5 mondat, amit soha ne mondj egy introvertált szinglinek

Kivéve, ha az a célod, hogy felbosszantsd.

Ha nem mozdulsz ki, nem is fogsz találni magadnak senkit!

No, és ha nincs is szükségem senkire? Én így érzem jól magam. Ülök itthon és kockulok. Millió oldalnyi irodalma lett mára az intorvertáltak világának, légy szíves, csak egy párat fuss át belőle!

Lehetnél barátságosabb!


Hogy a ’csába ne.

A macska nem pótolja a gyereket!

Óóó, dehogynem. Csak kevesebb vele a gond. Az, hogy valakinek van gyereke vagy nincs, igazán magánügy. Lehet tudatos döntés, ez esetben szimplán fárasztóak, olykor dühítőek az efféle megjegyzések. Lehet kényszerhelyzet is, egészségügyi probléma miatt például, ez esetben már bántó és tolakodó is egyszerre ez a "csipkelődés".

Bemutatlak egy ismerősömnek, illenétek egymáshoz.

Mint két kicsi lego? Köszke. Nem, nem. Elég nagy vagyok már ahhoz, hogy tudjak magamnak társat keresni, ha szeretnék. Kevés idegesítőbb dolgot tudok elképzelni annál, mint amikor  amúgy puszta jóindulatból  valaki mindenáron "segíteni" akar. Engem az őrületbe kerget, magát meg hazugságba: nem rajtam (meg az ismerősén) segítene ugyanis, neki magának van arrra szüksége, hogy  valóban vagy látszólag, de  irányítson, kézben tartsa a szálakat, nélkülözhetetlennek állítsa be magát.

Egyedül fogsz megöregedni.

Dehogy. Macskával.
:D