Kockázatos élelmiszerek: sötétben tapogatózunk

A magyarok mindössze 33%-a tudja eldönteni, hogy zsír-, cukor- vagy sótartalom alapján melyik termék egészségesebb, messze lemaradva Kanada vagy Nagy-Britannia mögött. A Consumers International és a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi felméréséből az is kiderül, hogy sokat javít a fogyasztók helyzetén, ha színkódos jelölés van a termékcímkén. Így már a tesztelők több mint 90%-a ki tudta választani az alacsonyabb zsír-, cukor- vagy sótartalmú terméket.

Napjainkban közel kétszer annyi csomagolt élelmiszert vásárolunk, mint tíz évvel korábban. Ez csak 2012-ben 2.200 milliárd dollár értékű bevételt generált a világ élelmiszeripari cégeinek, és bár közvetve, de szintén nem kevés kiadást az egészségügynek szerte a világon.
A Consumers International kilenc országra kiterjedő nemzetközi felmérése, amelyben Magyarország is részt vett, rámutatott arra, hogy egyértelmű jelölés hiányában a fogyasztóknak csak kevesebb, mint fele tudja megítélni, hogy az adott termék mennyi zsírt, cukrot vagy sót tartalmaz.


A felmérésben résztvevő fogyasztóknak a saját országukban közismert termékek fotóit mutatták jelzőlámpás (színkódos) jelöléssel és egyszerű táblázatos INBÉ jelöléssel. A fogyasztóknak ez alapján meg kellett mondaniuk, hogy az adott termék alacsony, közepes vagy magas zsírtartalmú-e, illetve, több termék esetén melyik az egészségesebb választás.
A jelzőlámpás jelölés szembetűnően sokat segített a válaszadásban, hiszen míg a színjelölés nélküli termékeknél a válaszadók kevesebb mint 50%-a tudta megítélni helyesen a termékek összetételét, a jelzőlámpás tájékoztató feltüntetésével ez az arány 90%-ra nőtt.
Érdekes, bár nem túl pozitív ránk nézve, hogy a magyarországi válaszadók a legrosszabban teljesítők között szerepeltek, amikor a színkódos jelölés nem volt látható a terméken. A megkérdezettek mindössze 33%-a találta el, hogy melyik az egészségesebb termék, míg Kanadában 60%, Nagy-Britanniában 50% volt a jó válaszadók aránya. Ebből is látszik, hogy inkább csak vesszük és esszük a bolti termékeket, de nem sok ismeretünk van róluk.


A fenti adatok fényében belátható, hogy a nagy rohanásban a vásárlás során jelentős segítséget ad a fogyasztónak a színkódos jelölés a jelenleg elterjedőben lévő INBÉ táblázattal szemben. Hiszen ember legyen a talpán, aki kapásból tudja, hogy jó-e neki vagy sem, ha azt látja a termékcímkén, hogy annak 100 grammja pl. 2% zsírt vagy cukrot tartalmaz.
A kvíz célja az volt, hogy rámutasson arra, hogy a vásárlóknak milyen kihívásokkal kell szembesülniük nap mint nap, ha egészségesen akarnak étkezni.



Beszédes számok
A WHO adatai szerint csak 2008-ban a világon bekövetkezett halálesetek 63%-a, vagyis 36 millió elhalálozás jelentős része megelőzhető lett volna a rizikófaktorok (dohányzás, egészségtelen táplálkozás, mozgásszegény életmód, mértéktelen alkoholfogyasztás) csökkentésével.
Az egészségtelen életmódra visszavezethető leggyakoribb halált okozó megbetegedések: érrendszeri megbetegedés (48%), rák (21%), krónikus légúti megbetegedés (12%) és cukorbetegség (3,5%).

Az egészségesebb táplálkozással kapcsolatos globális célok:
-    a lakosság só bevitelének csökkentése 30%-kal,
-    diabétesz és elhízásos betegségek növekedésének megállítása,
-    a magas vérnyomás gyakoriságának csökkentése 25%-kal.