Az állásinterjúkról

Sokszor csak 1-2 órát, vagy akár összesen 30 percnyi időt kapunk arra, hogy jó benyomást keltsünk, vagy akár mindenki közül a legjobb benyomást, és bebizonyítsuk magunknak és a munkáltatónak is, mi vagyunk a megfelelő jelöltek egy felkínált állásra.

Ez a rövid idő pedig rengetegféleképpen eltelhet: strukturált interjú, páros interjú, panelinterjú, csoportos interjú, stresszinterjú, vagy akár egy egész interjúsorozat. Beszélgethetünk személyesen, telefonon, vagy a modern technológia egyéb vívmányait felhasználva akár több ezer kilométer távolsággal a résztvevők közt.


 
 
Valószínűleg, a gyakorlat mellett a felkészülés teszi a mestert. Egy sikeres interjú nem az első kézfogásnál kezdődik, elengedhetetlen a megfelelő rákészülés. Ezzel kapcsolatban sok-sok hasznos tippet olvashatunk különböző állásportálokon vagy fórumokon.

 
 
Ami ezeken kívül is nagyon fontos, hogy az interjút követően mindkét oldalnak döntenie kell, szeretne-e belemenni az együttműködésbe, hiszen az interjún nem csak a cég kap képet a jelöltről, hanem fordítva is. A döntésnél pedig érdemes hosszú távra tervezni, hiszen az állás ajánlat megszerzésénél még nagyobb kihívást jelent a sikeres beilleszkedés és beválás. Ezért is kulcskérdés egy-egy interjú kapcsán, hogy nyílt lapokkal játsszunk, vagyis az őszinteség és hitelesség mindkét fél részéről.

Az Effemine - Egyesület a Fiatal Nőkért - személyes tanácsadások színes skálájával várja a fejlődni vágyókat és érdeklődőket a HVG Állásbőrzén a Női Karrier Sarokban. “Gyorsabban! Magasabbra! Bátrabban!”


http://www.effemine.hu/