Milyen hatással van szervezetünkre a bor?

Egyre több kutatás foglalkozik a szőlőművelés és a vele közel azonos korú borkészítés múltjával. Írásos emlékek bizonyítják, hogy az ókori Babilónia lakói már fogyasztottak bort, de vannak olyan feltételezések is, miszerint Kínában már 9000 évvel ezelőtt termesztettek szőlőt, és így valószínűleg bor is készülhetett arrafelé.

Ennek a misztikus italnak az elkészítése mára szinte művészi szintre emelkedett, ahogy a technika fejlődésével azok a kutatások is egyre izgalmasabb eredményekkel szolgálnak, amik azt vizsgálják, hogy az „istenek italának” is nevezett folyadék milyen hatással van az emberi szervezetre.

Néhány kivételtől eltekintve (például datolya, alma vagy éppen a meggy) a bort szőlőből készítik. Ez az a növény, amely méretéhez képest igen erős és mélyre nyúló gyökérzettel rendelkezik, amellyel a talajból koncentráltan veszi fel az ott rejlő ásványi anyagokat, amik a gyümölcsben, azaz a szőlőszemekben koncentrálódnak. Nem kell csodálkozni tehát, ha a szőlőből készült italban (akár szőlőléről, akár borról van szó) sok ásványi anyag, nyomelem és valamennyi vitamin is megtalálható. Érdekes módon a vörös szőlőben – így a vörösborokban is – egy egységre vetítve több és koncentráltabban, mint a fehérben.

Persze a bor alkoholtartalmú ital, ezért mértéktelen fogyasztása testi és mentális tekintetben is ártalmas és veszélyes, de az orvosi vélemények és kutatások szerint bölcsen fogyasztva kifejezetten kiváló élettani hatásokkal bír.

Azt már az ókori görögök is tudták, hogy a bornak – különös tekintettel a bélrendszerre – fertőtlenítő hatása van. Ma már azt is szinte biztosra veszik, hogy jó hatása van a szív és érrendszeri betegségek megelőzésében is.

„A vörösbor állhat a francia paradox megfejtésében is. Franciaországban ugyanis kisebb a szív- és érrendszeri megbetegedések előfordulása annak ellenére, hogy zsírosan étkeznek. Azonban a kutatások azt mutatják, hogy a vörösbor védi a szívet és az érrendszert, sőt a fogyasztóknál 30 százalékkal kisebb az esélye annak, hogy kialakuljon a gyilkos kór. A bor tele van antioxidánsokkal, és gyulladáscsökkentő anyagokkal, csak úgy, mint a zöldtea, a cékla vagy éppen a kakaó, így akár csökkentheti a szívproblémák kialakulásának kockázatát, továbbá növelheti a HDL koleszterol szintet. A HDL koleszterol szint növekedése pedig jótékony hatással van érrendszerünkre és szívünkre. De a vörösbor jótékony hatásai még nem állnak meg itt, hiszen az antioxidások segítik agyunkat is karban tartani, és az életéveinket is meghosszabbíthatja. A vörösbor resveratol tartalma pedig a cukorbetegeknek is segíthet, és csökkenthetik az ízületi fájdalmakat is.” (Forrás: penzcentrum.hu)

A felsorolt előnyök azonban hangsúlyozottan a minőségi és mértékletes borfogyasztás mellett igazak. Ez a többször említett mérték pedig férfiaknál napi legfeljebb 2-3, míg a nőknél 1-2 deciliter bort jelent.

Dobai Attila, AZ ÉV HOTELE című televíziós verseny múlt heti adásának főszereplője is ezt a mértékletes, minőségi kóstolási lehetőséget használta ki kétnapos egri utazása során, ahová kolléganője, egyben legjobb barátja: Tóth Zsuzsi színésznő társaságában érkezett.



A két fiatal színészpalántaként épp’ 10 évvel ezelőtt találkozott egymással a Pesti Magyar Színiakadémián, ahol osztálytársként az első pillanattól szimpatizálni kezdtek egymással. Barátságuk - ugyan nem zökkenőmentesen - de azóta is tart! Az elmúlt évtizedben rengeteg közös élményük volt, sokat utaztak közös fellépéseik alkalmával, így kézenfekvő volt, hogy találkozásuk tizedik évfordulóját egy közös hétvégével ünnepeljék meg. Az ÉV HOTELE forgatásán két egri szállodába utazhattak el. Ha kíváncsi vagy rá, hogy hogyan alakult Attila és Zsuzsi hétvégéje és tudni szeretnéd, mely hotelek mutatkoztak be elsőként a észak-kelet magyarországi régióban, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi adását az RTL+-on.

AZ ÉV HOTELE verseny az észak-kelet magyarországi régióban folytatódik

Vasárnap az alábbi két hotelt tesztelte Attila és Zsuzsi. Szavazz arra, amelyik neked a leginkább tetszik és ahol Te is szívesen eltöltenél egy hévégét!

Imola Hotel Platán****superior, Eger
Hazánk első felnőttbarát szálláshelye a belvárosban, az egri vártól pár sarokra, közvetlenül a standfürdő szomszédságában található. A 29 prémium, 3 junior és 19 deluxe lakosztály mindegyike rendelkezik erkéllyel, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a keleti oldalon az Eged-hegyre illetve a nyugati oldalon az egri termálfürdő többszáz éves platánfáival övezett területére. A wellnessrészlegen az élménymedence mellett kül- és beltéri gyógyvizes medencék várják a vendégeket. A gyógymedencék kínálatában megtalálható a sófürdő, valamint a radonos és a kénes gyógymedence is. Ezen kívül szaunavilág, Kneipp-taposómedence, pezsgőfürdő, és Solar Beach szolgálja a feltöltődést. A Platán étteremben a hagyományos magyar ételeket modern köntösbe bújtatva kínálják, mely nem csak látványban, de ízekben is elvarázsolja a gasztronómia kedvelőit. Ezt az élményt teszi teljessé Birliba Tamás sommelier, aki 17 éves tapasztalatával garantálja, hogy az ízletes ételek mellé a megfelelő bor kerül.


További részletek: https://imolaplatan.hu/

Hotel Villa Völgy **** Wellness & Konferencia, Eger
A 4 csillagos Hotel Villa Völgy Eger csendes, külvárosi részén, található. Ahogy a neve is sejteti, a szállodakomplexum három impozáns villaépületeit egy gyönyörű 2 hektáros park öleli körül, ahonnan a kedvelt szépasszonyvölgyi borospincék és szórakozóhelyek pár perces sétával megközelíthetők. Az idelátogatók superior és deluxe szobatípusokból választhatnak. A wellness részlegen található a szezonálisan nyitva tartó élménystrand és az egész évben működő beltéri wellnessrészlege, ahol beltéri úszómedence, élménymedence, jakuzzi, infraszauna, finn szauna, sókamra, jég-gőz-aromakabin, korszerű erő- és kardiógépekkel felszerelt fitneszterem és mediterrán pihenő is található. A szálloda két éttermében a táj jellegzetes ételei mellett igazi gasztronómiai különlegességeket is megtalálunk.


További részletek: http://villavolgy.hu/

Szavazz és nyerj egy ajándék hétvégét!

www.facebook.com/azevhotele oldalon vasárnap délig szavazhatsz a műsorban bemutatott szállodák valamelyikére. Aki ugyanis szavaz, az nyerhet egy ajándék hétvégét abba a szállodába, ahová a voksát leadta! Idén is minden szavazat számít, ugyanis ez egy verseny, ahol Te döntheted el, hogy melyik szálloda legyen a régió, azaz A HÓNAP HOTELE, majd végül AZ ÉV HOTELE.

A jövő héten újra művészpár teszteli a hoteleket

Egy hét múlva, a következő adásban a sármos színész Buch Tibor és operaénekesnő párja, Lőrincz Judit lesz segítségünkre a szállodatesztelésben. Ők egy mátraházai boutique szállodát és egy egri minihotelt kerestek fel!


Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye, az RTL-en futó AZ ÉV HOTELE közönségszavazás lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, azaz a HÓNAP HOTELE végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.



AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL-en az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy sztár és az általa kiválasztott útitárs kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.