Élsz vagy félsz?

A HarmoNet Magazin asztrológusaként sokan keresnek meg azzal, hogy nem találják a helyüket a világban, legfőképp a pályafutásuk világában. Nem lep meg. Kiégés, elégedetlenkedés, és legtöbben egyáltalán nem szeretik, amit végeznek, sem ahol ezt végzik, a hétfőtől pedig már vasárnap irtóznak, csakúgy, mint a főnöküktől. A stressz és kiégés ellen számos megküzdési stratégia létezik, de a legjobb megoldáshoz hatalmas bátorság és némi önsimeret szükségeltetik, hogy tudjuk mire is születtünk, mi a valódi életfeladatunk. Tévedés ne essen, életfeladata mindenkinek van, nem csak nekem osztottak lapot.

Mi a közös a legtöbb esetben? Hogy nem nagyon mernek gyökeresen változtatni az emberek, egyrészt külső körülményekre hivatkozva, másrészt azt sem tudják a legtöbben, hogy mi legyen az irány, hogy mi az, amit szívből szeretnének végezni. Természetesen születési képletünk segítségünkre lehet, hogy milyen területen érhetünk el sikereket, melyek az erősségeink, amik ezt hivatottak támogatni, és jól látszik az életfeladat is egy horoszkópból. De pusztán csak az, hogy tudjuk az irányt, még oly kevés. Senki nem fogja helyettünk meghozni a döntést, ami ahhoz szükséges, hogy esélyt adjunk magunknak egy jobb élet megélésére. Azt, hogy mennyi időt töltünk életünkből munkával, és hogy ez miért annyira fontos, hogy minőségi időtöltés legyen, ne csak elteljen, főleg ne azt várjuk, hogy mikor telik le ez az idő, arról nem írnék, mert tele van az internet ilyen jellegű cikkekkel. De motiváló cikkel kevésbé találkozni – ezért most eggyel több inspiráló cikk lesz a világhálón.

Íme, az én történetem
, egy filter nélküli vallomás, amiben beszámolok félelmekről, halogatásról, vágyakról, hitről, hogy honnan indultam és mindenről, amit én belül átéltem, mire sikereket értem el, bízva abban, hogy inspirációval szolgálhatok többeteknek!

Egy váltás mindig egyszerre hordozza magában a lehetőséget és a bizonytalanságot, így szükség van egy nagyfokú bátorságra is, főleg, ha karrierünkben 180 fokos fordulatot veszünk. Hogy az élethez való bátorságomat kitől örököltem, azt a mai napig nem tudom, de köszönhetően ennek és ambíciózus természetemnek, elmondhatom magamról, hogy mára én is azon kevesek közé tartozom, akinek nem munkája, hanem hivatása van. Így pontosan tudom, mi a különbség a kettő között, és hogy mennyire kihat mindez az élet más területeire is.

Mindenekelőtt fontosnak tartom megosztani veletek, hogy hiszem: nem véletlen kapunk bizonyos képességeket. Azért kapjuk, hogy éljük meg őket. Freddie Mercury mondta valaha: „Mindenki tud valamit, amit ő tud a világon a legjobban, és hogy azért született meg”.

Maximálisan egyet értek Freddievel, és viszonylag korán fel is ismertem, hogy az én életfeladatom nem más, mint a gyógyítás, mások segítése, ezen belül pedig a természetes gyógymódok. Minden, ami lélek, asztrológia, coaching és ami holisztikus egészségvédelemmel kapcsolatos. Természetesen ez a hivatás nem volt egyenlő azzal, amit akkor végeztem, mikor erre rájöttem – tizenöt évvel ezelőtt. Nemcsak felismertem, hanem egymás után halmoztam a tanfolyamokat, továbbképzéseket, külföldi tanulmányutakat, betéve tudtam szinte az összes keleti masszázstechnikát, aromaterápiát, és éjjel-nappal képeztem magam tovább holisztikus gyógyászatból (ez a mai napig sem változott). Nem tudom, hány oklevelet szereztem, de azt látom, hogy egy is elég lett volna ahhoz, hogy elkezdjem gyakorlatban is csinálni, és nem várni több mint egy évtizedet a megfelelő időpontra.

Utólag bánom, hogy nem kezdtem el rögtön. Még ha el is estem volna párszor, jobb lett volna, mint halogatni, és ezzel lemaradni olyan lehetőségekről, amik már csak max. a következő életemben kopogtathatnak újra az ajtómon.


Okolhatom magam a kényelmem miatt is, mert bárhol is dolgoztam, mindig megbecsültek, és sosem voltam rákényszerülve, hogy változtassak, mert elég jó volt minden, nem volt okom panaszkodni sosem. Dolgoztam mérnökként minisztériumoknak, informatikai cégeknek, közlekedési vállalatoknak, vezettem kiemelt állami projekteket. Bátran állítom magamról, mindig jól kijöttem a főnökeimmel. Változatos projektek sora, külföldi utazások, konferenciák, modern irodaházak, jól fizető munkakörök – valahol nem csodálom, hogy ebben elkényelmesedtem. De a kényelmemnek most fizetem vissza az árát: koromból kifolyólag is szembesülök azzal, hogy mennyi csodálatos lehetőség már zárva előttem.

Hiába dolgozhattam high-tech munkakörnyezetben is, még az imádott repülésszektorban sem éreztem azt, amit most érzek. Most masszőr vagyok, és már nem munkám, hanem hivatásom van.

Miért írom mindezt?

Hogy szemléltessem érzésben, hogy amit most csinálok és a korábbi munkáim közötti érzés összehasonlíthatatlan, pedig nekem semmi nyomasztó nem volt egyetlen régebbi munkahelyemen sem. Sosem voltam fásult, motiválatlan, mint amit sokaknál tapasztalok. Ennek ellenére is nagy a bűntudat bennem, hogy nem hamarabb kezdtem el azzal foglalkozni, amit a szívem diktált.

A „jó” volt az ellenségem


A „jó” volt a legnagyobb ellenségem, mert ha nem jó, akkor lehet, előbb lépem meg, vagy ki tudja. El sem tudom képzelni, hogy gyötörne most a lelkem, ha még utáltam is volna valamelyik munkámat, és ezzel a negatív érzéssel együtt raboltam volna az időmet. Hatalmas ára van az ilyen döntéseknek, avagy épp a nem döntéseknek. Sokszor, mikor várunk a nem is tudjuk mire, legtöbbször a legjobb alkalomra, a majdra, az sokszor csak annyit jelent, hogy belül félünk a változástól. Pedig nem gondoltam magam sosem gyávának, de mégis valahol az voltam, gyáva otthagyni a sok biztos jót, és kicsit kényelmes is.

„Most” kontra „majd”, avagy az időzítés fontossága

Az én időzítésem nem volt épp a legkedvezőbb egy ekkora váltásra. Biztosan nem a COVID első hulláma alatt javasolta volna egyetlen karriertanácsadó sem a váltást, hogy alkalmazotti létből legyek vállalkozó, én mégis ekkor lettem. Olyankor, amikor sokan zárták be a szépségszalonjaikat, a COVID második hulláma alatt, én akkor nyitottam meg életem első stúdióját, nulla tapasztalattal, de annál nagyobb lelkesedéssel és tele hittel. Nehezítő körülmény nemcsak a hatalmas bizonytalanság volt a világban, hanem az, hogy senki nem volt mellettem. Nemcsak azért, mert akkor vesztettem el édesapámat, akkor váltunk végleg el volt párommal is, hanem mert mindenki féltett, és a jajveszékelésre semmi szükségem nem volt. Ezért tudatosan zártam ki és kerültem az olyan embereket, akiktől ilyen impulzus érkezhetett, azaz majdnem mindenkit. Nagyon figyeltem, hogy kikkel veszem magam körbe, kiket engedek be, mert irtózatosan sokat tud ártani az elmének minden olyan megnyilvánulás, ami nem építő jellegű. Még ha a szándékot értettem is, akkor sem kértem belőlük. Bőven elég volt megbírkózni a saját félelmeimmel. A félelem alapvetően hasznos, mert józan belátásra is bírhat, csak nagyon nem mindegy, hogy ki az úr a háznál. Félelemnek kell, hogy helye legyen életünkben, csak meg tanulni, hogy ne ő vezesse életünket, hanem tegyük mondjuk az anyósülésre, vagy hátrébb.

Rátaláltam egy pályázati lehetőségre az utolsó pillanatban, aminek egyik alapfeltétele volt, hogy regisztrált munkanélkülinek kellett lenni. Még aznap felhívtam a hivatalt, közölték, hogy napokon belül lezárják a lehetőséget, de még van egy kevés esély. Mondtam, ha már 1% esélyem van, jövök. Másnap beadtam a felmondásom, és lettem főállású munkanélküli majdnem 0 Ft megtakarítással. Hiába voltak jól fizető állásaim korábban, finanszíroznom kellett a rengeteg önképzésemet. Mindig is önellátó voltam, sose függtem senkitől, és amit lehet, önmagam fejlesztésére fordítok, legyen az belső vagy külső utazás, tanfolyamok, mert a tudást és a megszerzett tapasztalatot soha senki nem veheti el tőlem. Így kezdtem a vállalkozói létemet, mondhatni, hogy nem épp a legjobbkor és a legideálisabb feltételekkel. Gondoltam, innen lesz szép nyerni. Na ezzel a gondolattal egyedül voltam, így hamar megtanultam befelé figyelni, és a tudásomban és a hitemben bízva biztos voltam benne, hogy nem tudom elbukni. Bármilyen mostohák is voltak a külső körülmények, csak erre koncentráltam 0-24-ig.

Bejött az 1%.

Az EU-s támogatást megnyertem, megnyitottam hamar első szépségstúdiómat, és egyben bekerültem fővárosi luxusszállodákhoz vállalkozóként, mint masszőr. Hogy működik-e? Beszéljenek helyettem a számok: túlzás nélkül, heti 7 napot dolgozom, és nem ritka, hogy napi 12 órákat. Nem kizárólag a profit miatt, hanem mert nem tudok nemet mondani arra, amiről azt érzem, hogy a valódi életfeladatom. Értek az emberekhez és hamar rá is érzek a problémáikra, és ezt érzik ők is. Jöhetett akármilyen válság, háború, COVID nem számított, mert erre a feladatra születtem, így nem bukhattam el.


És ez igaz rád is!
Kezdd el azt, amiben a legjobbnak érzed magad és csináld először piciben. Mindegy, hogy muffinsütésben, vezetésben, tanításban, bármiben is legyél különleges, de mutasd meg magad! Ez a belső stabilitás, amit a sikerek, a hivatásod tud nyújtani, olyan messzire kisugárzik, hogy állítom, a legjobb afrodiziákumok egyike, ha azt csinálhatod, amire születtél. A legszexibb tulajdonság, amit egyetlen smink vagy ruha sem tud überelni.

Még valami. Sokan betudják a másik sikerét azzal, hogy szerencséje volt. Én is megkaptam nem egyszer, hogy „nekem könnyű, biztos van egy tehetős férfi mellettem, aki finanszíroz, és szerencsés vagyok”. Egyiknek sincs semmi köze a valósághoz. Az én olvasatomban a „szerencsém” nem más, mint hogy a felkészültségem, a kitartásom és bátorságom találkozott az EU-s pályázati lehetőséggel, ami egy eszköz volt arra, hogy megvalósítsam álmaimat. De ne hívj, kérlek, szerencsésnek! A férfi-témába meg készakarva nem megyek bele, sosem voltam olyan nő, akit bárki is eltartott volna, sosem függtem senkitől. Egyedül magamnak köszönhetem a sikereimet, és nem a szerencsémnek.

Zárásként a sok szerencsét helyett kitartást, sok erőt, bátorságot kívánok Minden Kedves HarmoNet Olvasónak, hogy merjétek álmaitokat követni. Nem beszélve a Plútó tranzitjáról, ami március 23-án esedékes: lesznek, akiket vonszol majd szélsőséges eszközeivel, hogy végre felébredjenek és lépjenek. Én ezt nem várnám meg a helyetekben!

Ady Endre soraival zárnám igencsak hosszúra sikerült történetemet:
„Tedd, amit úgy érzel, tenned kell, arra menj, amerre a szíved terel,
Hisz időd oly` kevés, légy hát a magad ura, míg élsz."


Havasi Patrícia weboldalát itt találjátok: www.havasipatricia.hu