Belső forradalomra van szükség

Ha a szellem megújul, és felhagy az újabb szokások kialakításával, akkor üde és ifjú marad, és ezért végtelen belátásra képes.

"Az élő szellem csendes szellem,
az élő szellem olyan szellem,
melynek nincsen középpontja,
s így tér és idő sem befolyásolja.
Egy ilyen szellemnek nincsenek határai,
és ez az egyetlen valóság."

Krishnamurti felteszi a kérdést: Fel tud-e hagyni az Önök szelleme annak fontolgatásával, ami volt - és aminek még jönnie kell, ami tehát annak alapján várható, ami volt? Meg tud-e szabadulni az Önök szelleme a szokásoktól, és a szokások kialakításától? Ha elmélyednek e problémában, felfedezik majd, hogy mindez lehetséges.

Ha a szellem megújul, és felhagy az újabb szokások kialakításával, akkor üde és ifjú marad, és ezért végtelen belátásra képes.

Egy ilyen szellem számára nem létezik halál, mert megszűnt az ismeretgyűjtés folyamata. Hiszen az ismeretgyűjtés az oka a szokásoknak és az utánzásnak. Az ismeretet halmozó szellemre romlás és halál vár. Azon szellem számára viszont, amely semmit sem gyűjt, amely nap mint nap, minden percben meghal, nem létezik a halál. Ez a szellem a végtelen tér állapotában van.

A szellemnek mindent el kell engednie, amit összegyűjtött: minden szokást, mindent, amire biztonsága érdekében hagyatkozott. Akkor már nem gabalyodik bele saját gondolatainak a hálójába. A múltat pillanatról-pillanatra elengedve felfrissül. Így soha nem eshet szét, és soha nem hozhatja mozgásba a sötétség hullámainak árját.”

Krishnamurtiban - aki maga is közvetlenül a szellemből merített - az a rendkívüli, amit Karl von Eckartshausen mondott a „fényemberről”:

„Amit csak mond, és amire vállalkozik, az a tűz, a fény és a szellem nevében, vagy tulajdonságaik alapján megy végbe. Ezáltal mindent elvezet az Ámenhez, a beteljesedéshez.”

Megszabadulni sikertől és kudarctól
Krishnamurti a belátást fontos tényezőnek tekintette a szellem megszabadulásában. A szellemnek a teljes transzformációval és belső forradalommal történő megszabadítása kulcsfogalom nála. A megszabadulásról elsősorban azt gondolta, hogy helyesen értsük meg a szabadsággal kapcsolatos problémánkat. Kifejtette, hogy a szabadság a szellem olyan lényegi jellemzője, amely mentes a félelemtől vagy a kényszertől, valamint a biztonságra való mindenfajta törekvéstől. Ebben a legnagyobb nehézséget az az ösztönünk jelenti, hogy legyünk valamik vagy valakik, hogy legyen státuszunk.



„Furcsa dolog látni, hogy a legtöbb ember mennyire az elismerésre vagy a dicséretre irányul: a költőként, filozófusként vagy olyasvalamiként nyert elismerésre, ami tekintélyt szerez az egónak. Jóllehet egyik-másik szerep nagy elégtételt ad, mégis igen csekély jelentőségű. Az elismerés csak a hiúság és talán a pénztárca tápláléka - mi más? Az ember elkülönül. Az elválasztottság azonban megteremti a saját problémáit, melyek egyre csak nőnek. Arról van szó, hogy szabaddá váljunk sikertől és kudarctól egyaránt.” Vajon nem egy huszadik századi Spinozát hallunk itt, aki még a tizenhetedik századi elődjénél is következetesebb?

„Legyen ez bár a politika, a hatalom, a pozíció és az erőszak e világában, vagy az úgynevezett spirituális világban: Ha Önök arra törekednek, hogy jóravalóak, önzetlenek és jámborak legyenek… mihelyt lenniakarnak valakik, már nem szabadok. Szabadok viszont azok, akik felismerik, hogy milyen abszurd mindez, és ezért tiszta a szívük, melyet már nem az a kívánság hajt, hogy legyenek valakik. Ha megértik ezt az egyszerűséget, akkor felismerik majd ennek a különleges szépségét és mélyrehatóságát is.”

Az ilyen alkatú szellemet nevezi Krishnamurti „nyugodt szellemnek”. „Csak a rendkívül nyugodt szellemükkel észlelhetnek valóban valamit, mert a szellem akkor fogékonnyá válik a különleges szépségre.”

Krishnamurti továbbá nyomatékosan felhívja a figyelmünket arra, hogy ne ragadjon el bennünket a technika területén rohamtempóban megvalósuló úgynevezett „haladás”: „A technológiai gondolkodás ereje hatalmas felfedezésekhez vezetett. Ezt az erőt használjuk arra is, hogy olyan lélektani problémákat ragadjunk meg vele, mint a kapzsiság, a gyűlölet vagy a félelem. A psziché azonban nem így fejlődik. Mert a kapzsiság és a félelem nem tud átcsapni az ellentétébe. A kapzsiság sokkal inkább csak növekedni, és gyarapodni tud; soha nem válhat önzetlenné.”

Krishnamurti azt mondja, hogy az embernek olyan szabad szellemet kell birtokolnia, melyet nem terhel a hagyomány és a múlt. A legnagyobb szabadságra van szükség. Hanem ugyanabban a pillanatban, amikor Önök azt gondolják, hogy szabadok, már nem azok. Világos, szabad és kötődés nélküli szellemet kell birtokolniuk. Ezt nem tudják megvalósítani, ha bármitől is félnek.

A félelem bénítja a szellemet. Önök mély értelmű, világos szellemet birtokolnak, ha szemébe néznek minden sajátságuknak, mélyen tudatában vannak belső mozgatórugóiknak, és ellenállás nélkül tudomásul veszik őket. Csak akkor beszélhetünk kifinomult, nyugodt szellemről. Ez a szellem lassan és megfontoltan működik. Ez a szellem nem von le végkövetkeztetéseket, nem ítél, és nem foglal szavakba semmit. Tudnia kell hallgatni és várni. És nem csak később kell erre képessé válnia. Ennek a szellemi alkatnak már kezdettől fogva jelen kell lennie. Krishnamurti ezt mondja nekünk erről: „Ha ez megvan Önöknek, akkor adjanak meg neki minden lehetőséget a kivirágzásra!”

Felismerni, hogy semmit sem tudunk
A szellem megszabadulásának kezdete, mint említettük, a belátás. Krishnamurti számára a legfontosabb belátás annak felismerése, hogy semmit sem tudunk. Ez klasszikus felismerés, amely megtalálható már Szókratésznál is. Rózsakereszt Krisztián pedig szintén így szólt: „Minden tudás összege, hogy semmit sem tudunk.”

Krishnamurti ezt többek között így fejezi ki: „Ha Önök azt mondják: ’nem tudom’, akkor a szellem mozdulatlan, tökéletesen csendes. És ez a csend tartós.”

Krishnamurti számára a szellem tevékenységét kifejező legfontosabb jelkép a folyó, és különösen annak áramlása. „Úgy tűnik, hogy a víz így vagy úgy megtisztítja Önöket, és lemossa a múltra való emlékezés porát. A szellemnek ajándékozza tulajdon tisztaságának minőségét, ami a víz sajátossága. […] A folyó mindent befogad, és önmaga marad, anélkül hogy valamit is tudna a tisztáról és a tisztátalanról, és aggódna ezért.”

Akárcsak egy vendég az Önök házában vagy testében, oly könnyűléptűen (nem könnyelműen) kell élniük ahhoz, hogy ebben az áramlatban álljanak. Vendégnek lenni azt jelenti, hogy nem érzünk kötődést, és könnyű léptekkel vándorlunk a Földön. Használhatják úgy az érzékszerveiket, hogy működésük közben nem pazarolnak energiát „…hanem szabadjára engedik őket. Ez az időtlen áramlat az örökkévalóság.”

[kapcsolodo_cikkek] 
Krishnamurti megfigyelői még az ő jelenlétét is egy folyóhoz hasonlították. Így volt ezzel például az életrajzírója, Pupul Jayakar, aki a következőt tapasztalta: „A csend folyója áramlik át rajta. Szelleme soha nem dermed meg. Nyitott minden kritikára.”

A belső forradalom
Ez a folyó azonban mégis belső forradalomra szólít fel. Krishnamurti azt mondja: „Teljes forradalomról van szó, nem csupán a nagy dolgokban, hanem a kicsi, hétköznapiakban is. Önök felkelésbe sodródtak.
Ne hagyják annyiban! Állják a sarat. Tartsák égve a belső tüzet!”