Hangtalan lelkek

Megannyi érzés közül elmondhatjuk, annál nagyobb fájdalom nem létezik, mint amikor a gyermeked veszíted el. Amikor ott állsz, tehetetlenül, semmit nem téve, hiszen semmit nem tehetsz, és megéled a poklot, az ürességet, a hiány kimondhatatlan fájdalmát. Amikor nincs több nevetés, ölelés, átnevetett délután. Amikor a szürke hétköznap feketévé válik, amikor a lelked fájdalmától a tested szenved.

 A gyötrelmes, égető kín, melyre szavunk sem létezik. Ha a szüleidet veszíted el, árva vagy, ha a társad, akkor özvegy, de arra a borzalomra, amikor a saját életed, a gyermeked kell temetned, nincs szó. Ezernyi életút létezik, ezernyi helyzettel, megtört családokkal. Egyik sem könnyebb, egyik sem nehezebb, mindegyik más, és mindegyik ugyanolyan gyötrelmes.


Akkor, amikor az egyetlen gyermeked veszíted el
Akkor, amikor az egyetlen gyermeked veszíted el, abban a hitben, hogy Isten többel nem ajándékozhat már meg, maga a borzalom. Amikor az életed folytatása olvad össze a sötét kilátástalansággal. Amikor nőből és férfiból anyák és apák lettek. Megpecsételve a sorsuk, átvarázsolva a szívek minden dobbanása. Amikor a lüktetés is más ritmust játszik, bármi is történik, sosem fordítható már vissza. Anyából és apából soha többé nem lesz már nő és férfi csupán, hiszen a folyamat többé vissza nem fordítható.

Szárnyak nélküli angyalok 
Szárnyak nélküli angyalokká válnak, eggyé olvadva az örök változtathatatlanban és fájdalomban.  A helyzet akkor sem könnyebb, ha az elhunyt gyermeknek testvére van.
Azt adhatjuk, abból adhatunk csupán, ami a miénk. Ahol nincs hit, hiszen éppen elveszett, ahol nincs remény, ahol nincs holnap, hogyan adhatnánk a nemlétezőt annak, akinek erre a legnagyobb szüksége van?

A születésünk útja is egyéni, ahogy a halálunk útja is az
Arról nem is beszélve, hogy mint a születéshez, úgy a halálhoz vezető út is mindenkinél fájdalmas és különböző. A Nap azonban minden reggel felkel, és a csillagok is minden éjjel világítanak majd. Az életben lévő gyermekünk iránt érzett olthatatlan szeretetünk persze sosem változik majd, mint ahogyan a nap is mindig ragyog, akár a felhők mögül is.  Nincs az a borzalom, halál és tragédia, mely ezen változtatni képes lenne, de sokszor a könnyek csendje mögül lehetetlen hallani a szívek zaját.

Beletörődni és elfogadni azt, amikor már többé nem ölelsz, amikor a párna álmos illata lassan elillan, amikor nincs többé pimasz megjegyzés, nincs test, amit ölelhetnél, nincs könny, amit felszáríthatnál, nem lehet.

[kapcsolodo_cikkek] 
Nincs az az idő ebben az életben, és a következőben sem, ami ezt az iszonyatot enyhíteni tudná. A kimondhatatlan hiánnyal megélni minden lélegzetvételed, amikor a mosolyt is lekiismeret furdalás követi majd, évek múltán is.

Amikor az ételnek íze, az életnek boldogsága tűnik el, egyetlen pillanat alatt. Felébredni minden pillanatban, arra vágyva, hátha csupán álom, majd összeroskadtan, félelemmel telve átzokogod magad a másik, üres szobába.
 
Nincs annál nagyobb fájdalom, amikor vele halsz, hiszen a lelked vele száll. Hogyan tehetnél másként, hiszen amikor először megpillantottad, megígérted neki, mindig vele leszel, mindig mellette leszel. Anyaként, apaként, a síron innen, és túl.
 
Sharon Mollerus fotóján Phillis Wheatley a rabszolga költőnő szobra látható, aki maga is 3 kisgyermeket temetett el.