Amiről csak az igazán jó anyáknak merünk beszélni!

Közeleg az anyák napja virággal, ajándékkal készülünk, gondolunk azokra, akik a legjobban szeretnek minket a világon. Annak különösen nehéz, aki már ezt nem tudja élőszóban elmondani neki, csak a szíve súgja a hálás köszönetet, az emlékezést minden szépért és jóért, amit kapott. Az árva gyermekek sorsa ilyenkor borzalmas, mert azt veszítették el, akire a legnagyobb szükségük lenne, de a természet kegyetlensége folytán most a veszteség még nagyobb lett.

Anyák napja, e békés és szeretetteli ünnep előtt különösen nehéz erről a katasztrófáról beszélni.

A világ hírei között még mindig vezető helyen áll a napokban történt nepáli földrengés, ahol több, mint ötezren haltak meg és sokan eltűntek. De a helyzet súlyosabb, mint gondolnánk és ezt leginkább az árva kisgyermekek szenvedik meg.



A kathmandui Sertsang Home árvaházban 50 gyermek lakik
 Tashi Sertsang tibeti orvos alapította a 90-es években, ma a fia Cögyal Rinpoche vezeti. Kitartó munkájának hála gyerekek a közeli iskolába járnak, tanulnak, családjuk ez a kis közösség lett, az anyai szeretet helyett. De a gyermekek szegények, ám bizakodóak: v an, aki szakács szeretne lenni, mert annak mindig jut étel, egy kislány fotós, mert meglátta a fotóriportereket a csodaszép gépeikkel, van, aki focista…

A katasztrófát is játéknak látják, nevetnek, játszanak a kisebbek, csak a nagyobbak néznek aggodalmasan.



Igaz, nagyon egyszerű körülmények között, de biztos fedél volt a fejük felett. A földrengésben azonban megrepedtek a ház falai, a gyermekek az udvaron felállított sátrakban laknak. Éjjel hideg van, és ami a legnagyobb probléma, az ivóvíz hiánya, mert eltörtek a víz- és csatornacsövek.

Tartanak attól, hogy a higiénés viszonyok romlanak, így a fertőzések, betegségek is megjelennek. A helyzet nehezebb lesz attól is, hogy sok kisgyermek vesztette el a családját, mindenét a természeti katasztrófában, így a kis lakók száma drámaian meg fog ugrani, és ők nagyon nehezen mondanak nemet, ha szükség van rájuk.



Több magyar is végez és végzett jótékonysági munkát a gyerekekkel, így tudtunk meg róluk többet és a borzalmas pusztítást látva döntöttük el, hogy egy jótékonysági árveréssel segítünk és a befolyt összeggel közvetlenül őket támogatjuk. A befolyt összeget közvetlenül az árvák kapják, segítsünk hát együtt a földrengésben megsérült árvaház helyreállításában, a helyzet normalizálásában. 




Gondolj anyák napján azokra az árva nepáli kisgyerekekre, aki feje felől a biztos támaszt rombolta le a földrengés, segíts kérlek!

Az árverés linkje: ITT

Ha szeretnél többet megtudni róluk:
Hivatalos weboldaluk: ITT
Facebook oldaluk: ITT 
 
 

 
 Ha adni nem tudsz, de meg tudod osztani a gyűjtés hírét, használd alább a nagy kék megosztás gombot! Ez is a jótékonyság egy formája, ha hírt adsz róla és másokat meghívsz segíteni!