Viszolygok a gyerekvállalás gondolatától!

Van, aki nem akar gyereket. Nem "még nem", hanem "egyáltalán nem". Van-e joga bárkinek is elítélni azt, aki így gondolkozik? Egy harmincas nő kitálal.

Anna (nevezzük így) 34 éves, saját vállalkozását vezeti, egy pénzügyi tanácsadó céget. Jelenleg 4 alkalmazottja és több száz ügyfele van.

Nem azért nincs gyerekem, mert a karriert választottam, hanem azért tudtam karriert építeni, mert nem vállaltam gyereket.

– Miért nem?

– Sosem vágytam rá. Sosem értettem, hogy a barátnőim miért olvadoznak, ha meglátnak egy újszülöttet.

– Ne haragudj meg a kérdésért: volt esetleg valamilyen gyerekkori traumád?

– Nem. Teljesen normális családban nőttem fel, középosztálybeli családban. A szüleim se váltak el, mint sok korombelinek. Szerették, a mai napig szeretik egymást. Egyke vagyok egyébként, ami nem volt tudatos döntés a szüleim részéről, egyszerűen nem jött össze a második baba. Most így belegondolva, nem tudom, hogy reagáltam volna, ha születik egy tesóm. Gondolom, kicsi koromban természetesnek vettem volna.

– Később nem?

– Tizenévesen. Volt olyan osztálytársam a gimiben, akinek akkor született kistestvére. Lelkesen mutogatta a fényképeket. A többiek imádták, én nem éreztem úgy, hogy bármi pozitívat is éreznem kéne. Sőt, inkább ellenérzéseim voltak.

 

– Szívtelen, önző dög! – kiáltanak fel most sokan ezt olvasva.

– Egyiknek se gondolom magam. Sőt, kifejezetten humanistának, emberbarátnak tartom magamat. Segítek, akinek tudok. A vállalkozásomon keresztül is. Volt, hogy hülyének néztek, amikor nem fogadtam el a pénzt valakitől, amikor kiderült számomra, hogy épp nehéz helyzetbe került. A gyerekmentesség szerintem teljesen kívül van a szívtelenség-nemszívtelenség kérdéskörén. Egyszerűen nem az én utam.

– Vállaltad az interjút, vállaltad, hogy őszintén válaszolsz, de azt kérted, hogy változtassuk meg a nevedet.  

Igen, mert az a tapasztalatom, hogy a többség elítéli azokat a nőket, akik így gondolkoznak, mint én. Hiába mondják, hogy a negatív reklám is reklám, most nem engedhetem meg magamnak azt, hogy úgy emlegessenek, mint „az a gyerekgyűlölő”…

– Gyerekgyűlölő vagy?

– Dehogy! De olvasok elég kommentet a Facebookon, követem pl. a "hírhedt" Gyerekmentes Övezet oldalt, hááát… Ez nem csak a gyerekvállalás témájára vonatkozik: azáltal, hogy a közösségi médiában ma már bárki bármiről villámgyorsan elmondhatja a véleményét, egészen elképesztően sarkított vélemények kapnak teret, olyan megnyilvánulások, amelyeket szemtől szembe senki nem mondana a másiknak. A kérdésre visszatérve, nem gyűlölöm vagy utálom a gyerekeket, egyszerűen hidegen hagynak. Még az sem igaz, hogy ne szeretném őket – abban az értelemben, mint a többi embert. Felebarátaidat, ha úgy tetszik.

– „Jobb is, ha az ilyennek nincs gyereke!” – ezt megkaptad már?

– Naná (nevet). De vicces módon azt is, hogy „majd máshogy fogsz gondolkodni, ha mégis lesz gyereked” (még jobban nevet). Na, most akkor legyen vagy ne legyen?! Nem mintha bárki másnak joga volna eldönteni helyettem. Én a magam részéről a gyerekvállalásnak még a gondolatától is viszolygok. Nem tudom elképzelni, hogy egy gyerek határozza meg a mindennapjaimat, nem tudom elképzelni a terhességgel és a szüléssel járó testi változásokat sem. Vagyis... el tudom képzelni, és pont ezért, köszönöm, nem kérem.

– Mégis önző vagy?

– Ez önzőség? Így összességében, mindennel együtt, amit elmondtam? Akkor legyek az. Bár nem hiszem, hogy bárkinek is joga van ítélkezni...
 
[kapcsolodo_cikkek]