Élni jöttünk - nem küzdeni

Küzdünk a betegség ellen, küzdünk a békéért, csak, hogy küzdhessünk valamiért… Nem hiszem, hogy azért születtünk a Földre, hogy folyamatosan kivont karddal, csatasorba kelljen állnunk. Nem hiszek abban, hogy mindig találnunk kell valamit, ami ellen, vagy amiért harcoljunk.

Tekinthetünk másképp az életünk céljára, a küzdelmeink valós vagy vélt tárgyára. Azért vagyunk itt, hogy azt csináljuk, amire születtünk. Van olyan tehetségünk, ami nem csak a saját életünk javítására szolgálhat, hanem mindannyiunkéra. A saját tehetségünk és adottságaink felfedezéséhez és kiaknázásához bizonyosan nem kell küzdenünk. Szükséges azonban felébrednünk, a belső világunkat rendbe tennünk, a saját életünket felelősen élnünk.

Ha folyamatos ellenállásban, harcban, tiltakozásban, elutasításban élünk, nagyon könnyen megbetegszünk. A test jelez – nincs rendben a lélek. A betegség ily módon tünet, a betegség tüneteinek kezelésével, elfedésével, letompításával pedig sokra nem megyünk. A lélek egyensúlya csak belső munkával állítható helyre – a külvilág soha nem fog felelni érte!



Küzdünk a betegség ellen? Küzdünk a saját békénk, a lelki fejlődésünk ellen. A betegség azért jelenik meg az életünkben, mert szükségünk van arra, hogy valamin változtassunk, valamit megtanuljunk. Lehetséges, hogy meggyógyulunk – lehetséges, hogy nem. Ha azonban elfogadjuk, hogy a betegségen át kell esnünk, megtaláljuk a békénket. Nem törvényszerű, hogy a betegség szenvedéssé váljon, még akkor sem, ha fájdalommal jár, vagy adott esetben nem gyógyulunk meg. Hihetetlen, mégis így van: ma már átírhatók a génjeinkbe kódolt hiedelmek. Bármennyire ellentmondásosnak látszik, adjunk hálát a betegségért, hiszen valamit tanítani akar nekünk. A hála révén emelkedik a rezgésünk, és jóval nagyobb esélyt adunk a testnek, hogy rendbe jöhessünk.

A betegség mindig óriási lehetőség a változásra. Bármilyen tanítást hordoz is a számunkra, kötelező befelé figyelnünk és vigyázni magunkra. Fontos, hogy ne tartsuk magunkat áldozatoknak, mert a betegség nem ellenünk van, hanem értünk. Senki nem küldte ránk, senki és semmi nem áll bosszút általa, egyszerűen adva van a jelenség, amihez sokkal könnyebb és eredményesebb békével viszonyulnunk. Ami értünk van, az ellen pedig értelmetlen harcolnunk.

Ha folyton a gyógyulást várjuk el, mindig a jövőben vagyunk. Holott a jelen pillanatban van a betegséggel dolgunk! Ha a jövőben járunk, türelmetlenné válunk, és rövid úton be is bizonyítjuk magunknak, hogy ehhez mi magunk kevesek vagyunk.

[kapcsolodo_cikkek]
Felborul az egyensúlyunk, amikor rádöbbenünk, hogy betegek vagyunk. Vajon miért nem ráz fel minket a saját békétlenségünk? A folytonos másra mutogatás, a mások felelősségre vonása, kritizálása, bírálata – még mielőtt belebetegszünk? Miért nem vigyázunk jobban magunkra? A viselkedésünkre, a gondolkodásmódunkra, a reakcióinkra, a tudatalatti programjainkra? Elfelejtettük, hogy nem test, hanem lélek vagyunk.

A Föld szépséges élettér az ember számára, és kizárólag rajta múlik, hogy mit kezd a saját életével. Odabent sokkal több dolgunk van, mint hisszük. Ezernyi lehetőségünk van az utunk megtalálására, ha legalább odáig eljutunk, hogy szükségünk van a változtatásra. Aztán ha odabent minden rendben van, már nem akarunk küzdeni, utcára menni, gyűlölködni. Hirdethet bárki háborút – senki nem akar elmenni…

Élni jöttünk a Földre, békében, boldogan. Ehhez pedig minden feltétel adva van.