Gyógyulás, öngyógyítás! De hogyan?

Amikor a lélek hosszú ideje elnyomásban él, amikor a rengeteg félelem begyűrűzik, akkor a fizikai testben megjelennek különböző rendellenességek. Az orvostudomány ezeket betegségnek hívja. Én azt szoktam mondani, hogy fizikai testben megjelenő negatív tünetek. Azért vannak, hogy figyelmeztessenek arra, hogy valami nem jó és ideje változtatni.

Most már talán azokat az időket éljük, hogy ki lehet mondani: fejlődni jövünk a Földre. Talán már ott járunk, hogy egy ilyen mondatot olvasva, nem kattintunk tovább, hanem egy nagy levegőt véve, a dolgok mögé nézünk. Mindannyian megtapasztaltuk már azt, hogy az életben hol fent, hol lent vagyunk. Éreztük már azt is, hogy amikor minden jó, akkor az egész közérzetünk is jó. Amikor pedig a hullám lenti részében vagyunk, akkor még a testünk is nehezebb, fáradtabb. Ilyen a duál világ.

Valójában minden mindennel összefügg. Ami bent zajlik, az megjelenik a fizikai kinti valóságunkban is. Ez azt jelenti, hogy ha bent félelem uralkodik, akkor ez az energia a testre is kihat. Ha valakire tartósan dühösek vagyunk például, akkor jó tudni, hogy ezt a haragot és dühöt a máj raktározza első sorban. Talán innen ered a „ rossz májú” kifejezésünk… Ezért nagyon fontos kideríteni, hogy ki vagy mi a harag, düh oka. Többek között sokszor a plusz kilóknak is a harag és a düh az egyik okozója.

Amikor szeretet hiányos energiában növünk fel, akkor a hasnyálmirigy működése fog megváltozni, aminek hosszú távú következménye a cukorbetegség. Orvosilag gyógyíthatatlan. Intuitív gyógyításra viszont szépen reagál. Abban a pillanatban, hogy megtaláljuk az igazi gyökerét annak, hogy mikor és hol veszett el a szeretet, ez a tünet is változhat.

Manapság szinte minden második ember pánikbeteg vagy depressziós. A pánikbetegség mögött sokszor áll a felelősségvállalás hiánya. Sokszor látom, hogy a pánikbetegségek mögött az a tudattalan felismerés áll, hogy nem vagyok képes felelősséget vállalni magamért. Amíg ez nincs meg, addig a pánikkal jól el lehet tölteni az időt. Ráadásul a család figyelme is extra felénk ilyenkor. Nyilván nem lehet általánosítani, ezért a theta konzultációk során különös figyelemmel dolgozunk a pánikbetegséggel. Nagyon kellemetlen tünet együttesekből áll össze, és sokszor egészül ki depresszióval.

A theta healing technikát azért is szeretem, mert nagyon hatékony. Szinte az első alkalommal már olyan régről hozott programokat találunk meg, melyek lecserélése azonnali elmozdulást hoz, legyen az bármilyen betegség.

Viszont annak elfogadása az egyik legfontosabb pont, hogy én okoztam magamnak ezt a betegséget, tehát én vagyok az is, aki ezt meg tudja gyógyítani.


Igen, de hogyan? Szokták kérdezni.

Amikor betegségtünetes kliensekkel dolgozom, akkor mindig kapnak gyakorlatokat, amiket otthon végeznek két konzultáció között. Rendkívül érdekes számomra megtapasztalni szinte mindig ugyanazt a forgatókönyvet. Legyen az bármilyen orvosilag betegségnek mondott állapot, mindig tőlem várják a gyógyítást, a megoldást. Tehát sokan el sem kezdik a gyakorlatokat, és persze mindig van rá magyarázat, hogy miért…

Viszont a megoldás Benned van. Segítek persze, de a titok abban rejlik, hogy oda tudlak vezetni, ahonnan elindult a már testben megjelenő rendellenesség vagy lelki sérülés.
A lényeg viszont itt van: hajlandó vagy-e ezt elfogadni? Hajlandó vagy-e kicsit fentről ránézni az életedre? Hajlandó vagy-e túllépni a fájdalmakon, kilépni az önsajnáló énedből, elengedni az áldozat mintádat???

Hajlandó vagy-e megbocsátani? És a megértéseken keresztül meggyógyulni?

Ha a válaszod igen, akkor indulhat egy közös utazás. Nem engedem el a kezed, és végig tudlak vezetni az igazi gyógyuláson, de tenned kell Neked is.

Amikor a gyakorlatokra kerül a sor és átbeszéljük mit és hogyan, akkor már látom, hogy ki az, aki valóban akarja a változást és ki nem. Ez mindig egy izgalmas kihívás számomra is. Mindig hagyok időt arra, hogy ráérezzenek az önszeretet ízére. Hiszen ez az első lépés: szeretem-e magam annyira, hogy megengedjem magamnak a változást, a gyógyulást?

Rengeteg trükkel igyekszem segíteni a napi gyakorlatok alkalmazását, de senki helyett nem tudom elvégezni. Nem több órás és bonyolult dolgokra kell gondolni. Napi néhány perces elfoglaltság ez saját magaddal…

[kapcsolodo_cikkek] 
Egyszerű a képlet: ha már elmúltál 40 éves, akkor legalább 4 évtizede élsz a megszokott és rögzült mintáid szerint. Sajnos nincs rajtunk egy olyan kapcsoló, amit átbillentve azonnal megváltozunk. Minden sejtünk ugyanazon programokkal dolgozik 4 évtizede… Tehát át kell tanítani magunkat az újra, és ehhez kellenek a gyakorlatok.

Tehát van öngyógyítás. A kulcskérdés csak az, hajlandó vagy-e megtalálni azt a gyökér okot, ami kiváltotta? Akarod-e valóban a változást? Hajlandó vagy-e tenni magadért?

A világ akkor lesz békés és harmonikus, ha Te ott bent is az vagy. A gyógyuláshoz első sorban Te kellesz, és a tiszta szándékod.