Idegen érzéseink

Mi a jó választás? Ha megéljük az érzelmeinket, érzéseinket, pozitívet és negatívat egyaránt, vagy "kezeljük" őket, ami nem biztos, hogy valóban kezelés. Lehet, hogy csak elfojtás. Mikor mondjuk egy érzésre, hogy pozitív, vagy negatív, és egyáltalán kié ez az érzés, amit érzünk? Mert egyáltalán nem biztos, hogy igazán hozzánk tartozik.

Szeretem megélni az érzéseimet, érzelmeimet. Nagyon sokáig nem így gondoltam, azt hittem, jobb, ha nem tudják, mások mit is érzek éppen. Rossznak gondoltam, ha kimutatom a haragomat vagy a dühömet. Sokat hallunk arról, hogy hogyan kell kezelni az érzelmeinket, érzéseinket, hogy ne borítsanak el minket, mint egy hatalmas hullám az óceánban. Ha eluralkodik rajtam egy ilyen érzés, most már sokkal jobban figyelek rá. Mert tudom, lehetséges az, hogy nincs is vele dolgom. Most már időben észreveszem, hogy a haragomnak, amely hirtelen előbukkant szinte a semmiből, nem az az ember az iránya, aki fele kifejeződik. Ugyanis s harag, düh, gyűlölet érzése mögött gyakran sokkal mélyebben fekvő dolgokat láthatunk.

Nem lehetünk biztosak abban, hogy az érzés, amit ebben a pillanatban érzünk, hozzánk tartozik.
Amikor valaki egy adott eseményre a helyzetnek megfelelően reagál, az valóban az illető lelkéből származik. Akinek meghalt egy szerette, és zokogásban tör ki, ez a helyénvaló érzés abban a pillanatban. Vannak azonban olyan érzések, amelyek mögött mélyebben más érzés húzódik, mint amit a velünk szemben álló ember mutat. Találkoztam olyan helyzettel, amikor egy ismerőssel beszélgetve azt láttam, hogy egy őt szomorúan érintő dologra nevetéssel válaszolt. Megfigyeltem, hogy súlyos betegségben szenvedő emberek gyakran mosolyogva beszélnek betegségükről. Ilyen helyzetben két dologra kell gondolni. Az első, hogy amit nekünk mutat az illető, az egy „másodlagos”, a valódi érzést elfedő érzelem. A harag, a düh mögött leggyakrabban a fájdalom vagy a szeretet érzése áll. Az oda nem illő kínos nevetés mögött elfojtott érzésekkel találkozunk. Így védekezik tulajdonosuk a valódi érzései ellen. Dühösnek lenni is sokkal könnyebb, mint belemerülni a fájdalom vagy a szeretet érzésébe. A szeretet sokkal fájdalmasabb, mint a düh. Ezeket, a valódiakat eltakaró érzéseket szoktuk másodlagos érzéseknek nevezni.

 
 
Ha észrevesszük, hogy valaki a betegségéről szinte boldog mosollyal tájékoztat minket, akkor a másik dolog, amire gondolhatunk, hogy az illető valakivel, aki meghalt vagy súlyos beteg sorskötésben van, és a lélek mélyén hatalmas szeretet köti az illetőhöz. A betegsége azt a célt szolgálja, hogy esetleg követni tudja szerettét a halálba, vagy helyette menjen el, szeretetből. A beteg tudatalatt azt gondolja, saját betegségével könnyíteni tud a másik helyzetén.

Mikor valakinek gyakran van dühkitörése, vagy érzelemkitörései, ott egy gyermekkorban történt félbeszakadt közeledéssel szoktunk találkozni. Ilyenkor a gyermek valószínűleg hosszabb rövidebb időre el volt választva az édesanyától vagy az édesapától, és később az elszakadás fájdalmát ebben a dühben éli meg.

Amivel a legtöbbet találkozhatunk, azok az átvett érzések. Ezek azok az érzések, amelyek sok gondot okozhatnak az emberi kapcsolatainkban. Ilyenkor azonosulunk valakivel, aki ugyanúgy érzett egykor, mint mi most.
Gyakorta látjuk családállítások folyamán, hogy a feleség dühöt mutat a férje felé, pedig az semmi okot nem adott erre. Ilyenkor, ha megnézzük a feleség dühét, megmutatkozik, hogy ezt az érzést átvette valakitől, aki legtöbb esetben az édesanya. Például az édesanyja hasonló dühöt érzett az édesapja iránt, de sosem tudta vagy nem merte azt kifejezésre juttatni. Ezért most a gyermeke jeleníti meg ezeket az érzéseket. Általában ilyen esetben nem az eredeti személy, tehát az édesapa felé, hanem az érzése áttevődik egy harmadik személyre, aki általában a férj.
Természetesen az átvett érzésünk sokféle lehet, és bárkitől átvehetjük azokat. Feleség átveheti férje, vagy anyósa érzéseit is. Vagy gyermek a szülőét. Ha valóban odafigyelünk önmagunkra és a körülöttünk élőkre, akkor felismerjük ezeket az érzéseket.


 
Házaspárok között megfigyelhető, hogy vannak emberek, akik igénylik azt, hogy szinte belebújjanak a másikba, eggyé váljanak vele. Mindig a másik közelében akarnak lenni, és szinte fájdalmat éreznek, ha el kell távolodni.
Ők a közelség, az eggyé olvadás érzését szeretnék megélni nap, mint nap, ami következménye lehet egy anyaméhben elszenvedett ikervesztésnek. Erről a témáról szóló cikkemet megtalálod itt: „Te is keresed a másik feled? Ami igazából hiányzik.”

Ha tudatosan figyelsz az érzéseidre, lehet, hogy rájössz, bizony sokszor nem is tudod miért vagy dühös, vagy miért érzed magad tehetetlennek. Amikor egy érzés hirtelen bukkan fel, akkor szinte biztos, hogy átvett érzésről van szó. Van egy mondat, amely segít elszakadni ezektől az érzésektől, ha sikerül fülön csípned őket. Gondolj az érzésedre, és mond ki ezt a mondatot. Ez a mondat így hangzik: „Nem állok többé a rendelkezésedre” Ha a rossz érzés csillapodni látszik, akkor valakitől átvett érzésekben voltál éppen.