Miért ideális megoldás a csikung az életünk jobbá tételére?

Minden ember szeretne boldogan élni úgy, hogy minden vágya teljesül. Elképzeli, milyen szép lenne, ha vidám kacagások közepette játszana az unokákkal a saját szép zöld kertjében, játszi könnyedséggel kapva el a kis menekülő teremtést. Aztán pedig hallani a megjátszott visongását és érezni, ahogy szabadulni próbál a "fogságból", hogy elölről kezdődjön a fogócska. Sajnos, nemcsak az álmaikat nem tudják megvalósítani az emberek manapság, de a civilizáció mellékhatásaként annak nagyon ártalmas oldalával szembesülnek nap mint nap.

Nemcsak hogy itt-ott fáj, nem működik úgy a test, ahogy kéne, de ráadásul még állandóan túlhajszoltak is az emberek. Alig várják, hogy este belezuhanhassanak az ágyba, egy kicsit kipihenve magukat – de hát sajnos általában reggel is alig tudják összekanalazni magukat, hogy elinduljanak a napi robotmunkába.

Nem is beszélve azokról, akik súlyos betegségben szenvednek… nekik az élet kínszenvedés és reménytelen sóvárgás egy élhetőbb életért. Hol vannak már az olyanok, mint vágyak, célok...Az egyetlen céljuk már a túlélés – ha van ilyen.

De ennek nem kell így lennie! Igenis van egy szebb és boldogabb élet, és igenis mindenki el tudja ezt érni! Itt most azt fogom bemutatni, miért ideális megoldás a csikung ilyen helyzetekben.

Nézzük meg közelebbről egy példa segítségével. Mindenki tapasztalta már, hogy ha tele van energiával akkor jól érzi magát. Amikor jól érzi magát, valahogy jó dolgok történnek vele – és minthogy jó dolgok történnek vele, még jobban érzi magát. Bizony ez egy bűvös kör és ezt a bűvös kört egyszerűen fent lehet tartani, hogy minket segítsen a csikung gyakorlatokkal! Így valóban teljesül az agykontrolos mondat: „minden nap egyre jobban és jobban vagyok”.


Hogyan is lehet ezt elérni a csikung gyakorlatokkat?

Egyszerűen úgy, hogy elvégezzük a csikung gyakorlatokat. Valóban! Mert a csikung gyakorlatok feltöltik a testet energiával. Így a testnek lesz elegendő energiája arra, hogy önmagát meggyógyítsa, helyrehozza a kisebb-nagyobb hibákat. Viszont mivel minden nap csikungozunk, a test fel tudja tölteni az energiaraktárát, amit aztán arra tudunk használni, amire éppen csak akarjuk! Már a csikung gyakorlatok tisztítják az érzéseket és a gondolatokat is.

Emlékszünk a fenti példámra? Ha tele vagyok energiával jól érzem magam – így kezdődik. Bizony így indítja be a csikung azt a bűvös kört, amivel egyre szebbé tudom varázsolni az életemet. Hisz amikor az alapvető problémáim megoldódtak, akkor ezt az energiát arra tudom használni, hogy megteremtsem az álmaimat az életemben. Ennek a receptjét egy másik cikkemben fogom elmesélni, viszont a cikk címére hadd álljon itt újra az egyszerű válasz:
A csikung gyakorlatok azért ideálisak az életünk jobbá tételére, mert feltöltenek energiával. Minél több energiánk van, annál jobb kedélyűek vagyunk és annál több jó dolog történik velünk az életünkben. Egy idő után mindenki „csodájára jár” annak, hogy mi miért is nézünk ki olyan jól, miért vagyunk mindig vidámak és tele energiával. Ha megkérdezik, akkor nekik is el tudjuk árulni a titkot, ami nem más mint a csikung.

Bogyó Erzsébet
http://csikung.weebly.com