Kulcsrakész nőiség

Instant világban élünk... Instant tea, instant kávé, gyorséttermek, gyors nyelvtanfolyamok, gyors iskola, minden gyors, intenzív, tudatos, kreatív és spirituális... Nagy szavak, frázisok, amik röpködnek a világhálón, a mindennapokban és gyakran elmélkedem azon, hogy hova vezet ez a nagy sietség. Furcsa azt nézni, hogy gyermekeinkből egyre gyorsabban akarunk felnőttet nevelni, hogy lányainkból egyre hamarabb lesz nő, kikopnak a gyerekjátékok, a spontaneitás, kézzel-vassal a fejlődésen a harácsoláson dolgozunk, és nekem úgy tűnik, hogy a felszínen kapirgálunk, ahelyett, hogy engednénk időt az érésnek, a megélésnek, a fejlődésnek, a belső egyensúlynak. Bár a gyümölcsöt is zölden szedjük le, hogyan lenne türelmünk kivárni, míg mi megérünk...

A társadalom olyan, mint egy neveletlen kamasz... minden tagja önkényesen, saját jogait fitogtatva harcol a létért. Mintha megragadott volna kamaszkorának elején, és nem tudná mit jelent felelősen gondolkodni, érezni, dönteni, szeretni...

Már babakortól kezdődik a siettetés. Anyukák egymást licitálják túl a játszótéren, az orvosi rendelőkben, a bölcsibe menet. Aztán megkezdődik az iskola és csak folytatódik a gyerek túlnevelése.

Még a 7 évet sem tölti be a gyerek, mikor elég lenne leválnia az anyja aurájából, de már 4-6 féle különórára jár, táncol, zenél, énekel, idegen nyelven gagyog, hiszen az agya szivacs.... És azt megnézi-e a túlfűtött szülő, hogy kiegyensúlyozott vagy ne adj isten boldog-e a gyereke? A felszín csilli-villi, a mélység meg sehol nincs, vagy csak a sötétben tátong.




Gyorsan akarunk mindent, csak azt nem értjük, hogy ilyen nincs. Egyszerűen nem létezik. Ha valamiből gyorsan eredményt várunk, az valaminek a kárára megy. Miután elvesszük a gyerek gyerekkorát, csodálkozva, siránkozva vesszük tudomásul, hogy ezek a mai fiatalok, hogyan öltöznek, hogyan esznek, hogyan isznak, hogyan élnek... Persze, hogy ezt teszik. Hozzászoktattuk őket ahhoz, hogy mindent, most, mert megérdemled.

Pedig a várásnak óriási ereje van. Ha türelemmel, alázattal, szeretettel megvárjuk, amíg megérünk bizonyos dolgokra testileg és lelkileg egyaránt, más lesz a gyümölcs íze. Az a barack, amit a nap érlelt meg, mennyivel másabb, mint a kényszer-szedett társai. Az élmény is sokkal teljesebb, ha a maga idejében következik be, és nem gyorsítás, instanttá tétel következményében...
 
A lányok igen, hamarabb érnek, mert rengeteg a hormon, az antibiotikum a táplálékainkban, de attól, mert a testüket megkorosítjuk, a lelkük nem érik hamarabb. Nehéz ebben a felborult egyensúlyú életben mindenre időt szánni. Nem könnyű 8-12 óra munka után értő figyelemmel fordulni gyermekeink felé. Nehéz kivárni az öt óráig csöpögő kávét a 3az1-ben világában. Úgy teszünk, mintha mindig valahova sietnénk, de én inkább azt látom, hogy az élet elől szaladunk el...

[kapcsolodo_cikkek]
Jó lenne, hogy lányaink megértsék, hogy a testük nem fizetőeszköz, nem arra való, hogy bárki bármikor megkaphassa egy gyors összefonódásra. Életbevágó ebben az indokolatlanul felgyorsult világban. Mert a lányainkon múlik a következő generáció anyasága. Ha nekik nincs mintájuk, hogyan lépnek a beavatódás felé? Hogyan lesznek képesek anyaként türelemmel és elfogadással kapcsolódni a gyerekükhöz, a családjukhoz? Instantul nem megy... Csak türelemmel, alázattal, szeretettel, békével. És akkor a gyönyör másképp csillog a szájszegletben. Éretten, megérkezetten, nem sietősen lebegősen.