotok kapuját és beengedjétek az új információkat.

Legyetek méltók ahhoz, amiért ide jöttetek – vállaljátok fel szerepeteket az új, szeretetteljesebb valóság megteremtésében. Nyissátok meg a szíveteket, az elméteket, a tudatotokat a beáramlani készülő elsöprő erejű új megoldásokra!

Tegyétek láthatóvá, ami eddig láthatatlan volt – kezdjétek el kiterjeszteni a hiteteket olyan területekre is, amelyek eddig a racionális elme elől el voltak zárva.


Megerősítés: Megértem a valóság isteni természetét és elfogadom a csodák születését.


www.mesteringa.hu

Kép: FreeDigitalPhotos.net