Mi állhat a sikered útjában?

Mindenki szeretne sikeres lenni az életben, ezt nem igazán lehet vitatni. Az már természetesen teljesen más kérdés, kinek mit is jelent ez a fogalom. A hétköznapokban sokan a siker alatt a siker közkedvelt szimbólumainak (anyagi javak, hatalom, státusz, elismerés, stb.) birtoklását értik. A siker egy másik, sokkal gyakorlatiasabb megközelítése: "egy kitűzött cél, élvezetes kreatív és kielégítő teljesítése". Miben különbözik a két szemléletmód és a különbségük hogyan nyilvánul meg a gyakorlatban? Milyen eltérő cselekvésekhez vezet? Hogyan játszik szerepet a képzelet a sikerünk megvalósításában, a célunk elérésében?

Az ember alkotó-teremtő lényként jött létre, tehát engednie kell a mélyről feltörő önmegvalósítási vágynak. Azonban ezt nem szabad összekeverni a személyiség önmagát megerősítő öntudatlan késztetéseivel. Amikor ez a domináns motivációs erő, akkor fog a személyiség a siker fent említett szimbólumaira – vagy ami még jellemzőbb: azok hiányára -  fókuszálni, és azok elérését megtenni elsődlegesen elérendő céljának. Ez a megközelítés azonban óhatatlanul a lelki szenvedés forrása lesz. Az életet így egy megoldandó problémának tekinti az egyén és küzdeni fog önmagával, másokkal és általában a világgal. Ez a szemléletmód a kudarc, a neurózis és a boldogtalanság melegágya, hiszen óhatatlanul ragaszkodás alakul ki a siker szimbólumaival kapcsolatban. S amíg azok nincsenek meg, addig nem engedi meg az elégedettséget és a lazítást önmagának, amikor megvan, akkor pedig jön a küzdelem azok megtartásáért. Lehet azonban másként is közelíteni céljaink eléréséhez.

A siker második definíciójában benne van, hogy mi kell a sikerhez. Egy cél, amit el akarunk érni, az alkotó energiák felhasználása a cselekedetek során, teret adni a kreatív folyamatoknak, és elengedni a tökéletesség illúzióját.


A célok természetesen saját sokoldalú szükségleteinkből, a tanulás és felfedezés vágyából, képességeink kibontakozásának öröméből, s nem a presztízs-szimbólumok elérésének kényszeres szükségletéből erednek. Az alkotó és kreatív folyamatok haszna önmagában a cselekedetből származó örömben rejlik, és ez a valódi siker záloga. Az eredmény és annak – általunk vagy mások általi - értékelése már mellékes. Sőt, lehet, hogy megszerezzük a siker szimbólumait is, de ha szeretjük és élvezzük azt, amit csinálunk, látjuk az értelmét, akkor azokat mindössze hasznos ráadásként kezeljük. Természetesen nem utasítjuk el, amikor az megjelenik az életben, hanem felhasználjuk és élvezzük, bármiféle ragaszkodás nélkül.

Az ember – miként maga az élet – az állandó átalakulás és átalakítás állapotában van. A kérdés, hogy tud-e róla vagy sem. Az átalakulás pedig mozgást feltételez, aminek szükséges, hogy legyen célja és iránya.  Az elme egy olyan gépezethez hasonló, amelynek szüksége van a helyes működéshez egy célra, ami felé elmozdulhat. A hatékony működésnek ez egy fontos feltétele. A személyiség akkor van a helyén, ha lehetővé teszi olyan élethelyzet létrejöttét, melyben az alkotó tevékenység, a kreativitás, és a másoknak való szolgálat eredményképpen együttműködik az egyén a környezetével.

Ehhez szükségesek a célok az anyagi világban, melyek irányt adnak a végtelen változásnak. Ha ez megvan, haladunk felé, még akkor is, ha néha nem a legsimább és legrövidebb úton. Ha viszont nincs, akkor túl sokat fogunk azzal foglalkozni, mit várnak tőlünk, vagy megfelelünk-e mások céljainak és normáinak. Amikor viszont új célokat határozunk meg, az segít lendületbe hozni az életünket, s ezzel visszaállítani az a dinamikus egyensúlyt, ami az élő rendszerek sajátossága. Ezzel elkerülhetjük azt a helyzetet, amikor nincsenek megvalósítandó feladatok előttünk, s ennek hiányában körbe-körbe járunk és elveszettnek érezzük magunkat.

Az ember a képzeletnek köszönhetően alkotó lény. Azáltal képes teremteni, hogy célokat alakít ki, azoknak megfelelően gondolatokat és érzelmeket társít a cselekedetekhez. Így alakítja át környezetét, s ezzel együtt önmagát is. Az elme a képzelet nélkül mindössze egy mechanizmus, egy program, egy törvényszerűség, mely a tudatmezőben működik. Azonban a képzelet sem képes az elme nélkül teremteni. Így csak a kettő harmonikus együttműködése lehet a tudatos teremtés alapja. Sokan azt hiszik, hogy az alkotó, s teremtő képzelet csak a költők, a feltalálók s a kutatók esetében működnek. Azonban a képzelet mindenkinek veleszületett adottsága, mely meg is nyilvánul, tegyen bármit az ember. A tudatos teremtés valódi titka, hogy miképpen lehet a képzeletet tudatosan felhasználni egy örömtelibb, szeretettelibb és harmonikusabb világ létrehozásának érdekében. A képzeletről számtalan idézet született, mert nagyon sokan felismerték, milyen felbecsülhetetlen szerepe van az emberi létezésben. Ha valaki képes megtanulni, miképpen használja tudatosan a képzeletét, akkor az élete egy örömteli játékká válik, s a küzdelem, az erőfeszítés és a harc egy mosolyogni való ósdi szokásnak fog tűnni.


Néhány szót érdemes szólni a személyes célok mellett a kollektív célokról is. Sok embernek, különösen azoknak, akiknek erős a szociális érzékenysége, plusz energiát ad egy nagyobb ügy melletti elköteleződés. S nem azért, mert ez kötelesség lenne, egyszerűen, mert jó érzés hasznosat tenni másokért és a világért. Természetesen egy kis önismerettel azt is beláthatjuk, hogy végső soron ezt is önmagunkért tesszük, de ez nem von le semmit a hasznos cselekedeteink értékéből.

Ha tehát mindig van előtted valami, amiért tudsz lelkesedni, alkotni, tanulni, akkor az feltölt energiával és vitalitással. A cél és az annak megvalósítása természetesen fontos, de csak másodlagos. Ám addig, amíg az képes feltölteni energiával, mozgásban tartani, kreatív folyamatokat átélni addig már betöltötte funkcióját.

A siker alapelve így hangzik: Tanulj a múlt hibáiból, tudd a céljaidat, de ÉLJ ÉS CSELEKEDJ A JELENBEN!


Szatmári L. Miklós író, Kvantumszemlélet tréner
www.kvantumszemlelet.hu, www.barakajoga.hu

Képek:
Salvatore Vuono - FreeDigitalPhotos.net
stockimages - FreeDigitalPhotos.net