Nem az aktus érdekel, hanem az, mi történik előtte és utána - vallja a Pajzán kíváncsiság rendezője

A napokban kerül a mozikba Lou Jeunet francia filmrendezőnő első nagyjátékfilmje, a Pajzán kíváncsiság, amely a 19. század végi Párizs dekadens művészvilágát hozza közelebb a mai nézőhöz. Hogyan dönt egy kíváncsi fiatal lány, ha szíve a megbízhatatlan, ingatag anyagi helyzetű költőhöz húzza, társadalmi helyzete azonban egy minden szempontból megalapozott kapcsolatot vár el tőle? Miként hat a kor gyermekére az erkölcsi kötelékek finom lazulása, az adott kor technikai vívmányai? Na és főleg: hogyan látja, hogyan láttatja mindezt egy nő, ha filmet készít? Villáminterjúnk Lou Jeunet-vel a Budapesti Francia Intézetben készült.

Nemcsak rendezte a filmet, hanem a forgatókönyvet is Ön írta. Gondolom, azért történt így, mert a történetet a saját családtagjai ihlették.

Mindig én írom a forgatókönyvet a filmjeimhez. Eddig csak tévéfilmeket rendeztem, különböző műfajokban, készítettem vígjátékot, társadalmi témájú filmet; nagyon szeretem változatos területeken kipróbálni magam. Most, hogy lehetőséget kaptam nagyjátékfilmre, a régi vágyamat teljesíthettem be, hogy a fotóval, a fotóművészettel foglalkozzam egy történet keretein belül. Elsősorban nem a valós, megtörtént volta, a családi kapcsolat miatt foglalkoztam ezzel a történettel, hanem mert különösen érdekes számomra a fotós és a modell kapcsolata, az a finom szövet, ahogy ez fokozatosan kialakul, összeáll, és idővel esetleg megkopik.

Miért választotta partneréül Raphaëlle Desplechint a forgatókönyv megírásához?

Mindig valakivel együtt írom a forgatókönyveket, fontos az a kapcsolat, ami kialakul köztem és a másik forgatókönyvíró között. Raphaëlle volt a szerzőtársam az első filmemnél is, nagyon jól megtaláltuk a hangot. Én hangyaszorgalommal, akár egy könyvtáros, úgy gyűjtöttem össze a levelezéseket, a fényképeket, az eseményeket, mindazt, amit szerettem volna viszontlátni a filmen, az ő feladata pedig az volt, hogy élővé tegye a személyeket, hogy az akkori kor szóhasználatával megszülessenek azok a párbeszédek, amelyek dinamikussá teszik a filmet. Elég mozgalmas a történet, eseményekben nincs hiány, egy gyerek megszületik benne, egy szereplő meghal, miközben szinte minden zárt ajtók mögött, szobákban zajlik, alig vagyunk az utcán, legfeljebb a lépcsőházig jutunk el. Már-már klausztrofób, hiszen majd minden esemény szobákban játszódik, akár egy színdarabot látnánk. Ilyen esetekben rendkívül fontos, hogy a szöveg hozzájáruljon a film dinamikájához, és ebben Raphaelle utolérhetetlen.


Mi volt a fontosabb Önnek a film rendezésekor: a megtörtént eset filmre vitele vagy inkább, hogy bemutassa, hogyan hatott az erotika a nőkre több mint száz évvel ezelőtt?

Ez a klasszikus megcsalás-történet inkább csak apropó volt számomra, hogy képi eszközeimmel az erotika női megjelenési formáira irányítsam a fókuszt.
A képekre koncentráltam, a vizualitásra. Női rendezőként az erotikához úgy viszonyulok, hogy nem magát az aktust szeretném megmutatni, nem azt, ahogy férfiak és nők szeretkeznek egymással, hanem inkább azt, hogy mi történik előtte, meg utána. Nekem, női rendezőként a részletekben rejlik az igazi erotika, sokkal inkább a benyomások, a hangok, az illatok-szagok hordozzák a vágyat. Egy férfi egy ilyen történetet valószínűleg úgy rendezett volna meg, hogy a szeretkező párok teljes egészében, tetőtől-talpig látszanak a vásznon - engem nem ez érdekelt, hanem a test különböző részei. Darabokban mutatom meg a testet, a szőrzetet, a hajat, a nyak ívét, a hátat, a lábakat - soha nem az egészet.
A dinamika, ahogy a vágy fokozódik és ahogyan elcsendesül, szintén a figyelmem középpontjában áll. Először fekete-fehérben gondoltam a filmet elkészíteni, mert amikor visszagondolunk a régi szerelmünkre, mintha fekete-fehérben látnánk azokat az emlékeket, amelyek megmaradnak egy-egy kapcsolatból. Végül csak részletek lettek fekete-fehérek, így erősebb a kontraszt a fiatal szereplők aktív élete és a fotókon megjelenő állókép között.

Mit gondol arról, hogy a mai világban, ahol már minden film első öt percében történik egy aktus, mi lehet az üzenete a Pajzán kíváncsiságnak?

Végül is nemcsak a filmmel, a fotóval is fel lehetne tenni ugyanezt a kérdést, hiszen a mi mai generációnk el van árasztva képekkel, mindenhol képek jönnek szembe, már a telefonjainkkal sem újdonság a fotózás - viszont nekik, a film főszereplőinek a szexualitás és a fotó is új. Különösen igaz ez Marie-ra, ő még nagyon fiatal, most fedezi fel a szerelmet, a testi szerelmet is, és Pierre révén a fotózás is közel kerül hozzá. Bár a fényképezés abban a korban már régóta létező technika, annyiban mégis új, hogy akkoriban jelennek meg ez első amatőrök számára készült fényképezőgépek, sőt, otthon elő is hívhatják maguknak a képeket a lelkes hobbyfotósok.
A kérdésére visszatérve, kifejezetten olyan filmet szerettem volna csinálni, amelyben nem szeretkeznek már az első öt percben, ahol a képi és filmes eszközökkel arra koncentrálok, hogy mennyire erotikus is tud lenni minden részlet a testi szerelem körül, a virágok, a mozgások, a szövetek, a ruhák susogása, a cipők koppanása, a lehelet a nyakon.

Ön szerint az erotikus fotók megjelenése száz éve hozott fordulatot a szexualitásban?

Amióta van fotózás, azóta van erotikus fotózás is, csakhogy az akkori erotikus fotók mai szemmel nézve már ártatlanok. Azt szerettem volna megmutatni, hogy a fényképezés a képi világhoz való viszonyulásunkat hogyan változtatta meg. Szerettem volna az érzékiséget, az erotikát a festészeten, a költészeten keresztül megmutatni, az kevésbé érdekelt, hogy szexjelenetek legyenek a filmben.

A képi világ korhűsége és a zene modernségének kontrasztjával mi volt a rendező szándéka?

Nem szerettem volna a szó hagyományos értelmében vett kosztümös filmet rendezni, hanem – már csak azért is, mert olyan fiatalok a színészek -  az volt a célom, hogy kortárssá tegyem ezt a történetet. Ennek érdekében megtartottuk például az Eiffel tornyot a mai világítással a filmben, vagy van egy disco gömb, ez is modernséget ad a filmnek. A zene egyébként nem kortárs, csak a hangszerelése az, hiszen egy Debussy műről van szó. Ugye, nem is hinné, milyen modern zenéket írtak a régiek?

Hajdu Krisztina