Békés konfliktus, van ilyen?

A szomszédom szerint a házunkban mindenki úgy viselkedik, mint ha a legrosszabb putriban lakna. Disznóólban élnek, szanaszét teregetnek és virágokat tartanak az ablakukban. Elfajzott ízléstelenségük odáig terjed, hogy akadályozzák a tűzoltókat a munkájukban.

Ne nevessenek, teljesen komolyan osztotta meg velem a gondjait. Aztán kiderült, hogy én is nyócker párti vagyok, és közénk állt a virág.... bizony, jól hallották. A virág, a saját ajtómban, s ez zavarja a tűzoltókat. Először csak sajnáltam a tűz vízbefojtóit, és – ezek szerint a folyosó locsolóit –, de amikor feljelentés érkezett ellenem csak kapkodtam a fejemet. A vád: nagykorú gyermekem a saját ablaka előtt buborékot fújt. Fúj, ennek fele se tréfa, hiszen ez nem egy Karinthy novella, és nem is a nyócker.

Mit tehet ilyenkor egy lakó, aki történetesen terapeuta?

 
Egyik kliensem panaszkodik, hogy az óvodában megy a humorfesztivál. Nem olyan ruhát hord, mint a trendi anyák, a gyerekeire néha más vigyáz. Segítséget kér, de kapni nem kap, hiszen nem illik bele a képbe, olyan dologban kér segítséget, ami látszólag csak őt érinti. Szűköl, mint a vert kutya, és közben – vesztére –, úgy védi az igazát, hogy beletenyerel a valóságba. Nem tépi a haját, csak szépen objektíven rámutat tényekre, és érzelem nélkül próbálja a helyzetet jobb kilátások felé terelni. Hát, ezt nem kellene.

Olaj a tűzre ha a hátországot meztelenre vetkőztetik
, érzelmi hadjárat indul ellene, és a tömeg várja az összeomlást. Mit tanácsoljon a terapeuta, ha történetesen ő is ember?

Emberek jönnek az életünkbe, konfliktusokat hoznak és sérüléseket hagynak maguk után. Nyüszítve próbáljuk megtartani a békét minden áron, inkább csend mint harc, tanultuk a nagymamánktól. Viszont a látszatbéke komoly betegségeket szomatizál és Rudhriger Dalkétól Csernus Imréig tudjuk, hogy az agresszió néha jó dolog.







Agresszió? Mit is jelent ez?

Ütöd a másikat, vagy futsz nehogy téged üssenek? Hagyod magad megalázni, vagy annyira szeretnéd azt megelőzni, hogy inkább elébe mész a dolgoknak? Morcos vagy már mindenkire, csak nehogy a közeledbe férkőzzenek? Aztán elég ha rád néz az ellenőr, és utálod már a mozgólépcsőt is, elolvasod a híreket és dühös vagy, amiért a szüleid nem Kambodzsában nyaraltak, amikor megszülettél.

Nos, bizony vannak kellemetlenségek az életünkben. Nagyon nehéz a hétköznapokban a rizikófaktorokat minimalizálni, de meg kell tenni. Előbb vagy utóbb, de fel kell mérni, hogy mi az, ami a leggyakrabban irritál és változtatni rajta kesergés helyett. A rossz tévéműsort nem szidni kell, hanem kikapcsolni. Lehet autóval – vagy gyalog – járni metró helyett, esetleg Mozartot hallgatni napszemüvegben miközben felmutatjuk a bérletszelvényt. A munkahelyi problémák zöme jelentéktelen semmiség, és csak azért lesz szálka a szemünkben, mert közben rámutatnak érzelmi labilitásunk mérleghintájára.

Amikor egy konfliktust sikerül jól megoldani akkor elégedettség, fizikai nyugalom járja át az egész testünket. A világ a helyére kerül, a ráncok elsimulnak, és még a közel-keleti harckészültségre is optimistán tekintünk. A másik véglet az elszorult levegő útja az érthetetlenség útvesztőjében, amikor nekivörösödve és gyomorszorulva szorítjuk ökölbe a figyelmünket és kérdezzük magunktól: Hogy a nyavalyába kerültem ebbe a helyzetbe? Nem akartam, el akarok szaladni a világ másik végébe, ahol lágyan fúj a szél és hullámokat kerget a víz....
Nagy szerencsénk, ha a világ nem enged minket egyik szegletből a másikba futni önmagunk elől. A mozgás nagyon jót tesz az izmainknak, de előbb utóbb utolér az újabb helyzet, amit át kell látni és megérteni. Úgy érezzük előttünk egy oroszlán áll, pedig csak egy szegény szomszéd és egy óvóéni. Nem akarnak megenni. Mondják a magukét, ahogy mi is.

 

A sikerkulcs a megértés és az ismétlés

 A feldolgozhatatlan konfliktusokat a lelkünk az izmainkba raktározza. Megfelelő munkával kicsalogatható az érzelmi befőtt, és újrahasznosítható. Amikor rátekintünk, akkor legyünk hálásak, hogy egy nehéz helyzetnek búcsút inthetünk. A befőtt is csak addig áll a polcon amíg ebéd nem lesz belőle, a sokkoló félelem is elmúlik ha megállunk előtte és megkérdezzük: Mit szeretnél tőlem? Miért szólítasz meg a szomszéd (óvónő, morcos testvér, smucig férj) képében?


A ráhangolódás és a megértés pillanatában azonnal válaszoljunk. Érzelmi töltéssel, toporzékolva és sírva, kiabálva és hajtépve akár, de belül nyugodtan mint a befagyott Balaton vize. Abszolút bizonyosság kell az Önazonossághoz, és hiteles őszinteség. A felvállalt düh, kétségbeesés, becsapottság, megalázottság nem rosszabb, mint éveken át belebetegedni egy értelmetlen folyamatba, és újra és újra ismételni azt. A megfelelő helyen kinyilvánított akarat akkor is célba talál. és megértést eredményez, ha a másik nem ért egyet velünk. Nem baj, nem is erről szólt a közös műsor. Megtanultuk, megköszönjük és TÚLÉLTÜK. Legközelebb talán már nem lesz ekkora harcra, erőre szükség ahhoz, hogy a béke beköszöntsön.

Fontos, hogy lássuk be, még Jézus is volt harcos kedvében. Kikiabálta a templomból a kufárokat, de mégse az lett a veszte. Az érzelmeinktől vagyunk emberek, ne féljük megélni őket. A legnagyobb baj, ha mi magunk ragaszkodunk hozzá, és az évekig tartó “békés csendben”, fogszorítva raboljuk és gyilkoljuk a gondolatainkban az ellenséget. Nagyon sokszor szomorúan késő felismerni, hogy eközben a vélt ellenfél már a nevünkre sem emlékszik, de a harc lerágta a húst a csontjainkról, és elvettük magunktól az élet helyét és idejét. Engedjük, hogy harc és béke idején a test legyen a maga őszinteségében a főnök. A MET segít abban, hogy az érintésen keresztül kapcsolatba kerüljünk az érzéseinkkel, azokkal is, melyek nagyon ismeretlenek.