A látszat elfoglalja a bölcsesség helyét

Publius Vergilius Maro egy olyan politikusokból, tudósokból és költőkből kiválasztott körhöz tartozott, amely csúcspontjára juttatta a római civilizációt.

A kör vezére és központi alakja Augustus császár volt, aki barátaival együtt talpra állított egy polgárháború sújtotta, szétzilált államot. Mindenki benne reménykedett, mint az állam megmentőjében. Vergilius neki ajánlotta epikus költeményét, az Aeneist.
A részben történeti, részben mitikus személyiség, Aeneas - trójai hadvezér, a Rómaiak őse - bemutatásával Vergilius Augustus kiváló tulajdonságait kívánta hangsúlyozni.

Vergilius etruszk volt. Krisztus előtt 70-ben született Manuaban, Itália északi részén, azon a területen, ahol a kelta és az etruszk kultúra élő egységbe olvadt. E két népet mély és szoros kapcsolatok fűzték össze a vallás területén.

A keltáknál mind a női, mind a férfi vezetők a druidák, az etruszkoknál pedig a locomosok voltak. (A locomos szóból származik a latin lux, a fény szó.) A rómaiak "magus-nak", varázslónak hívták a druidákat. Vergilius anyjának neve Magia volt. Magia előre megálmodta gyermekének magas hivatását. Vergilius édesapja pedig fazekas, "figulus" volt.

A “figura” szó kettős jelentése
Vergilius - mint apja - szintén "figurákat" készített, de nem anyagból való, hanem költői figurákat. A latin "figere" ige agyagból való formázást jelent, de értenek rajta verselést is. A "figura" szót így kétféleképpen értelmezhetjük: szó szerinti és elvont formában is. Vergilius nem átlagos, mindennapi költő volt, hanem "vates". A vatesek a druidák közösségén belül formáltak egy olyan csoportot, amely mágiával és tudománnyal foglalkozott. Közöttük élt és dolgozott Vergilius. Egyszerű, tiszta életvitele folytán "parthenos"-nak, tisztának nevezték. Váteszi minőségben ez látnokot, prófétát jelentett. A római népnek új nyelven beszélt, és forradalmi látásmódot közvetített.

Mikor jön el a megváltó?
Lukács evangéliumában ezt olvashatjuk: "És lőn azokban a napokban, Augustus császártól parancsolat adatik ki, hogy mind az egész föld összeírattassék...

Felméne pedig József is Galileába, Názáret városából Judeába, a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik ... hogy beírattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül és várandós vala. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai. És szülé az ő elsőszülött fiát."

Pásztorénekeinek elején Vergilius örömhírt közöl a világgal: a világ Megváltója és megszabadítója nemsokára megszületik. Vergilius leghőbb vágya e megváltó szolgálata, de az emberiség ekkor még csak az új korszak hajnalát élte. Legnagyszerűbb költői művében, az Aeneisben ezt a helyzetet mutatja be Vergilius.

Aeneas hős volt, trójai herceg, Vénusz istennő fia. Öreg apját vállán hordozva, fiát kézenfogva sokakkal együtt menekült el az égő Trójából.

Vergilius ezután Aeneasnak és honfitársainak számos kalandját beszéli el, amelyekben új lakhelyük, a mai Itália megleléséig volt részük.



Az új civilizációt a viszály teremti meg
Paris, Trója királyának fia Vénuszt - a szerelem istennőjét s egyben Aeneas anyját - Juno és Minerva elé helyezve, néki nyújtotta át azt az aranyalmát, amelyen ez a felirat állott: "A legszebbnek". Az alma Eristől, a viszály istennőjétől származott. Eris beavatkozásával és Paris választásával szétváltak az eredeti élet alapelvei, és a szeretet dialektikus szintre süllyedt. Eris aranyalmája a Paradicsom almájához hasonlatos, amely a teremtményeket egymástól elválasztotta, és belső egységüket földi, emberi ismeretekkel megbéklyózta. Ha a dialektikus területen az eredeti szeretet helyreállítására törekszenek, akkor harc keletkezik, mint ebben az esetben a trójai háború. Az alapjaiban megrendült világ tíz évig volt harcok és szenvedések színtere. Trója elpusztult, de romjaiból felvirágzott a római civilizáció. Aki földi eszközökkel próbálja meg az isteni szeretet megvalósítását, az szenvedést, romlást és pusztulást idéz elő, jóllehet ezt egyetlen porcikája sem kívánja. Az ebből feltörő zűrzavarra azonban szükség van, hogy fölrázzon, leleplezzen. Csakis a régi, istentelen állapot megértése nyithatja meg az isteni eredet, az aranykor felé vezető utat.


A végzet ereje bemutatkozik
Aeneas messze vezeti népét Kisázsiából. A kimerítő tengeri utazás után feltűnik Hesperia, a megígért föld, a nyugat, az est országa. Hányszor kapott már a Nyugat Keletről impulzusokat? És mily kevésszer értette meg ezeket az értékes hatásokat, amelyek tapasztalatokkal gazdagíthatják az embert, és képesek megérlelni őt a belátásra!

Miért vállalkozott Aeneas erre a veszélyes vándorlásra? Miért háborúzott még Itáliában is, a megígért földön? Életét a végzet irányítja, amelyet isteni rendként tisztel. A tőle követelt teljes engedelmességben nem ismeri még fel a megszabadító erőt, és a hősiesség régi elvének börtönében folytatja küzdelmét a sötétben. Nem látja még a fényt, amely elhozza a megértést és a belső szabadságot, önállóságot, s mely végül új embert teremt.

Az eposz utolsó jelenetében Aeneas Turnusszal, nagy ellenségével találkozik, aki megsebesülvén kéri őt, hogy hagyja meg életét. Aeneas azonban szenvedélytől fűtve cselekszik, mint egy megvadult bika. E döntő pillanatban vérengző természete vezérli. Kegyetlen fájdalmában a pusztulás őrületétől elvakultan megöli védtelen ellenfelét, anélkül, hogy bármit is tudni vagy érteni akarna. E ponton a személyiségkultúra teljes összeomlásának vagyunk tanúi. Vergilius ezzel a földi ember valódi természetére mutat rá. Ecce homo!

De mi akkor az élet értelme? Valóban ez lenne minden?
Vergilius e művében kiteregeti az Augustus által annyira csodált istenek és hősök világának dolgait. A császárt, akit Vergilius barátként tisztelt, ezáltal fordulóponthoz vezeti: maga az uralkodó teszi föl a kérdést, hogy "valóban ez lenne minden?"

Aeneas megjárja az alvilágot, ahol Sybilla, a jósnő, a Sybilla-könyvek őrzője vezeti. E könyvekben a korszakok története van lefektetve, így a Megváltó eljövetele is.

Sybilla megmutatja Aeneas-nak a jövőt. Aeneas látja Marcellusnak, Augustus utódjelöltjének sírját. A jövő az elmúlás. Augustusnak, aki fenség a saját kegyelméből, aki a római civilizáció virágkorának megteremtője és védelmezője, nem lehet örököse. Önmagában első és utolsó, a végsőkig kiművelt hatalmas földi Én. Róma története megmutatja, hová vezet, ha nem hajlunk meg Krisztus születésének relytélye előtt: a végső pont a hatalmi téboly.


A látszatvilág elfoglalja a bölcsesség helyét
Az Aeneis ezért úgy zeng az elbódult római civilizáció kellős közepén, mint a megszabadulásra való hatalmas hívás, mely egészen csontig hatol. Az Aeneis sziklaként töri meg a római történelem tajtékzó hullámzását, semmi kétséget sem hagyva látszat csillogásának igazi mivolta felől.

Galliában (Franciaország) a római hadak katonai hatalma kegyetlenül megsemmisíti a druidák kultúráját. A külsődleges látszatvilág lép a szellemi bölcsesség helyébe. Vajon nem esünk-e magunk is áldozatul még mindig e szép látszatvilágnak? Az Aeneis üzenetének összetörő ereje van. Az olvasót leginkább az zavarja, hogy a történet nem jól végződik. Éppen ebből fakad viszont az Aeneis forradalmi jelentősége. Hiszen az ígéret földje valóban nem ezen a világon található. Aeneas hatalmas harcok árán megalapozza a római civilizációt, de mint emberi lény megreked. Éppen ezáltal válik azok előfutárává, akik megértek a megszabadulásra.

Vergiliust költeményei az utolsó korszak úttörőjévé avatják. Ezért szerepel Dante Isteni Színjátékában úgy, mint az emberi lelkek átvezetője a poklon, egészen a küszöbig, ahol a megszabadulás útja kezdődik.

Forrás: Pentagram magazin