Jóga és gyógyulás II. rész

A jóga egészségre gyakorolt jótékony hatását ma már az orvostudomány is tényként kezeli. Hogyan gyógyít a jóga? Milyen tapasztalatokra számíthat az, aki jógázni kezd?

Az előző cikkben megvizsgáltuk, miért lehet olyan hatékony a jóga az öngyógyításban. Most még mélyebbre tekintünk a  jóga által felhasznált valóságmodellbe, s rávilágítunk, mennyire természetes és hatékony eszközt adhat bárki kezébe a képességeinek fejlesztésére. Jelen cikkből az is kiderül, hogyan és miképpen…

A jógafilozófia egyik legalapvetőbb nézőpontja, hogy az ember több síkon létezik, s egy sajátos energetikai rendszer fűzi egybe. Ennek megértése és megtapasztalása gyökeresen új lehetőséggel bővíti az egészségmegőrzés és a gyógyítás eszköztárát. A jóga megközelítésével teljesen természetes, hogy a fizikai test mintegy következménye, vagy inkább vetülete, a különböző síkokat összekapcsoló „finomtesteknek” létezésének, azok működésének és kölcsönhatásainak


Ha bármilyen testi elváltozás jelenik meg, amit hagyományosan betegségnek neveznek, akkor annak okait egységben kell vizsgálni a különböző finomtestek tekintetében is. Meg kell keresni, melyek azok az érzelmi és gondolati minták, amelyek lelkileg diszharmóniát okoznak. Ha azok megszűnnek, akkor a természetes állapot - a harmónia – helyreáll és az a fizikai testben is megnyilvánul. Az anyagi szintű folyamatok változása mindig egy jelzés, hogy megjelent egy olyan feszültség a finomabb testekben, amely túllépett egy bizonyos intenzitást és tűréshatárt.

Természetesen a finomtestek frekvenciáinak minőségeinek felismerése sok gyakorlást és tapasztalatot igényel, de bárki számára elérhető és megtanulható. Nem kell hozzá orvosi diploma vagy különleges gyógyítói képességek, egyszerűen csak nyitottság, kíváncsiság, befogadó elme és szív. S ami a legfontosabb: egy éberebb, tudatosabb létezés.

Fontos megjegyezni, hogy a keleti kultúrkörben, ahol a jóga született, a teória és praxis – vagyis az elmélet és a gyakorlat-  soha nem vált annyira élesen külön egymástól, mint nálunk nyugaton. Az elmélet mindig is a megvalósítás szolgálatában állt, amely megvalósítás a személyes megtapasztalásra és felhasználásra irányul. Nincs ez másként az egyik leggyakorlatiasabb és legközvetlenebb önismereti eszköz, a jóga esetében sem. Annak gyakorlása esetén ugyanis közvetlen tapasztalatot lehet szerezni a finomabb rétegek felismerésében, sőt harmonizálásában is. S ebben rejlik a jóga csodája.

Ebből a megközelítésből a valódi gyógyulásnak nem az a legfontosabb kérdése, hogy a test hogyan vívja meg a háborút a betegséggel. Ez csak a materiális megközelítés következtetése, mely leszűkíti a megoldási lehetőségeinket. Sokkal fontosabb, hogy az ember hogyan találja meg a békét s az egyensúlyt a Test – Elme - Tudat vonatkozásában. Ehhez természetesen mindig változni kell, elsősorban a mindennapi gondolati és érzelmi minőségeinkben. Persze nem pusztán erővel és nem akarattal, bár az is szükséges, hanem éberséggel és tudatossággal. Ezek együttes hatása fogja létrehozni a frekvenciák megváltozását, ami ha elég erőteljes, akkor az egyén megtalálja a belső egyensúlyt, harmóniát és békét. S ennek eredménye fog tükröződni a fizikai testen a gyógyulás formájában. A jóga egyszerre segít mind a kitartás és a fókuszáltság, mind pedig az éberség és a tudatosság fejlesztésében.

Ha felismered magadban a finomtestek létezését, akkor rájössz, hogy a betegség, mint fizikai elváltozás azért jött létre, mert a finomtestekben lezajló energetikai folyamatokban diszharmónia keletkezett. Ezt gondolatok és érzelmek szintjén félelemnek, stressznek, aggódásnak és türelmetlenségnek lehet érzékelni.

Ezekkel a frekvenciákkal semmi gond nincs, ezek is természetes állapotok, amelyek időnként megjelennek mindenkinek az életében. Akkor okoznak nagyobb gondot, ha tartósan vannak jelen az energetikai rendszeredben. Ilyen esetben egyszerűen az általuk okozott diszharmónia mértéke meghaladt egy ingerküszöböt, és megjelent a lényed anyagi vetületében. Azonban ahogy megjelentek, ugyanúgy el is tűnhetnek, amennyiben helyreáll a harmónia.


Ez többféle módon is megjelenhet, s a jóga ebben ad felbecsülhetetlen segítséget a szorgalmas gyakorlónak. Elérheted vele a tudatosságod növelését, az elméd nyugalmát, a tested tehermentesítését, melyek mindig magával hozzák a nyugalom, a béke, öröm és harmónia állapotait. Ezek természetes gyógyító hatásai túltesznek minden mesterséges vegyület hatásain.  Segítenek beindítani és kiteljesíteni az átalakulást (pl. gyógyulást) benned.

Mivel egy külső szemlélő számára az energetikai folyamataid általában láthatatlanok, ezért a hirtelen vagy akár azonnali gyógyulás mások szemszögéből akár csodának is tűnhet. Ez azonban téged, a jóga áldásait közvetlenül megtapasztaló embert ne zavarjon. Csak tudd, hogy csodálatos és „különleges” képességeid vannak, mely egyben a világ legtermészetesebb képességei, s tanuld meg azokat használni és alkalmazni. A jógával, vagy bármely számodra vonzó önismereti, önfejlesztő eszközzel. Hiszen nem az eszköz a lényeg. Még csak nem is Te, hanem az általad kiteljesedő örömteli változás…


Om, shanti!

Gyuró Éva
A Baraka Jóga Iskola vezetője,  Jógaoktató
www.barakajoga.hu