A rúdtáncnak köszönheti a színésznő, hogy újra magára talált

Märcz Fruzsina, a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színésznője három évvel ezelőtt talált rá a rúdsportra. Utólag azt mondja, hogy éppen a lehető legjobbkor! Akkoriban egy nehéz, lelkileg is igencsak megterhelő időszak kellős közepén volt, de aztán a rúdtáncos edzések új lendületet adtak neki, fizikai és lelki értelemben egyaránt!

 A színésznő – akit 2021-ben a legjobb főszereplő díjával jutalmaztak Kecskeméten – hetente legalább háromszor keresi fel a rúdtánciskolát, ahol nemcsak egy számára megfelelő mozgásformára, hanem új barátokra is talált!

Kecsesség és erő is kell hozzá


A légies sportág nem a sztriptízbárok füstös világából ered, hanem valójában a kínai cirkuszi akrobatikából. Az elmúlt évtizedben rendkívül népszerű mozgásforma lett világszerte, így Magyarországon is sorra nyíltak a pole dance stúdiók. Eszközből kevés, ám elszántságból, kitartásból annál több kell hozzá! A rúdtánc – ami a tervek szerint a nyári olimpiák egyik új versenyszáma lehet – valójában egy saját testsúlyos edzés, amihez nem elég a kecsesség, megfelelő erő is szükségeltetik! Ezért a rúdtánc-edzések nemcsak arról szólnak, hogy a lányok a rúdra felkapaszkodva mutatnak be légies koreográfiákat, hanem sokat erősítenek ahhoz, hogy ezekre képesek legyenek. Fruzsina korábban futni szeretett, de ez a térdízületeit megviselte. Orvosa tanácsára más típusú mozgásformát kellett keresnie. Így talált rá a rúdtáncra, ami igencsak jó hatással lett rá – minden értelemben!

 (fotó: Mile Melinda) 

Szeret a Balaton partján lazítani


De a csinos Fruzsina nemcsak a színházért és a rúdtáncért, hanem a Balatonért is rajong! Éppen ezért volt rendkívül boldog, amikor felkérést kapott, hogy legyen ő AZ ÉV HOTELE című tévéműsor egyik idei tesztelője. A meghívásnak eleget téve két évvel fiatalabb öccsét Balázst vitte magával, akivel számos emlékezetes nyarat töltöttek el a környéken! A testvérpár a gyermekkori vakációk emlékét Balatonfüreden és Hévízen idézték fel, az alábbi két hotel felkeresve.

 

Flamingó Welness és Konferencia Hotel****, Balatonfüred


A hotel a Balaton partján, a 71-es főút mellett helyezkedik el, így könnyen megközelíthető minden irányból. A hotel nemcsak gyönyörű balatoni környezetével, panorámájával, hanem kivételes vízivilágával, kül- és beltéri medencéivel, szaunákkal, gyerekbarát szolgáltatásokkal várja a vendégeket.A szállodát csodás balatoni táj veszi körül, biztosítva az idelátogatók számára a kikapcsolódást. A hotelnek saját vitorláskikötője és strandja is van. 179 légkondicionált szoba, köztük családi, luxuslakosztályok gyönyörű panorámával és extra kényelemmel várják az idelátogatókat. A szálloda jól felszerelt edzőtermet is kínál. Éttermük nemzetközi és hazai ételekkel fogadja vendégeit, de a reform és vegetáriánus ételek kedvelőire is gondoltak. A hagyományos specialitások mellett a könnyű, ízletes ételkompozíciók és változatos desszertek is fontos elemei kínálatuknak.

További információ: https://www.flamingohotel.hu/

 


Ensana Thermal Aqua, Hévíz


A Hévíz központjában, a tótól mindössze 500 méterre található Ensana Thermal Aqua egészségközpontot és wellnessrészleget kínál. A prémium kategóriájú szálloda sétatávolságra helyezkedik el a termáltótól, mely a felszínén úszó tavirózsákkal, gőzölgő vizével lenyűgöző látványt nyújt. Az egészségközpontban termálvizes, illetve fényterápiás és mechanoterápiás kezelések is igényelhetők. A wellnessben termálvizes, fedett és szabadtéri medencék, szaunák és napozóterasz szolgálja a vendégek kikapcsolódását. A szépségszalonban masszázs, fodrászat, pedikűr és manikűr is a vendégek rendelkezésére áll. A vendégek jóga és vízi aerobik órákon vehetnek részt, a fitneszteremben pedig személyi edzők segítségét is kérhetik. Az étterem nemzetközi és magyar ételeket, valamint nyári teraszt kínál. A lobby bárban és a teraszos kávézóban a vendégek finom italok közül választhatnak.

Bővebb információ: https://www.ensanahotels.com/thermal-heviz/hu


Szavazz és nyerj wellness hétvégét minden héten!

Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek valamelyikére most vasárnap délig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy ajándék wellness hétvégét oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben.

Vasárnap folytatódik a balatoni régió szállodáinak tesztelése

Jövő hét vasárnap folytatódik AZ ÉV HOTELE ötödik évada! A balatoni régió két újabb szállodáját mutatjuk majd be a 4 for Dance két tagjának, Illés Daninak és Gál Sanyinak közreműködésével.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL Klub műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor Facebook oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.


AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.