Melyik az Alföld legjobb hotele?

Most hétvégén véget ért AZ ÉV HOTELE című televíziós műsor első régiójának közönségszavazása. A verseny nagyon szoros volt, alig több, mint tíz szavazat döntött az első hely sorsáról.

Az alföldi régió legjobbja a szavazatok alapján egy debreceni szálloda, az Aquaticum Termál & Wellness Hotel****  lett, amely a júniusi voksolás alatt alig 13 szavazattal kapott többet, mint a második helyezett, a hajdúszoboszlói Hotel Aurum**** . Így az Aquaticum Termál & Wellness Hotel**** régiós győzelmével egyike lett azoknak a szállodáknak, akik indulhatnak majd a döntőben AZ ÉV HOTELE címért 2019 januárjában. Az alföldi régió bronzérmese, a szintén sok szavazatot gyűjtő makói Grand Hotel Glorius**** lett.


Mondd meg Te, hogy melyik legyen A HÓNAP HOTELE júliusban!

Az alföldi régió nyertese tehát megvan, de a verseny tovább folytatódik, méghozzá a Kis-Balaton és környéke régióban. Már láthattátok is a műsor ezen régiójában forgatott első adását most vasárnap, ahol Marcsit és a mindig viccelődő férjét: Ferit ismerhettétek meg.

Marcsiék több mint húsz éve barátok, de csak három éve házasok. Az élet korábban elsodorta őket egymás mellől, de később ismét találkozgatni kezdtek, majd 12 évvel ezelőtt összeköltöztek és immáron boldog házasságban élnek. Éppen házassági évfordulójuk ünneplésére érkeztek a hétvégére, melynek során először egy hévízi, majd egy zalakarosi hotelt teszteltek. Ha kíváncsi vagy rá, hogy telt a házaspár közös évfordulós romantikus hétvégéje és hogy milyenek az új régió első szállodái, akkor nézd vissza az adást az RTLMost!-on.


A héten tehát erre a két hotelre szavazhatsz:

NaturMed Hotel Carbona****superior
A négycsillagos szálloda igazi mediterrán környezetben, Hévíz központjában, a híres hévízi tófürdőtől mindössze 500 méterre található. Az épületet arborétumszerű park veszi körbe, tehát bármerre néz az ez ember szinte csak fákat lát, és madárcsicsergést hall. A szállodához tartozik egy 1000 négyzetméter felületű fürdőparadicsom is. A klimatizált tiszta és szép szobák, a római korok hangulatát idéző termálfürdő, a sok-sok terápiás és wellness lehetőség hozzájárul a vendégek teljes ellazulásához. Nem csak pihenni és lazulni, de akár gyógyulni is lehet itt, hiszen a gyógyászati részlegen szakképzett reumatológusok és belgyógyász szakorvosok várják a vendégeket.
További információ >>> ITT 


Aqua Therm Hotel***
A hotel Zalakaros központjához közel, a Gyógy-, Termál- és Élményfürdő bejáratától mindössze 300 m-re található. A csendes, családias hangulatú szállodában ízlésesen berendezett erkélyes szobák és apartmanok találhatóak. A szálloda légkondicionált éttermében félpanziós ellátást is kérhetünk, melynek keretében magyaros és wellness, ún. kímélő ételeket is fogyaszthattok. A szálloda egyik nagy erőssége a wellness oázis, ahol feszített víztükrű masszászmedence, dézsás élményzuhany, aroma- és sóterápiás gőzkabin, finn-, és infraszauna, valamint gyógy-, és egyéb speciális masszázsok kényeztetik a vendégeket.
További információ >>> ITT


Szavazz és nyerj egy wellness hétvégét!

A www.facebook.com/azevhotele oldalon vasárnap délig szavazhatsz a műsorban bemutatott szállodák valamelyikére. Hogy miért? Mert megéri, hiszen aki szavaz, az nyerhet, egy wellness hétvégét, abba a szállodába ahová voksát leadta. Minden szavazat számít, hiszen ez egy verseny, ahol Te döntheted el, hogy melyik szálloda legyen a régió, azaz A HÓNAP HOTELE, majd AZ ÉV HOTELE.

Vasárnap tovább folytatódik AZ ÉV HOTELE az RTL Klub-on 11:50-kor

Ezúttal egy fiatal házaspárral, Tomival és Évivel ismerkedhettek meg, akik továbbra is a Kis-Balaton és környéke régióban tesztelik a híres zalakarosi gyógy-, és élményfürdő szomszédságában található Park Inn**** by Radisson Zalakaros Resort and Spa Hotelt (link:https://www.parkinn.com/hotel-zalakaros/), majd Zalaszentgróton a Hotel Corvinust*** is kipróbálják.

A szerelmesek hét évvel ezelőtt ismerkedtek meg a főiskolán, négy éve házasok és van egy csodaszép közös kislányuk: Fanni. De hogy vajon a kislány mellett mennyire van idejük egymásra és miért érkeznek ezúttal csak kettesben erre a hétvégére, az csakis az adásból derül ki vasárnap az RTL Klub-on 11:50-kor!


Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.


AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten wellness hétvégét nyerhetnek, akik szavaznak.