2021. 11. 11 Számmisztikai angyalkapu és Szent Márton nap

Ma, 11.11 van, ez minden évben erős nap. Angyalkapunak tartják. Ráadásul az évszámban is van most újra egy egyes, aminek számmisztikai jelentősége van. Fontos nap a mai, de nézzük, hogy miben segítenek téged a mai energiák!

 A számmisztikában a 11:11 az angyalkaput jelzi, vagyis amikor fentről segítség érkezik, angyalok vigyáznak ránk, amikor a támogató,segítő, valóban a belső énünket támogató erők vannak jelen. 

Lényeges, hogy a valódi segítség érkezik ilyenkor, tehát nem a vágyak szintjén történnek meg dolgok, hanem azon a szinten, ahol az életünk felsőbb rendezői tudnak beleszólni a sors fonalának szövésébe - már ha akarnak. Ezért lehet, hogy ilyen áldott napon valami erőteljes változás lesz, amit most negatívnak élünk meg, az biztosan valahol és valahogy a javunkra fog válni. 




A mai nap teljes számértéke 9-es ( 2+0+2+1 +1 +1 +1 +1=9) 

A kilences a legmagasabb rezgésű szám, az utolsó a tízes számrendszerben ami magában áll. A lélek felemelkedésének száma. A számalak mutatja, hogy a nyolcas után a végtelen egymásba fonódó karmikus lánc megszakad, és szakíthatunk a múlttal, a kilátástalansággal. Ez a felemelkedés száma.

Ez után már csak úgynevezett mesterszámokat kölönböztet meg a számmisztika, a 11-et és a 22-t. A mai dátumban mindkettő ott van. 

Az 1-es szám a Nap, az Oroszlán, egy tüzes jegy bolygója, az igazi férfi szimbóluma. Ő az, aki kreatív, a teremtő erő, aki képes felelősséget vállalni és uralkodni, akire mindenki felnéz.
 
A 2-es szám a Hold, a Rák bolygója, ő az igazi asszony, a feleség, az anya szimbóluma. Ő jelképezi többek között a vizet, az érzelmeket. A Hold a Nap körül forog, befogadó, elfogadó, érzékeny, áramló. Ő az, aki tükrözi a Napot, egymás nélkül nem léteznének.



Az egyesből mára összesen 5 darab jut, ami mutatja, hogy a teremtő, alkotó, újat kitaláló, kreáló, de ugyanakkor emberi, gyakorlati erők tudnak hatni ezen a napon. Amit eddig tanultunk, azt ma tegyük át a gyakorlatba. Ha bármit meg akarunk csinálni, amir régóta halogattuk, azt MA tegyük meg. Még akkor is, ha rossz. (Legalább a kezdeti lépést tegyük meg hozzá, ha ez nem több, mint egy telefon, e-mail, akkor azt, de valamit mindenképp!) 

A kettesből mára kettő jut. A sok egyes érzelemmentes, rideg világát egy kicsit lazítani tudja, feloldja, beleszövi az egyéniséget, de épp csak annyira, amennyire ez támogató, nem visz el túlzottan az ellenkező irányba. Tudunk a gyakorlati dolgokra, az értelemre koncentrálni, miközben egészséges mennyiségű érzelem van bennünk ahhoz, hogy jól döntsünk. 

A nulla számmisztikai értelemben a kiindulópont száma, ami a "kezdet előtt van" - ebből egy jut, és általában az egyensúly felé húzza a képletet. 

A mai napon egyetlen más szám sincs, amely árnyalná a nap képletét, ezért az egyes és kettes erőhatások extra erősekké válnak. 

 

Mit erősítenél? Meditálj arra! 


Ha szeretnél egy kicsit több teremtő erőt anyagi, racionális, valós dolgot az életedben, akkor 11:11 perckor meditálj egy keveset. Egy percet legalább, de legjobb, ha 11 percen át gyakorolsz valamilyen meditációt. Beállíthatod az órát 11:22-re, hogy akkor rezegjen, ha végeztél. Ha pedig épp fordítva, az érzelmi dolgokra, a lágy, áramló, változékony, a változásokat erősítő erőket szeretnéd meghívni az életedbe a sok okossághoz, akkor este 22:11 - kor kezdj a meditációba és 22:22-ig meditálj. Ha van erőd, gyakorlott vagy, akár 22 percet is meditálhatsz, sőt az sem baj, ha a meditációdba alszol bele. A meditációd lehet vezetett és lehet hagyományos, vagyis olyan, amelyben a gondolatok szabad áramlásában az elme "kiürítése" a cél. 

Mit tegyél ma? 


Takarítsd ki a gondolataidat! Írj össze legylább 11 dolgot, amiben jó vagy, és seperj ki a fejedből legalább 11 dolgot, ami hátráltat, gátol téged. Ha van angyalkártyád, húzhatsz a mai napra belőle. 

Ha a saját születési dátumodat számonként összeadva mellé teszed a mai napinak, és abban is egyest, vagy kettest találsz, akkor a hatások rád fokozottan érvényesek!

Ha más szám uralja a születésnapodat, akkor az adott szám hatása árnyalhatja a fentieket, de kioltani, vagy semmissé tenni nem fogja. 

Szent Márton napja is ma van! 


Márton egy római katona volt. A kemény szívű (egyes energiájú, erős és uralkodni szerető, aktív, érzelemmentes) férfi ezen a napon találkozik önnön jóságával, amit eddig elnyomott magában. Elszakítja köpönyegét és odadobja a vacogó koldusnak. A nagyképű, leereszkedő tettből jótékonyság, a cselekvő erőből érzelmek születnek. Márton tanítása nagyon is jól példázza, hogy lesz "egyből kettő", hogy lesz a keményből lágy, és hogy lesz ettől mégis nemesebb, mint addig. 

Teremtő áldást kívánunk neked, hogy a számodra legelőnyösebb égi energiákat tudd integrálni magadba!