Nuctemeron - Isten nappala

"Minden démoni, minden üdvhozó az Isten és az emberek között él… Az Üdvözítő a középpontban áll, betöltve a halhatatlanok s a halandók közötti szakadékot, s a Mindenség az Üdvözítő által szerkesztetik egybe." Platón

Világunk legutóbbi csillagfordulóján, mikor a Kos korszakából a Halak korszaka emelkedett ki, a világon Róma uralkodott, s Tiberius császár sötét lelke nehezedett emberekre s országokra. Róma az ismert világ legnagyobb részét saját hatalma alá vetett provinciává változtatta. Róma volt a végzet, mely fenyegetett, vagy már be is tört az országba. A császárok nevei egymást váltották - Róma, személytelenül és ellenállhatatlanul, fennállt.
Róma volt a győzedelmes Nyugat.

Keletnek megvoltak a maga hatalmasságai, hódítói, zseniális uralkodói, nagyzási hóbortban szenvedői: Darius, Kürosz, Kambyses, s Napnyugatról érkezett első legyőzője is: Nagy Sándor.

Miközben pedig Róma és légiói fegyverekkel csörömpöltek, s lakomákon dőzsöltek, Ázsia hallgatag szülőméhe megszülte a magas mágia mesterét, a nagy beavatottat: Tyanai Apolloniust. S számunkra, akik a csodálatos életéről tudósító forrásokat figyelmesen áttanulmányoztuk, úgy tűnik, mintha ő is egy egyetemes törvény figyelmeztető jeleként magasodna az idők fordulóján, mely által az emberiség anyagba s káprázatokba való legmélyebb belesüllyedése mellett ugyanakkor ott emelkedik a figyelmeztető is, aki a szellemhez s a lényeghez hív.

Apollonius hosszú élete során öt római császárral lépett személyes kapcsolatba, de tizenegy uralkodott ugyanezen idő alatt.

Korának művelt közönsége tisztelettel említette nevét, csakúgy, mint a Néró s Domitianus által Rómából elűzött filozófusok, Görögország gondolkodói és misztikusai, a hanyatló Egyiptom papjai, vagy a Himalája hóval fedett hegyeinek bölcsei az Induson túl.
 

Miután a világ színpadáról eltűnt, sorsát és egész élettörténetét könyvben jegyezték le, melyből egy nyolcrészes, terjedelmes evangélium keletkezett. Ennek tartalma olyan nagyszerűen sugárzó, és mélységesen átható volt, hogy az ifjú keresztény egyház, alapítóival együtt megrettent tőle. Egy ilyen vetélytárshoz nem voltak felnőve, ezért az oly jellemző klasszikus egyházi eszközökhöz nyúltak: gyilkossághoz, üldözéshez és megsemmisítéshez.

Mivel akkoriban még nem volt könyvnyomtatás, és Tiánai Apollós könyveiből magától értetődően csak kevés kézirat volt, nagyon egyszerűen ellophatták, elkobozhatták és megsemmisíthették őket. A népet pedig olyan szörnyű módon utasították rendre, hogy a félelemkeltés bevált módszereivel Tiánai Apollósnak még az emlékét is kioltották. Az ehhez alkalmazott rendkívül ravasz és teljesen klasszikus módszer pedig a hamisítás volt, amely mind a mai napig kedvelt. Időről időre megjelentek olyan iratok Tiánai Apollóstól vagy róla, melyekről csak a beavatottak tudták megállapítani, hogy hamisítványok.

Ezek után már senki sem volt képes az ő valódi lényét megismerni. Tiánai Apollós az idők folyamán legendává vált, és egyáltalán nem csoda, hogy sokan még a létezésében is kételkedni kezdtek. Tehát elérték a célt: Tiánai Apollóst néhány évszázadnyi kitartó, energikus és intelligens tevékenység után a legendák világába száműzték, tanait meghamisították, rejtelmesnek és valótlannak nyilvánították. Eredetét, származását, sőt történelmi létezését is megkérdőjelezték.

Most szeretnék közkincsé tenni, egy valóban tőle származó iratot. Mely a beavatottak jelképes nyelvén íródott. A Nuctemeront. Melyet „Isten nappala, amely a sötétségben világít” - nak lehet fordítani. Mely nem jelent egyebet, mint az emberben szunnyadó fényszikrát, a buddhisták lótuszvirágát, a keresztények “jézus magszemét” a rózsakeresztesek szellem-szikra atomját, avagy a szív rózsáját. Mely a valódi út kezdetén felragyog és vezeti a vándort a megszabadulás útján.
Egyszerűbben talán nevezhetjük a beavatás útjának, vagy a hazatérés ösvényének is.

Kedves Barátom, Te aki talán már évek óta foglalkozol a szellemi dolgok kutatásával. Ajánlom figyelmedbe ezt a művet, mely a maga erejében és tömörségében egy lapon említendő a Tao te King-el vagy a Smaragd táblával.

Az azonban biztos, hogy már az első órája alázatra inti mindazokat, kik úgy vélik tartanak valahol. Ha a szellemi fejlődés lineáris lenne, bizony ideje volna a kétségbeesésnek. De szerencsénkre a valóságnak van olyan metszete, melyben Neked és nekem méltatlanságunk ellenére van most alkalmunk együtt gondolkodni Tiánai Apollós sorainak mély értelmén.

Az első óra:
A démonok együtt zengik Isten dicséretét, megszabadulva a gonoszságtól és a haragtól
A második óra:
A zodiákus halai Istent magasztalják a dualitás által.
A tüzes kígyók a bot köré csavarodnak és a villám elcsendesül.
A harmadik óra:
A Hermészbot kígyói háromszor egymásba fonódnak.
Cerberus kitátja háromszoros torkát és a tűz, Isten dicséretét zengi a villám három nyelvével.
A negyedik óra:
A negyedik órában a lélek visszatér a sírok meglátogatásából. Ez az a pillanat, amikor meggyullad a kör négy sarkában a négy mágikus lámpa. Ez a csábítások és illúziók órája.
Az ötödik óra:
A Nagy Vizek hangja a mennyei Szférák Istenét énekli
A hatodik óra:
A szellem rezzenéstelenül, félelem nélkül várja a pokoli szörnnyel való találkozást.
A hetedik óra:
A tiszta emberek akarata irányítja a tüzet, mely életet ad a lélekkel rendelkező lényeknek. A Beavatott kinyújtja a kezét és a szenvedés békévé változik.
A nyolcadik óra:
A csillagok egymással beszélgetnek és a napok lelke válaszol a virágok sóhajaira. Az összhang áramlata kibékíti egymással a természetlényeket.
A kilencedik óra:
A szám, amelyet nem szabad felfedni.
A tizedik óra:
A csillagászati ciklus és az emberi élet körforgásának a kulcsa.
A Tizenegyedik óra:
A Géniuszok szárnyainak a surrogása hallatszik, akik szféráról szférára repülve Isten üzenetét viszik egyik világból a másikba.
A tizenkettedik óra:
Itt megy végbe a Tűz által az Örök Fény műve.

Utad érjen jó véget!

Forrás:
Jan van Rijckenborgh - Tiánai Apollós Nuktemeronja
Mária Schneider - Csillagkörök vándora