Mit tegyünk, ha a gyerek nem akar iskolába menni?

Szinte minden szülő hallotta már a mondatot: Nem akarok iskolába menni! Sokszor csak a lustaság vagy kedvtelenség áll a háttérben. Szakemberek azonban azt mondják, ha a jelenség tartósan fennáll, mindenképpen foglalkozni kell vele!

Hosszabb betegség vagy szünidő után sok gyereknél fordul elő, hogy nem akar iskolába menni. A legtöbb esetben, elég ha a szülő, vagy a tanár elbeszélget a gyerekkel és együtt feloldják a feszültséget. No persze olyan is van, hogy nincs kedve felkelni a gyereknek, mert éppen aznap írnak dolgozatot és nem készült fel, vagy egészen egyszerűen csak a rossz idő az oka. 

Iskolakerülés vagy iskolafóbia
Olyan, hogy iskolafóbia a szakemberek szerint nem létezik. Mégis a köztudatban egyre gyakrabban használják olyan esetekben, amikor az iskoláskorú gyerek testi és lelki tüneteket produkál az iskolában járásra. Létezik olyan, amikor lelki okai vannak, amiért a gyerek nem szeret bejárni az iskolába. Az úgynevezett iskolafóbia az fokozatosan hétről-hétre alakul ki. Először csak a felkelés megy nehezen, aztán már a készülődés is. Ez egészen odáig fajulhat, hogy a gyerek akár súlyos testi tüneteket is produkál. Ilyen lehet a hasfájás, hányás vagy a szédülés. Vannak gyerekek, akik sírógörccsel küszködnek reggelente.  A szülőnek tisztában kell lenni azzal, hogy nem feltétlenül hisztéria áll a háttérben, írta meg a megoldaskozpont.com.

Tudjuk meg, mi gyötri a gyereket. Beszélgessünk!
Ahhoz, hogy megtudjuk a gyerekünknek csak rossz napja van és azért nem akar iskolába menni, vagy valóban valami szorongás, akár fóbia áll a háttérben ismerni kell őt. Fontos kideríteni, hogy mi állhat a háttérben. Ehhez persze szükséges, hogy beszélgessünk vele, tudjuk meg, mi a szorongás fő oka! Egy rossz jegy, vagy esetleg bántották őt? Mindenképpen nyugtassuk meg és segítsünk neki a visszailleszkedésben. Ha betegség miatt hosszabb ideig kell otthon maradnia adjunk időt neki, és kövessük a fokozatosság elvét. Kérjük az iskola és a tanárok segítségét! Beszélgessünk az osztályfőnökkel. Együtt könnyebben megy a gyerek iskolába való visszaszoktatása. Ha pedig ez sem elég, mindenképpen kérjük szakember segítségét.  Weisz Viktor énekes AZ ÉV HOTELE műsor forgatásán kamerán kívül mesélt arról, hogy bizony őket is érintette a „Nem akar a gyerek iskolába menni!” jelenség. Kislányuk, Maja most második osztályos kitűnő tanuló. Még ösztöndíjat is nyert a tavalyi évben. Az első osztályt kitűnően végezte, aztán jött a nyári szünet, amikor a család szinte végig együtt volt. Aztán eljött a szeptember, amikor a kislány nem akart iskolába menni. Nem is értették az okát. Hosszas beszélgetések után derült ki, hogy Maja annyira jól érezte magát a nyáron és annyira szeret a szüleivel lenni, hogy nem tud elszakadni. Ők is a fokozatosság elvét követték. Rengeteget beszélgetnek a lányukkal. Így a helyzet hétről-hétre javulni látszik. 
   
 
Folytatódik AZ ÉV HOTELE verseny 5. évada az észak-dunántúli régióban
AZ ÉV HOTELE című műsor legújabb epizódjában Weisz Viktor és Alexandra a szállodatesztelők. Ha érdekel, hogyan telt az énekes meglepetés hétvégéje, akkor nézd vissza az adást az RTL Most!-on. A házaspár hétvégéje azonban, nemcsak a pihenésről szólt, közben két szállodát is kipróbáltak. Az első a Hotel Kristály Konferencia és Wellness**** volt.  ahol Alexandra egy igazán férfias programmal lepte meg férjét. A szállodából egyenesen a lőtérre vették az irányt.
 

 
Hotel Kristály Konferencia és Wellness****, Ajka
Ajka a Dunántúli-középhegységben, a Bakonyt északi és déli részre osztó törésvonal mentén, egy nyitott félmedencében helyezkedik el. Itt a csodálatos Kristály-völgyben a település csendes, nyugodt, zavartalan részén, a Csónakázó-tó és a városi fürdő mellett található Ajka valódi ékszerdoboza a Hotel Kristály Konferencia és Wellness****. A hotel bárjában bowling, darts, biliárd és csocsó mellett finom italok is várják a vendégeket. Wellness részlege teljes kikapcsolódást nyújt a szállóvendégeknek, de a szórakozni vágyókról sem feledkeztek meg. A hotel étterme óriási hangsúlyt fektet nem csak a gasztronómiai élmények magas szintű élvezetére, hanem az alapanyagok minőségére is. Az ételek háztáji és őstermelői alapanyagokból készülnek. A hotel nem csak a pihenni vágyókat, de az üzleti úton lévőket is várja ebben a csodálatos környezetben.
További részletek: https://kristalyhotelajka.hu/
 
 
A Weisz házaspár Ajka után Visegrádon, a Royal Club Hotel****superiorban folytatta a szállodatesztelést. Itt ismét fegyvert ragadtak. Az egyik legősibb harcászati módszert, az íjászatot mutatták be nekik. Habár Alexandra nem szereti a fegyvereket ezt még ő is szívesen kipróbálta.


 
Royal Club Hotel****superior, Visegrád
Visegrád Pest megyében helyezkedik el. Közkedvelt kirándulóhely és kikötőváros is egyben, egy történelmi jelentőségű település. Az alig kétezer főt számláló kisváros a Duna partján, Nagymarossal szemben, Esztergomtól mindössze 25 kilométerre található. Alig pár percnyi sétára a visegrádi-vártól és a Dunaparttól található a település egyik legújabb szállodája a Royal Club Hotel****superior. A kisebbeket játszószoba és animációs foglalkozások, a nagyobbakat a klubteremben csocsó és biliárdasztal várja. Wellness részlege igazi kikapcsolódást, pihenést és feltöltődést nyújt a vendégek számára. Éttermében és svédasztalain a hazai ízek kedvelői számtalan fogásból választhatják ki kedvencüket. Visegrád, az ezer színben pompázó Dunakanyar egyik legszebb ékköve. Ebben a csodálatos családbarát környezetben, számtalan programmal és látnivalóval várja a szálloda az idelátogatókat.
További részletek: https://wellnesshotelvisegrad.hu/
 
 
Szavazz és nyerj wellness hétvégét minden héten!
Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szállodák valamelyikére most vasárnap délig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy ajándék wellness hétvégét abba a szállodába ahová szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE nyertes szállodájában. 
 
Vasárnap az észak-dunántúli régió két újabb szállodáját ismerhetitek meg 
Az Észak-Dunántúl régió két újabb versenyben lévő szállodáját Rák Kati színésznő és férje, Czető Bernát László fogja tesztelni. Ők ketten idén lettek kétszeres nagyszülők, és az ezekkel járó fáradalmaikat jöttek kipihenni. Hogy sikerül-e megvalósítani a tervüket a hétvégével kapcsolatban és hogyan értékelik a kőszegi Írottkő Hotel***superior-t, illetve a visegrádi Patak Park Hotel***-t, az kiderül most vasárnap 11:15-kor az RTL-en.
 
Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE
Az RTL műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.
 
 
AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.