Ezt hozza nekünk 2022, a jang víz Tigris éve

A kínai asztrológia szolár naptára szerint a jang víz Tigris éve február 4-én, hajnal 4 óra 2 perckor indul. Ekkor budapesti idő szerint 21 óra 52 perc lesz, nálunk tehát erre az időpontra esik a Tigris év kezdete. Ebből következik, hogy a kétféle dátum eltérő négy oszlopot ad ki.

Igazság szerint az energiák soha nem egyik percről a másikra változnak meg.

Van egy finom átmenet, amikor még itt a Bivaly éve és már érkezik a Tigris energiája. Ilyenkor fordul elő, hogy a Bivaly még egyet „visszacsap a farkával” és kikényszeríti a megoldást olyan ügyeinkben, ahol ennek itt volt az ideje.



 

Rövid távú előrejelzés 2022-re


Maga az átmenet a két jegy között is izgalmas, göröngyös, és ad teendőket a Holdújév időszakára is. Ezeket a dolgokat még a legjobb, ha a Bivalynál hagyjuk, hiszen a Tigrisnél már problémaforrást jelentenének, míg most még akdálymentesen túlléphetünk rajtuk. 




Még ezen a héten érdemes lesz átgondolni:


Óceán-energia áramlik, árad, és apad idén! 


Évközben már nemigen lesz ezekre időnk, számíthatunk rá, hogy föl fognak pörögni az események. A jang víz az óceán energiája, zúg, sistereg, árad, hullámzik, áramlik megállíthatatlanul, hozva a maga türelmetlenségét és kiismerhetetlen mélységeit. Maga a Tigris pedig szélvészként robban be, mint a dzsungel királya, méltósággal, ereje teljében. Az is lehet, hogy beúszik a vízen. Egy biztos, nem kiszámítható, hogy éppen mit fog csinálni. A Tigris öntörvényű, megy a saját feje után. Nem kérdez, csak ugrik, ha szem előtt a zsákmány. Tigris évében nekünk is föl kell venni ezt a tempót. Fölkészülni a változásokra, dönteni, majd vállalni a következményeket. Mint ahogy a fa újabb ágakat növeszt hol jobbra, hol balra, mi is kerülhetünk válaszutak elé és nem tudjuk melyik úton mi vár ránk. Ilyenkor jó tudni, hogy bármelyik választás előbbre visz, mint a toporgás és amit kevesen tudnak és mernek, bármikor választhatsz mást!  Lényeg, hogy menj az áramlással, legyél flowban. Ha valami mégis másképp alakul hagyd, ülj föl a hullámokra! 
 

Céltalan hajósnak nem kedvez a szél 


Persze előfordul, hogy a víz időnkét búvópatak módjára viselkedik és lemegy a dolgok mélyére. Ilyenkor minden eshetőséget számba akarunk venni a döntéseink előtt, mi lesz, ha egyik irányba megyek és mi lesz, ha a másikba. Ez döntésképtelenséghez vezet, amivel megállítjuk magunkat. Tudni kell, hogy a nem döntés is döntés. Annak is megvannak a maga következményei.

Legfőbb következménye a sodródás. Amikor a békesség kedvéért, a másik kedvéért, a biztos megélhetés reményében, a félelmeid, a mindenáron való megfelelés igénye miatt nem mered megmondani, hogy te mit szeretnél. Az is lehet, hogy te sem tudod, mit akarsz valójában, hisz úgy megszoktad már az aktuális helyzeted.  A Tigris éve ezt nem fogja hagyni. Addig rakja eléd azokat a szituációkat, amik kényelmetlenek a számodra, míg el nem kezdesz kiállni magadért. Az elveidért, a terveidért, az életedért, azokért a dolgokért, amiket te szeretnél. Lehet, hogy elkezd élesen összeállni a kép, hogy mi az, amit már nem akarsz, és egyre bátrabban tudod behozni azt, ami te vagy. Jó, ha vannak melletted barátok, vagy körülötted egy közösség, akik biztatnak, segítenek, netán mentorálnak is. Ebben az évben leginkább rájuk számíthatsz! 
 

A spirituális ébredés éve 


Ez az év sok ember számára a spirituális ébredés időszaka lesz, amikor az erősödő megérzéseid vezetnek. Érdemes lesz hallgatni rájuk. Ne keverd össze ezeket a megérzéseket az érzelmeiddel! Fontos lesz fölismerni, ami a bensődben van és fölvállalni, ha eljön az ideje. 
 
Per pillanat nagyon sok hamis dolog van a világ előtt, hamis eszmék, hamis tanítók, hamis guruk, hízelgők hada, akik bármit megtesznek a haszonért. A Tigris nem szereti a hízelgőket. A Tigris az igazság és az élet pártján áll, ő a dzsungelt akarja. Megvédeni az otthonát, a természetet, a vadászterületét. Nem szíveli a betolakodókat. A Tigris, ha nem éhes, békésen elnyúlik, ha valamit akar, azt viszont megszerzi. Nem riad vissza a harctól, a vértől sem. Már most vannak jelei annak, hogy a világ 2022-ben sem lesz egy békés hely.

Elég, ha csak az Oroszország törekvéseire, az ukrán válságra gondolunk, ahol háborús helyzet van kialakulóban és van feszültség bőven ezen kívül is a világban. 


Világgazdasági előrejelzés 2022-re


A világgazdaságban is vannak figyelmeztető jelek, a brexit hosszú válási históriája, az erősödő infláció, a migráció, az alapanyaghiány, a szállítások akadozása, a kereskedelmi háború, Kína és az USA vetélkedése, a világjárvány, a tüntetések sorozata az intézkedések ellen, mely egyre nagyobb méreteket ölt. (Kanada, Olaszország, Nyugat-Európa.) Izgalmas év elé nézünk. A világ már nem olyan, mint 2020-ban volt, változtak a vezetői, változott sok minden és további változások is vannak a levegőben. Kína is meggyengült a járvány alatt, sok cégénél csődhullám fenyeget.

Az elmúlt két év Európában is átrendeződéseket hozott a munkaerőpiacon. Változtak a gyártási feltételek, felértékelődött a nemesfémek szerepe. A többi probléma mellett a chiphiány is fenyegeti a termelést, ami érinti az átalakulóban lévő autóipart is. Mindezen problémák miatt a vetélkedés, a hatalmi pozícióharcok nem csak a politika, a gazdaság területén is meg fognak jelenni. 
 
 

Társadalmi szintű előrejelzés 2022-re


Mint ahogy számos kihívással nézünk szemben társadalmi szinten is. A járvány, az oltatni, vagy nem oltatni, a hányszor oltatni, a vajon tényleg a gyerekeket is, kötelező, nem kötelező, tüntetünk, beletörődünk, kiszállunk, önállósodni akarunk, mert nekünk aztán ne mondja meg senki, végtelen variációja között őrlődünk. Mindenkinek van véleménye, pro és kontra és ez két táborra osztja az embereket.  Villámgyorsan terjednek a hírek és az álhírek, ember legyen, aki kiválogatja. Nő a vezető Tech cégek hatalma, amik fölött viszont a kormányzatok szeretnének ellenőrzést gyakorolni. Facebook, Twitter, Google, TikTok, telefonos cégek kezében összpontosul minden információ. Mi mindenre tudják ezt fölhasználni? Mennyire vagyunk képesek az adatainkat megvédeni? Spam, átverések, reklámok hada között kell megőriznünk a józan paraszti eszünket. Nem kis kihívások ezek.

Mégis lehet ez egy jó év. 
 

Legyél te is innovátor! 


A Tigris éve kedvez a fejlődésnek, az innovációnak, támogatja az új ötleteket, és a tudomány fejlődését. Az előző víz Tigris évhez is szorosan kötődik a nyitás az ismeretlen felé, pl. az űrkutatás fejlődése. (Mars-1 űrszonda, Telstar.) Az akkori úttörők után most a James Webb űrteleszkóp révén olyan felfedezésekre tehetünk szert, ami alapjaiban változtathatja meg a világképünket. Fejlődhet az orvostudomány, új szempontok jöhetnek a gyógyításban, valószínűleg gyengül a járvány, vagy lesz a koronavírus ellen gyógyszer, ami átírja az intézkedések sorát.  


2022 - a választások éve! 


Magyarországon választásra készülünk, ami nem biztos, hogy hoz váltást, mégis befolyásolhatja a fennálló rendet, a hivatalos kommunikációt, a közbeszédet és a törvényi előírásokat.  Akár a fiatalok családalapítását is, a felvehető hiteleket. 
 
A víz sok mindent felszínre hoz, 2022-ben felszínre kerülhetnek eddig rejtegetett családi ügyek, a családon belüli erőszak témája, és további más, fontos ügyek is. A 2021-es évben előkerült családi minták viszont gyógyulni kezdenek és a család örömforrás lehet az előttünk álló évben. A törődés a szeretteinkkel nagyon sok kellemes pillanatot hozhat az életünkbe, mint ahogy a párkapcsolatok kialakításnak is kedvez a Tigris éve. 
 

Milyen magatartást támogat a Tigris éve?

 


Használjuk az intuíciónkat!


Az év kihívásaihoz, az akadályok elhárításához, a haladáshoz, fejlődéshez mindenképpen érdemes használni az intuíciós képességünket, kifinomítani az érzékelésünket. Sok múlhat azon, mennyire jól használjuk az együttműködő képességünket, mennyire tudunk másokkal, netán a párunkkal együtt fejlődni. Fontos lesz megőrizni a belső békénket, a higgadtságunkat, megmaradni a középpontunkban, hogy megfelelően tudjuk kezelni a feltörő érzelmeinket. Ehhez különböző technikákat vehetünk igénybe. (pl. meditáció, jóga, 2 perces légzésfigyelés stb.) 
 

Kommunikáljunk pontosan! 


Nagyon sok múlik a kommunikációnk pontosságán, hogy mennyire figyelünk oda arra, mit mondott a másik pontosan, illetve mennyit egészítünk ki hozzá fejben. Ezek a fejünkben történő kiegészítések ugyanis az idén komoly viták, konfliktusok és fájdalmak, vagy önértékelési zavarok forrásai lehetnek.  Problémákat hozhat a rejtett, vagy nyílt agresszió is, mint pl. a büntetőfékezés, ami a Tigris évében különösen balesetveszélyes lehet és tömeges katasztrófához vezethet. Az utakon tehát legyünk figyelemmel másokra és az aktuális forgalmi helyzetre.

Ebből a szempontból a március, a május és az augusztus különös körültekintést igényel. 
A gazdaságot tekintve az év kedvez mindennek, ami tud folyni, mint a víz, a beszédtől a kereskedelemig. Fókuszba kerülhet a hajózás, ami akár konfliktusok forrása is lehet, célkeresztben van a kereskedelem, de kedvez az év a kommunikációs szakmáknak is, mint pl. író, újságíró, kommunikációs szakember, marketinges, tréner stb. 
 

Podcastek, Tik-Tok és Youtube - rekordok várhatók!


Támogatja az év energiája az egyre divatosabbá váló magán műsorkészítést, ami a videók és podcast adások számának gyarapodását hozza és kialakul egy versenyhelyzet a nézők, hallgatók figyelmének megszerzéséért. Nézőként és hallgatóként ennek az a veszélye, hogy eltérít a céljainktól, szétforgácsolja a figyelmet.  
 
 

Tudomány, vallás, érintőpontok!


Támogatja a Tigris éve a tudomány fejlődését, a gyógyszeripart, az orvoslást, mint ahogy a különféle filozófiai irányzatokat. Támogat mindent, ami összefügg a hitrendszerrel, vallással, spiritualitással, különös előretörés jöhet az asztrológia ismertségében, elismertségében és sok eddig ismeretlen asztrológus lép ki a nyilvánosság elé, megkezdve a széleskörű tevékenységét. 
 
Jót tesz az év a kreatív üzletágaknak, segíti a kutatást, a találmányokat, az innovációt. Támogatja a vízzel és a fával összefüggő iparágakat, vagy pl. a kikötői beruházásokat.


A klímatudatosság szerepe erősödik


Fölhívja azonban a figyelmet a vízzel kapcsolatos anomáliákra is, mint az ivóvíz pazarlása, források elvezetése ipari célokra, tengerek túlzott lerablása a halászat által. Ráirányítja a figyelmet a fajok kihalására, a fajvédelem, tájvédelem, környezetvédelem fontosságára.
 

Pénzügyeink 2022-ben 


Pénzügyek tekintetében jó, ha nem egyetlen bevételi forrástól függ a családi költségvetés és a befektetések előtt is érdemes mérlegelni a kockázatokat. Bár a Tigris nem szívesen fogadja meg mások tanácsát, ezúttal lehet, hogy érdemes.  A befektetések ugyanis, amik egyik évben még szuper ötletnek tűnnek, másik években a szabályozók változásába ütközhetnek. (pl. a kriptovaluták). Vállalkozás tekintetében a Tigris könnyen beleugrik a kihívásba, tapasztalat híján azonban nincs a sikerhez kikövezett útja. Mint ahogy minden mást, a vállalkozást is tanulni kell. 
 
 
 

A Fa elem hatása a Tigris évében: Szélsőséges időjárás! 


A fa elem a villámlás, a mennydörgés és a szél energiája is, ami képes fölborzolni a vizeket.  Időjárás tekintetében a szélviharok mellett a vízzel is szélsőségekre számíthatunk. Vízhiány, majd ennek az ellenkezője, hirtelen áradások is kialakulhatnak, amelyek komolyak is lehetnek, mint pl. a 60 évvel ezelőtti hamburgi szökőár, az előző jang víz Tigris évében.  
 

Milyen útravalóval indulj neki a Tigris évének? 


 
Ha ezeket betartod, felkészülten vághatsz bele a Tigris évébe. 

 

Ha az általános útmutatáson felül érdekel, hogy melyek lesznek a kiemelt életterületeid, a kiemelt feladataid a Tigris évében, kérj személyre szabott kínai horoszkóp elemzést>>