Amikor csak adsz, adsz és adsz

Ha mindig csak adsz, ha erődön felül segítesz másokon, egy idő után érzelmileg kiürülsz, elfogysz. Úgy érzed, nem méltányolnak igazán, sértődötté válsz és az egész az ellenkezőjébe csap át. Ha valaki erős késztetést érez arra, hogy támogasson, segítsen másokat, előfordulhat, hogy túlzott segítői szándékával mind saját magát, mind a másikat elerőtleníti.

Bizonyos esetekben ez a hajlam akár kölcsönös függéssé is korcsosulhat, amikor olyan erősen koncentrálunk mások életére és problémáira, hogy teljesen „elfogyasztjuk” magunkat, mivel folyamatosan csak adunk, ám semmit nem kapunk cserébe.

Az ilyen emberek értékrendét és önbecsülését, sőt akár identitását is az határozza meg a számukra, hogy milyen mértékben képesek másoknak segíteni, mások terheit csökkenteni. Jellemzőjük, hogy mások szükségleteit mindig a sajátjuk elé helyezik, és önként vállalják a „lábtörlő” vagy „rabszolga” szerepét.

A saját igények háttérbeszorítása egyfajta alárendeltséget idéz elő, mely hátterében egy torzult, felnagyított felelősségérzet húzódik meg. Más esetben pedig a segítők épp saját problémájuk elől menekülnek azzal, hogy állandóan másokkal foglalkoznak.


Miért nem értékelik az erőfeszítéseimet?

Ha az a típus vagy, aki mindig erőn felül segít másokon, azzal önmagad ellen teszel, önmagadnak ártasz, és végső soron arra utal, hogy nem tiszteled saját belső értékeidet. Ebből adódik, hogy mások is ki fognak használni.

A környezeted ugyanis elkényelmesedik, és nem értékelik jócselekedeteidet, vagy épp természetesnek veszik az erőfeszítéseidet. A történet pedig úgy folytatódik, hogy belül megbántódsz, fáj, hogy nem méltányolnak igazán, hogy csak kihasználnak, és ennek következtében vagy teljesen visszavonulsz, vagy ugyanúgy rendelkezésre állsz továbbra is, csak már érzelmileg lezársz közben. Belül sértett vagy és kelletlen, amit a másik is érez.

Mi mozgat valójában

Fontos megvizsgálnod legbelül, kíméletlen őszinteséggel, hogy mi a belső mozgatórugód, amikor mások problémáival foglalkozol. Mi mozgat valójában, amikor erődön felül segítesz, vagy olyan dolgokat is megteszel, amihez semmi kedved nincsen? Tedd fel a kérdést: miért érzem mindig azt, hogy segítenem kell?

Lehet, hogy azt gondolod legbelül, hogy csak akkor vagy szerethető, ha mindig rendelkezésre állsz, esetleg rájössz, hogy a megfelelési kényszer motivál, vagy hogy igazából csak egy kis szeretetre vágysz.

Még az is kiderülhet, hogy önérdekből teszed mindezt, és a háttérben az áll, „ha én segítek, akkor elvárhatom majd, hogy nekem is segítsenek”. Ha sikerült felismerned a valódi mozgatórugót, az már fél siker ahhoz, hogy helyrebillenjen benned az adás és elfogadás között felborult egyensúly.