Moho Sapiens - Eszem, tehát létezem?

Az evés az emberi léthez hozzátartozó alapvető szükségletek egyike, melynek kielégítése nélkülözhetetlen az életben maradáshoz. Alapvető, meghatározó, s mint ilyen, számos tekintetben tetten érhető a kultúránkban, viselkedésünkben, nyelvi megnyilvánulásainkban. Az oralitás igen mélyen gyökerező vágyunk, mely szembetűnő változásokon ment keresztül az emberi civilizáció fejlődése során.

A húsfogyasztás megindulása jelentette azonban az első lépcsőfokot az emberré válás útján. Hogy miért?
A válasz a tápláló fehérjében keresendő. A táplálkozási szokások megváltozása, a rendszeres húsevés közvetlenül járult hozzá az agy mint szerv, ill. az intelligencia mint következmény gyors fejlődéséhez, melynek köszönhetően lassan megjelent az eszközkészítés – melynek elsődleges célja a préda hatékony elejtése lett - és a tűzhasználat.
Ez utóbbin elkészítve a hús sokkal ízletesebbé vált. A vadászat indukálta kommunikációban megfigyelhető változáshoz pedig hozzájárult, hogy a tűz megnyújtotta a szociális érintkezéssel tölthető időszakot.

Nem élhettünk azonban mindig kiszolgáltatva a vadászatnak, bízva annak sikeres kimenetelében, így aztán lassan felfedeztük a gabonát, mely által a tápanyag mennyisége viszonylag állandóvá vált. Amikor pedig megjelent a felesleg, kialakult a kereskedelem.
Nem véletlen, hogy nagy civilizációk a gabona félék (búza, árpa, rizs, kukorica) őshazáiban alakultak ki, ahol az élelemellátás kiszámíthatósága lehetővé tette a népességszaporulat növekedését. Az evés ilyen módon elősegítette az intelligencia, a kommunikáció, és a civilizáció fejlődését.


Az oralitás napjainkban is kiemelt jelentőséggel bír. Számos alkalmat és helyet találunk arra, hogy ehessünk, még akkor is, ha ehhez mostanra magának az éhségnek már kevesebb köze van.
Az evés a nyugati kultúrában elsősorban nem tápanyagpótló tevékenység, hanem egyfajta archaikus örömforrás.
Nem csak örömünkben, bánatunkban eszünk, hanem akkor is, ha unatkozunk, ha félünk, ha társaságban vagyunk, vagy épp ellenkezőleg, ha magánnyal küzdünk.
Ennek eredményeképpen, míg a Föld lakosságának jelentős hányada alultáplált, addig a másik fele túlsúllyal küzd.

A táplálkozáshoz való hozzáállásunkban megnyilvánuló sajátosságok, s azok következményei számos lelki problémát okozhatnak. Ezek egy része olyan táplálkozási zavarban nyilvánul meg, mint az anorexia nervosa, vagy a bulimia nervosa, melyek néhány évtizeddel ezelőtt még ismeretlen – vagy legalábbis diagnosztizálatlan - betegségeknek számítottak.
Az étel, az evési szokások alapvetően kifejezik azt, hogy az adott társadalom hogyan szervezi magát és miképp viszonyul ahhoz a világhoz, melyben él, s melyet folyamatosan alakít maga körül.