Az ifjú harcos

Terhek nélkül messzire jutsz - a kérdés csak az, időben felismered-e, mit cipelsz a batyudban.

Az ifjú elindult Mesteréhez, akinél a fegyverforgatás mesterségét akarta elsajátítani. Magával hurcolta ősei harci felszerelését, semmi pénzért nem vált volna meg tőlük. Tetemes súlyú volt a zsák: benne vért, sisak, páncéling. Mintha csak az elődök be nem fejezett harcát vívta volna tovább, elszánt arccal görnyedezett a teher alatt.

Egy napon végre megérkezett Mesteréhez, aki szótlanul végigmérte. Szeme hosszasan időzött a tanítvány bosszúszomjas tekintetén és a zsákon, majd egy hegycsúcsra mutatott a botjával. Az ifjú dacosan tekintett a meredek sziklafalra, de zsákját nem tette le. Hátára csapta és elindult a meredek ösvényen.

Eleinte könnyed mozdulatokkal kapaszkodott, úgy gondolta rég maga mögé utasította idős Mesterét. De ahogy teltek az órák, egyre nehezebben vette a levegőt. Arcán izzadság csurgott, kulacsa rég kiürült, bőrét perzselte a déli nap. Keze meg-megcsúszott az éles sziklán, arca ilyenkor eltorzult a fájdalomtól.



Mintha minden ereje elhagyta volna, remegő végtagokkal tapogatta ki a hasadékokat. Bőrét lehorzsolta a sziklafal. Több helyen vérzett már és az ájulás környékezte. Feje lebicsaklott, lábát a kövek közül előbúj hegyi kígyó marta meg. Éles fájdalom hasított a testébe, görcsöktől rángatózva tekintett le a mélységbe.

Ekkor egy látomás villant fel a szakadékban. Távoli őseit látta, akik haragos tekintettel, vészjóslóan közeledtek feléje.

Kétségbeesett kiáltás hagyta el a torkát. Már csak egy karnyújtásnyira volt a peremtől. Jobbján hirtelen nagyot rántott a zsák. Egy kézzel kapaszkodva lógott a levegőben. Kétségbeesetten próbált fogást keresni a másikkal.

-Mester! - kiáltott fel félelemtől eltorzult hangon.

[kapcsolodo_cikkek] 
A Mester egy ugrással a sziklaperemnél termett, mintha csak erre a pillanatra várt volna. Kardjával lecsapott.

A suhintás csak hajszálnyira kerülte az ifjú fejét. A penge kettévágta a zsák kötelét, ami lezuhant a mélybe.