Érdemes-e böjtölnünk a járványidőszakban?

A karácsonyt megelőző böjtöt sokkal kevesebben tartják, mint a húsvéti, 40 naposat, pedig ennek is hagyománya van. A jelenlegi időszak minden tekintetben komoly kihívások elé állít bennünket plusz lemondások nélkül is. Orosz Lóránt ferences szerzetes, Mátraverebély-Szentkút kegyhelyigazgatója szerint a böjt mégis minden eddiginél fontosabb.

A böjt a test és lélek együttes megtisztulását szolgáló „program.” Idén november 29-ére esik advent első vasárnapja, így a rákövetkező hétfő a böjt első napja, amely szenteste ér véget. 
 
Az advent jelentése (adventus Domini - lat.) "úrjövet", a böjt célja pedig a karácsonyra való lelki felkészülés, amely ebben a jelenlegi csendesebb, ingerszegényebb, ugyanakkor szorongással teli időszakban talán könnyebben meg tud valósulni. Az odafigyelés segíti a keresztényt abban, hogy a megtestesülés titkát - Jézus születését - jobban át tudja élni. 
 

 
„Ez a böjt is, mint a többi imából, önmegtagadásból és alamizsnából áll: időt szánok Istenre, magamra és a másik emberre. Már most érdemes a magam számára meghatározni, hogy a böjtöm miből fog állni. Advent vasárnapjain és december 8-án, a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén nem böjtölünk!” – hangsúlyozta a kegyhelyigazgató, Orosz Lóránt atya, (képünkön) aki hozzátette, idén a vírus egyébként is folyamatos lemondásokra kényszerít bennünket, pont ezért érdemes kihasználni ezt az időszakot.
 
„Kívánom, hogy a félelmeinken és kilátástalanságainkon úrrá legyen az adventi csend és békesség.” – mondta.