Ismét ortodox karácsony, ismét három városban

Pest legősibb templomában, a Belvárosi Főplébániatemplomban rendezi meg jövő év elejére eső ortodox karácsony keretében a Szent Efrém Férfikar az immár kilencedik Orientale Lumen sorozatot, melynek középpontjában ezúttal a nők állnak.

2020. január 11-én, szombaton este fél nyolckor tartják az ortodox karácsonyi nyitókoncertet, ahol a Magyar Örökség és Budapest Márka díjjal kitüntetett Szent Efrém Férfikar vendége a csodálatos tehetségű, világhírű libanoni énekesnő, Abeer Nehme. Közös koncertjükön arámi, kopt, szárd, örmény, szláv, szír, bizánci, ruszin és magyar imákat adnak elő. Január 10-én Szombathelyen, 12-én pedig Debrecenben is felcsendül az ortodox karácsonyi koncert.



Magyarország legkedveltebb vokális együttese 2020-ban is folytatja Orientale Lumen – Kelet világossága sorozatát. A koncertek helyszíne Pest legősibb temploma, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom. A kilencedik Orientale lumen sorozat középpontjában a nők állnak.  Január 10-én 19 órakor Szombathelyen, a Sarlós Boldogasszony-székesegyházban, január 12-én 19 órakor pedig Debrecenben, a Görögkatolikus Metropóliai Főszékesegyházban is felcsendül az ortodox karácsonyi koncert.

A 38 éves Abeer Nehme roppant sokoldalú, énekesi pályája mellett zeneszerző, zenetudósként is kutat, sőt, dokumentumfilm-sorozatot is forgatott a világ számos részén Indiától Afrikán át Magyarországig. A férfikar és az énekesnő kapcsolata is ebből sarjadt: amikor 2013-ban Abeer Magyarországra jött forgatni, a Bakáts-téri templomban tartottak egy ad hoc jellegű felvételt, ahol annyira magától értetődően és inspirálóan indult a közös muzsikálás, hogy egyértelművé vált: az együttműködést folytatni kell! Az énekesnő kétszer is közös koncertre invitálta a Szent Efrém Férfikart. Abu-Dhabiban és Fujairah-ban léptek fel, illetve a Fes World Sacred Music Festival nyitókoncertjén is közösen álltak színpadon a körülbelül 4000 fős közönség és Lalla Salma marokkói hercegnő jelenlétében. A világhírű énekesnő is már kétszer elfogadta a férfikar meghívását: 2014-ben és 2016-ban is telt ház előtt énekelt Budapesten, amik a mai napig az Orientale Lumen sorozat legemlékezetesebb pillanatai közé tartoznak. 2020. január 11-én, szombaton 19.30-kor egy karácsonyi műsort adnak elő a férfikarral: arámi, kopt, szárd, örmény, szláv, szír, bizánci, ruszin és magyar imák csendülnek majd fel a Belvárosi Főplébániatemplomban. 



Az Orientale Lumen sorozat keretében a keleti rítusú keresztény egyházzene legszebb kompozíciói hangoznak el nemzetközileg is ismert szólisták és sztáregyüttesek tolmácsolásában. Az elmúlt nyolc évadban olyan kiváló előadók adtak velük közös koncertet, mint Sebestyén Márta, Palya Bea, Marie Keyrouz nővér, Evgeny Nesterenko, Dés László, Szokolay Dongó Balázs, Pál István Szalonna és bandája, a moszkvai Doros kvintett, az Amadina, a Parafónia, az Orosz Ortodox Szólisták, az Optina Pustyn Férfikar és a Moszkvai Patriarkátus Kórusa.



A Szent Efrém Férfikar 2002-ben alakult meg. Névadójukról, Szír Szent Efrémről (306-373) – akit már kortársai a „Szentlélek hárfája” megtisztelő címmel illettek – feljegyezték, hogy énekei, himnuszai sok embert vezettek vissza az „igaz útra”. A Szent Efrém Férfikar a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása mellett nagy hangsúlyt helyez az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatására és a magyar férfikari hagyomány ápolására is.



2020. április 25-én, az Ortodox Húsvét ünnepén, az athéni Nektaria Karantzi lép színpadra, június 6-án pedig, a sorozat záró eseményén hölgykoszorúban búcsúzik a Szent Efrém Férfikar: a Szabó Dénes vezette nyíregyházi Pro Musica Leánykarral zárja az Orientale Lumen 2020 sorozatot az Ortodox Pünkösd ünnepére összeállított műsorral.