Zuhanás az életbe

Elgondolkodtál-e már azon, hogy milyen lehet egy kötélen kiugrani egy hídról vagy épp ejtőernyővel a hátadról egy repülőgép farából? Mi hatalmasodna el rajtad az ugrás előtti pillanatban? A vágy, hogy megcsináld, vagy visszalépnél és egy-két nap alatt ezerötszáz teljesen logikus és értelmes indokkal magyaráznád a visszalépésed és hálákat rebegnél maganak, amiért nem ugrottál az ismeretlenbe, veszélyezteteve ezzel addigi tapszatlásaid, gondolataid, életed. Persze, az a helyzet, hogy mindkét döntés jó, hiszen mindkettő a tied.

Számtalanszor van olyan helyzet az életünkben, hogy inkább megtorpanunk, mint továbblépünk. És ugyanannyiszor tulajdonképpen a félelmeink győznek az élet és a szabadság felett, hiszen lehetőséget sem adtunk az újnak. Pedig minden előre megtett lépés a siker csíráját hordozza magában. Ha megteszed... Ha nem, marad a magyarázkodás, és abban is tutira nyertesnek érzed magad...Csak kívülről nem ez látszik. Sokszor látom azt, hogy annyira könnyen vezeteik meg magukat az emberek. Hogy életük nagy részét egy olyan világban élik le, aminek minimális köze van a valósághoz. Amikor kérdezek egyszerű, spontán kérdéseket a megszokott sablonokon felül nem találják a választ. Amikor azt gondolják, hogy nekik nem jár több, jobb, más, és inkább rábeszélik magukat fél megoldásokra vagy esetleg olyanokra, amiben nem tudnak kiteljesedni... Nyilván ez is az önbizalomhiány okozta lelki-rombolás.

Sokszor megéltük már mindannyian azt, hogy elrugaszkodtunk és mielőtt kifogtak volna rájöttünk, hogy senki nem vár a célnál... és jól pofára zuhantunk... Aztán a következő elrugaszkodásnál kicsit óvatosabbak lettünk, majd annál is inkább, végül pedig el is felejtettük azt, hogy milyen szálni, mert a program a negatív élményeket futtatja. Jól jönne olykor-olykor minden felnőtt életében egy reset gomb, egy programfrissítés vagy egy Man in black-es villantás. Csak egyszerűen felülírni, kitörölni a régi, nem működő programot és lehetőséget adni az újnak. Mert lehet az új program kissé nyögve nyelős, míg rájövünk a rendszer működésére, de utána fényévekre van a régitől...


És ez már hit és bizalom kérdése. Bizalom önmagunkban, hogy az új mást hoz, mint a régi, hit abban, hogy megérdemlünk egy magasabb szintű rezgést és bizalom a másikban, a kürülöttünk levőkben, hogy várnak a célban, és kifognak, nem ejtenek el, nem fordítnak hátat és nem engedik, hogy össze vissza törjük a lelkünket... És itt lehet szó párkapcsolatról, munkahelyről, gyereknevelésről, az élet bármely aspektusáról.

[kapcsolodo_cikkek] 
A szabadságnak ára van, és minden megtett lépés közelebb visz hozzá. A tanulási folyamat hosszát, a zuhanás idejét nem tudjuk előre, mert van olyan, hogy pikk-pakk és ott a várt eredmény és van, hogy évekig sodródunk mielőtt bármi is változna körülöttünk. Bár a tömegek számára nehéz elképzelni, hogy engedjék a változást, az igazán könnyű életnek ez az egyik titka. Mert minden megadatik, kegyelemből, a megfelelő időben, helyen, személyekkel, úgy, ahoyg nekünk, egyéneknek a legjobb. És ahogy a réten repkedő méhecske sem kap dührohamot, ha épp ott nincs számára virág, ahova eredetileg indult, úgy nekünk, embereknek is hinni kéne az egyensúlyban, ami mindenki számára megadatik. Persze, elméletben ez könnyű. Gyakorlatban az első évek nehezen telnek. Aztán egyre könnyebb a zuhanás. Egyre rövidebb a rákészülési idő, egyre könnyebb az elrugaszkodás, egyre élvezetesebb a szárnyalás. És eljön az az idő, amikor nem a megérkezésért dobbantunk, hanem a repülés öröméért. És akkor már az sem számít, ha vár valaki az út végén vagy sem...