Te rosszul gyászolsz! Nem lehet így viselkedni!

Beszélgettem egy olvasóval tegnap, és azt mondta: Jaj! Miért van a halál a címlapon? Miért nem foglalkoztok inkább pozitív dolgokkal ezekben a nehéz időkben? Pont ő az, aki miatt ezek a cikkek születnek, hogy a halál végre ne legyen ennyire félelmetes!


A halál tabu lett. Tabusítunk, nem beszélünk róla, mert nem tudjuk, hogyan is kell azt tenni és mit is lehet egyáltalán mondani, vagy segíteni annak, aki olyan helyzetbe kerül, hogy gyászol. Nem tudjuk, hogyan legyünk egy haldokló, vagy egy gyászoló mellett, mit kérdezzünk, vagy éppen mit ne kérdezzünk tőle, hogy ne érezze azt ő, vagy a környezete, hogy tapintatlanok vagyunk vele.

Hogy kell jól segíteni a gyászolót?


S
okszor pont az segíthet, ha kérdezünk vagy tisztázunk, ezzel is segítve a haldoklót, vagy a gyászolókat, vagy éppen akár saját magunkat is abban, hogy kimondásra kerüljenek esetleg olyan gondolatok vagy érzések, amik fontosak lehetnek a későbbi elengedés során, olyan gondolatok, amik régóta nyomnak és feszítenek belülről.

Csak azt felejtjük el, hogy amikor valaki gyászol, annak legtöbbször szinte „csak” arra van szüksége, hogy érezze, hogy nincs egyedül. Hogy tudja, vannak mellette és számíthat a másikra, van valaki, ha szeretne valakivel beszélgetni, és elérhető számára, akkor, amikor arra igazán szüksége van.

Sokszor nem is a szavakkal, hanem a jelenlétünkkel, a másikhoz való odafordulásunkkal, vagy egy öleléssel többet tudunk mondani minden jól előre eltervezett mondatnál. Van, amikor nincsenek szavak, csak a puszta jelenlét. És ez is segíthet.



"Éreztem, hogy bármikor felhívhatom őket, vagy készen állnak beszélni velem, és ez jó volt!"


Az önsegítő gyászfeldolgozó csoportjaimban résztvevők osztották meg a csoportalkalmak során azt, hogy nekik is mennyire sokat segített például a gyászuk során az, amikor érezték a barátaik őszinte érdeklődését és velük való törődését. Jól esett nekik az, hogy megkérdezték tőlük, hogy hogy vannak és hogy van-e bármire is szükségük. Egyszerűen az érdeklődés ténye volt,a mi segített. Triviálisnak tűnő kérdések, melyek mégis a jelenlétről, a másikra való odafigyelésről és a másik kezének megfogásáról szólnak. 
Sokszor az emberek azt hiszik, hogy a gyász abból áll, hogy sírunk, vagy szomorúak vagyunk, hogy a gyászban nem lehet nevetni, vagy a gyászolót valamiféle megközelíthetetlenné tevő aura lengi körül. Pedig nem lehet rosszul gyászolni, de rosszul közelíteni a gyászolóhoz, őt hibáztatni az "elvárt viselkedés miatt". Ezutóbbi nagyon káros, traumatizáló hatású lehet. (Korábbi írás a témáról>>

Az ismeretlen gyászmunka 

De miért is ennyire ismeretlen számunkra a halálról és a gyászról való elmélkedés, beszélgetés akár még a közvetlen családunkon belül is? Hiszen régen ez nagyon nem így volt.

Régen ugye a nagycsaládban sokszor több generáció is együtt élt, és a gyerekek már abba születtek bele, hogy az élet egészen a születéstől kezdve a halálig a „szemük” előtt zajlott, úgy, hogy közben ők is bekapcsolódtak a történetbe és annak részeseivé váltak. Régen, amikor még otthon születtek a gyerekek, és a háznál, a szerettek körében haltak meg a dédszülők, nagyszülők, szülők, az egész család részese volt az élet kezdetének és az elmúlásnak is. Egyszerűen nem lehetett „elrejteni” ezeket a dolgokat egymás szeme elől és nem is lehetett róluk nem beszélni. A kisgyerekek sokszor ott voltak a haldokló nagyszülők, dédszülők ágya mellett és természetessé vált számukra, hogy a halál az élet része és nem lehet azt elkerülni.

Sokszor sirató asszonyok is érkeztek halál esetén a házhoz, akiknek az volt a „feladatuk” hogy elsirassák az elhunytat és ezzel együtt segítsék a családot és a hozzátartozókat is abban, hogy ők is elsirassák az elvesztett szeretett személyt.

A gyászruha, a gyászév jelentősége


Régen a mainál sokkal nagyobb hagyománya volt a fekete színű gyászruha viselésének és az egy évig tartó gyászévnek is, ami tényleg sokat segített a gyász megélésében és feldolgozásában. És pontosan miért is egy év volt az egy év? Mert egy naptári év alatt a gyászolók megtapasztalták, milyen is egy születésnap, névnap, egy Karácsony vagy éppen Húsvét az elvesztett szeretett személy nélkül.

Aztán a 20. században jelentős mértékben átalakultak a halállal kapcsolatos társadalmi attitűdök. Egyre inkább eltűntek a haldoklással és a gyászolással kapcsolatos családi rítusok, kimondott vagy éppen kimondatlan, de mégis mindenki által ismert szabályok. Szabályok arról, hogy kinek mi volt a feladata a haldoklás során, vagy a tragédia bekövetkezte után vagy éppen a temetést követően. Az 1900-as évek elejétől fogva egyre inkább intézményesült a haldoklók gondozása és így a családok egyre inkább elkezdtek kiszorulni abból, hogy jelen tudjanak lenni a szeretett személy halálakor. Ezzel az intézményesítési vonallal együtt pedig a társadalomban is elindult egy eltávolodási folyamat a gyásztól és a haláltól és az ezzel kapcsolatos kommunikációtól.

Szakirodalmi hivatkozások mentén a gyász feldolgozásának különböző szakaszait különböztethetjük meg egymástól. A következő részekben Dr. Pilling János elmélete szerint szeretném bemutatni kicsit részletesebben a gyász szakaszait, melyek a következők:

Azt viszont már most is szeretném kihangsúlyozni, hogy minden gyász egyedi, és a családon belül is a hozzátartozók gyásza egymástól teljesen eltérő is lehet. Az egyes szakaszok között nincsenek éles határok, ezek inkább összemosódva, mint egymástól erősen elválasztva jelennek meg a gyászolók életében. Sokszor az is megtapasztalható, hogy a sorrendiségük is megváltozik, és ahogy újabb és újabb emlékek törnek elő a gondolatainkból, lehet, hogy egy olyan szakaszba lépünk vissza újra, amiben már korábban is jártunk és amiről már egyszer azt gondoltuk, hogy túl vagyunk rajta. Ez nem azt jelenti, hogy bármit rosszul csinálnánk a feldolgozás során, ez a folyamat természetes velejárója.


*************************

A cikk írója Nagy Zsolt közgazdász, mentálhigiénés szakember, gyászcsoport vezető és képzésben lévő családterapeuta. 2021 január 21-én indítja 10 alkalmas online önsegítő gyászfeldolgozó csoportját. Szeretettel várja csoportjába mindazokat, akik vigasztalódásra, támogatásra, fájdalmuk és veszteségük feldolgozására vágynak szerettük elvesztése miatti fájdalmas gyászukban egy elfogadó, támogató csoportban. A csoporton való részvétel díja 2 000 Ft/fő/alkalom és előzetes jelentkezéshez kötött.  IDE kattinva felveheted vele a kapcsolatot >> 


Képforrás: