Milyen életmóddal előzhető meg a korai porckopás?

Életünk során számos olyan hatás ér minket, amelyek roncsolják az ízületeinket. Elég csak azokra gondolni, akiknek szenvedélyük az intenzív sport, vagy akik kemény fizikai munkát végeznek napi nyolc-tíz órában. Mindezek mellett a mozgásszegény, ülő életmód szintén károsíthatja az ízületeket. Nem meglepő hát, hogy a világ leggyakoribb betegségei közé tartoznak az ízületi problémák. Ugyanakkor némi odafigyeléssel megerősíthetjük a porcokat.

 Ha intenzíven sportolunk, vagy fizikai munkát végzünk – leterhelve ezzel az ízületeket –, érdemes néhány lehetőséget figyelembe venni, amelyekkel megóvhatjuk a porcokat az idő előtti porckopástól és annak súlyos következményeitől.

Fogyasszunk minél több folyadékot


A víz nemcsak a sportolók és a kétkezi munkások, hanem a földön élő összes élőlény “életelixírje”. Számos jótékony hatása mellett a víz a porcokra is kiváló hatással van, így például segít megőrizni azok rugalmasságát. Többek között ezért is fontos minél több vizet fogyasztanunk, és nem csak akkor, amikor szomjasak vagyunk. Egy szakmai állásfoglalás szerint naponta annyi liter vizet kell meginni, ahányszor 20 kg a testtömegünk – ha ez nem is feltétlenül követhető, a napi minimum 2,5-3 liter víz fogyasztása elengedhetetlen.

A porcokra nézve a túl kevés vízfogyasztás káros következménye, hogy a porc felszíne felpuhul, sérülékenyebb lesz, terhelés alatt pedig sokkal könnyebben kopik és deformálódik. Ez nemcsak az ízületre van rossz hatással, de olyan hát- és nyakfájdalmak okozója is lehet később, amelyek következtében a legkisebb mozdulatokat is hatalmas küzdelemnek élhetjük meg.

Sajnos ahogy öregszünk, a porcok úgy veszítenek a rugalmasságukból. Napi minimum 2,5-3 liter víz azonban segít megelőzni az idő előtti porckopást, valamint a porckorongsérv kialakulását is. 

A vitaminok és ásványi anyagok fontossága

A porcok is sejtekből állnak, amelyek működéséhez nélkülözhetetlenek a vitaminok és ásványi anyagok. Hiányuk súlyos porcdeformitáshoz is vezethet.

     A C-vitamin segít, hogy a már sérült porcok ne károsodhassanak tovább, emellett elősegíti a porc anyagcsere-működését is. Jó C-vitamin forrás a paprika, a homoktövis, a szilva, a citrom vagy a csipkebogyó.

     A D-vitamin az egyik legjobb porcerősítő. Hiánya csontritkuláshoz is vezethet. Jelentős D-vitaminforrás a lazac, a hering, a tonhal és a tojás.

     A kalcium közvetlenül a csontok egészségéhez járul hozzá, ezen keresztül porcerősítő hatása is közismert. Emellett az izmok jó működésének pótolhatatlan összetevője. Jelentős kalciumforrás a chiamag, a sajtok, a szezámmag és a tej.

Az étrend szerepe

     az egészségtelen táplálkozás,

     a túlsúly,
     a dohányzás,

     a rendszeres alkoholfogyasztás

nagy mértékben kihat a porcok és ízületek állapotára, aminek következtében a porc folyamatosan veszít rugalmasságából. Ahhoz, hogy elkerüljük a további szövődményeket, érdemes elgondolkodni a vegetáriánus étrenden. Ha semmiképp sem szeretnénk a húst elengedni, akkor is próbáljuk minimálisra csökkenteni a mennyiségét. A cukor-, a szénhidrát- és a lisztfogyasztást is igyekezzünk alacsony szinten tartani.

Milyen szerepe van a mozgásnak a porcok erősségében?

Ha a mozgás során ízületi fájdalmat tapasztalunk, rögtön igyekezzünk tehermentesíteni. Az ízület ugyanis nem edzhető, nem fog hozzáerősödni a tempónkhoz – szemben az ízületet tartó izmokkal és részben az ízület felszínét védő porccal. Ha az izomzat gyengül, az ízület jobban ki van téve a sérülés kockázatának. Az edzéssel nemcsak izmainkat erősítjük, hanem ízületeink védelmét is. Mozgás során ráadásul fokozódik a porcok tápanyagellátása, anyagcseréje és az ízületi felszínek kenése. Így az ízület is hamarabb épül fel egy esetleges sérülés esetén. Ugyanakkor a fájdalom számtalan kóros elváltozás jele lehet, ezért ha állandósul vagy nagyon intenzív, mielőbb forduljunk vele orvoshoz, hogy elkerüljük a maradandó károsodásokat!

Ízületi fájdalom esetén tehát nagyon körültekintőnek kell lenni: bizonyos fajta mozgatásra szükség lehet, ugyanakkor nem minden mozgás tesz jót. Az erős, intenzív sportokat mindenképp tegyük ilyenkor tiltólistára. Az úszás, a séta vagy túrázás és részben a kerékpározás azok közé a sportok közé tartozik, amelyek során nem terheljük túl az ízületet, mégis erősítjük az izmainkat. A gyógytorna szintén hozzájárul az ízület stabilitásához, tehermentesítéséhez és az ízületet mozgató izmok megerősítéséhez. A kényes pontokon azonban érdemes akár a mozgás során is viselni különféle ízületi támaszokat, hogy ízületeink még inkább tehermentesítve legyenek, erre való a speciális térdtámasz, bokatámasz és könyöktámasz.

A porckopás akár évekig, évtizedekig is eltartó folyamat lehet, így érdemes már a kezdeti szakaszban szedni porcerősítőt évente két alkalommal kúraszerűen, amellyel amellyel lelassíthatjuk ezt a folyamatot. A porcerősítők szedése 50 éves kor felett akkor is ajánlott, ha addig nem tapasztaltuk jelét a porckopásnak. A tünetek megjelenése esetén mindenképpen fontos szakorvossal konzultálni.

A cikk megjelenését az Essity Hungary Kft. támogatta