A tiszta gondolkodás és a tisztátlan állati ösztön-lélek

A zsidó filozófia elgondolása szerint az emberiség és a zsidó nép célja ezen a földön a fizikai világ nemesítése. A kabbala szerint minden fizikai dologban isteni szikrák vannak elrejtve, és az ember feladata ezeket az általa végrehajtott nemes célú cselekedetekkel felemelni.

A zsidó filozófia elgondolása szerint az emberiség és a zsidó nép célja ezen a földön a fizikai világ nemesítése. A kabbala szerint minden fizikai dologban isteni szikrák vannak elrejtve, és az ember feladata ezeket az általa végrehajtott nemes célú cselekedetekkel felemelni.
Ez a megtisztítás és megnemesítés/fölemelés koncepcióját jelenti: a teremtett valóság megtisztítása, és a végső célhoz, az isteni szándékhoz való fölemelése. Rostáljuk ki, szűrjük meg a szent szikrákat (az „isteni szikrákat”) a gonosz, avagy a profán tartományából. Ezek a szikrák bele vannak ágyazódva a világba, hogy létezhessenek, és betölthessék a teremtésre irányuló isteni szándékban kijelölt szerepüket. Amikor az ember a bibliai elrendelés szerint viszonyul a teremtett valósághoz (aktívan, azaz úgy, hogy csinál valamit; vagy passzívan, azaz úgy, hogy tartózkodik bizonyos dolgok megtételétől), akkor ő és az a valóság megnemesedik, átitatódik szentséggel.

Azokban az esetekben, amikor az ember nem az elrendelt módon viszonyul a teremtett dolgokhoz, s különösen akkor, amikor rossz célra vagy a Biblia utasításaival ellenkező módon használja azokat, e tárgyakkal egyetemben lealacsonyodik, és elmerül a tisztátalanságban.

A Kabbala kétlépcsős folyamatról beszél: A legfelsőbb istennév: Hávájá négy betűből áll, amelyeket magánhangzókkal kiegészítve, egymástól eltérő módon lehet leírni. Ez a kettő speciális, a teremtett világot befolyásoló isteni megnyilvánulásokat, kisugárzásokat, vagy kiáradásokat jelöl. Az egyik Isten őseredeti Transzcendenciájára, a másik pedig Isten őseredeti Immanenciájára utal.

Hogy miképpen befolyásolják ezek a nevek a teremtést, az jól látható ezeknek a kifejezéseknek egy másik aspektusában: az első, mint önálló szó, azt jelenti: „mi?”, mint abban, hogy: „Mik vagyunk mi?” „miféle fontossággal bírunk?” Ez tehát totális önmegtagadásra utal, amely egészen addig a pontig megy el, ahol az ember egyszerre ráeszmél, valódi létezéssel egyedül Isten bír. Az első egyben Ádámot is jelenti mely az emberre utaló legfennköltebb kifejezés.

A második név azt jelenti, hogy állat, barom, mert ez egy alacsonyabb szintű, a teremtett valóságra utaló manifesztáció, nem úgy, mint az első, amely fölötte áll a teremtésnek (Isteni Transzcendencia).
A folyamat a teremtett létezők megtisztítása és megnemesítése, az isteni tudaton keresztül történik. A szentség szikráit ez a Név szabadítja ki. Ezért mondják azt, hogy az isteni szikrákat kiszabadítjuk a teremtett világból, egyben a világot felemeljük, megnemesítjük. Első szinten ez a jónak a rossztól való elválasztása, az állati lélek megtisztítása. Ez szimbolizálja az isteni akarat felismerését és tudatosítását, az ego, az önhittség, vagy önérdek-érvényesítés megtagadását emberben és anyagban egyaránt. Ez azonban még nem a legmagasabb szint.

Miután megtörtént a tudatosítás, következik a magasabb szint, ahol nem csupán az istenivel szembeni önfeladás van jelen, hanem valódi és abszolút én-megsemmisítés, az „Istenen kívül semmi más nem létezik” felismerésének értelmében. Ez a legmagasabb szintű szublimáció.
Ez az elmélkedés misztikus koncepciója: nem megelégedni egyszeri „elemekre bontás”-sal, tisztázással és megtisztítással, hanem megismételni mindezt a még tökéletesebb eredmények érdekében.

Étrendi törvények
Az étrendi törvények egyik indoka: minden, amit az ember megeszik, vérré és hússá alakul át, és a személy szerves részévé válik. A Biblia éppen ezért megtiltotta a tisztátalan ételek fogyasztását, megakadályozandó, hogy az ember magába építse a tiltott ételek rossz tulajdonságait.


Ez az elv vonatkozik a tisztaság és tisztátalanság ismérveinek koncepciójára is. Ha létezik tilalom az olyan állatok fogyasztására, amelyek nem kérődznek és nincs hasított patájuk (meggátolandó ezen állatok sajátos vonásainak beépülését), akkor ebből az következik, hogy az ember akkor viselkedik helyesen, ha magáévá teszi a hasított pata és a kérődzés képzetét.

A Biblia minden egyes aspektusa tanítja és útbaigazítja az embert.


Épp ezért, ha egy állatnál vannak olyan ismérvek, amelyek segítségével legalábbis megállapítható annak tisztasága, ez arra tanít minket, hogy a kérődzés és a hasított-patájúság jellegzetességei azt a célt is szolgálják, hogy saját személyiségünkben felismerjük, életvitelünk tiszta vagy, Isten ments, az ellenkező voltát. A Biblia ezekre a jellegzetességekre vagy ismérvekre egy állat tisztaságának megállapítása vonatkozásában utal. Következésképpen ezen ismérvek spirituális megfelelője az ember szívében lakozó „állat”, azaz az „állati ösztön lélek”. Ezzel kapcsolatban valóban meg kell állapítanunk, hogy tiszta-e az „állat” vagy sem.

Mindkét fajta állatcsoportot, a tisztát és a tisztátalant is megemlíti a Biblia. Ez azt jelenti, hogy létezhet olyan személy is, aki követi az írást, s mégis egy „tisztátalan állat” leledzik benne. Lehet valaki „romlott és ugyanakkor Biblia-követő” (azaz a viselkedése látszólag összhangban van a Biblia irányelveivel, a valóságban azonban megszegi a „szentek legyetek” alapvető előírását). Ahhoz tehát, hogy föl lehessen ismerni a „tiszta állatot”, a Biblia két ismérvet ad meg: a) hasított pata és b) kérődzés.

Pata
Az embernek csupán a cselekvése, a dolgok tevésének képességei szabad, hogy törődjenek – ahol szükséges – a materiális, avagy földi valósággal, az „evilági dolgokkal”, magasabb rendű képességei a „fej” azonban nem.

Mindazonáltal, még a láb esetében is kell, hogy legyen egy pata a láb és a talaj, a föld között, egy közbeékelés a lábak és az anyagiasság között.

A közbeékelést és elrejtést szimbolizáló patának azonban még hasítottnak, kettéosztottnak is kell lennie. Ez azt jelenti, hogy még a földi dolgokban is helye kell, hogy legyen az isteni világosságnak, hogy az embernek észlelnie kell bennük az isteni szikrát.

Az embernek még evilági dolgokban sem szabad elkülönítenie magát Istentől, azaz a patának ebből adódóan teljesen hasítottnak kell lennie, a tetejétől a legaljáig. Mert csak ekkor lehetséges az, hogy az ember még az evilági dolgokban is felfedezze az isteni szikrát, és a Biblia által előírt utat kövesse, csak ekkor lehet az állat tiszta. Vagyis csak ekkor lehet az emberben lakozó állat – a fizikai valóság, amelyre a test miatt van szükség – tiszta állat.

Vannak olyanok, akik kizárólag a „jobb kéz közel húz” elvét alkalmazzák, mindenfajta korlátozás nélkül. Úgy érvelnek, hogy annak érdekében, hogy nemzedékünk zsidóságát közelebb hozzuk a Bibliához, megéri rugalmasabbak lennünk a Biblia dolgaiban, sőt akár adaptálnunk is kell a Bibliát, Isten ments, a mai trendekhez.

Még ha igaz is lenne, hogy ez a fajta viszonyulás közelebb hozná ezeket az eltávolodott embereket, a törvény eleve kizárja a Tóra akár csak nüánsznyi megváltoztatásának lehetőségét is, legyen az magának a szentírásnak a szövege vagy egy rabbinikus előírásé, még akkor is, ha azt egy nemrégen élt irányadó mesterünk iktatta be.

Dobosy Ildikó