Sárkányos lány 6.

Másnap azonban ismét kész voltam, és kitaláltam, hogy megkeresem azt a bizonyos Petit. Késő éjjel volt, de azért felcsengettem a szomszédot, és meggyőztem Anita férjét - aki egyébként egy középkorú, szigorú életet élő családapa -, hogy nekem azonnal meg kell találnom Petit, vigyen el kocsival.

Másnap azonban ismét kész voltam, és kitaláltam, hogy megkeresem azt a bizonyos Petit. Késő éjjel volt, de azért felcsengettem a szomszédot, és meggyőztem Anita férjét – aki egyébként egy középkorú, szigorú életet élő családapa –, hogy nekem azonnal meg kell találnom Petit, vigyen el kocsival. Sikerült, így bejártuk a környék kocsmáit. A Kertészben voltak, Gábor is ott volt. Odahívtam a fiút, és halál komolyan elkezdtem neki magyarázni, hogy neki velem kell élnie. Erre eljött velem. Az sem semmi, hogy én hogy viselkedtem, de az sem, ahogy a családapa, aki furikázott, illetve ahogy Peti. Nem tudom, mivel hatottam rá, mert utólag elmondta, hogy borzalmasan néztem ki a tincsekben álló hajammal, sötét karikákkal a szemem alatt.

Gábor utánunk jött, betörte a ház bejárati üvegajtaját, majd följött a lakásba és botrányt rendezett. Másnap Peti hazament, és délután visszabuszozott hóna alatt a kispárnájával. Egyébként úgy egy hét múlva magamhoz tértem, és akkor mesélte el, hogy került oda. Fél évig lakott nálam.

Sokat voltunk együtt négyen, Peti, a bátyja, illetve az ő barátnője. Gáborral érthetően megromlott a kapcsolatuk. Sokkal később megint jóban lettek, hiszen végül is egy hülye picsa nem ronthat meg fiúbarátságokat – igazuk is van. Együtt kezdtünk a drogbizniszbe, de a cuccot én szereztem. Amikorra vége lett a kapcsolatunk Petivel, már az egész négyessel összevesztem pénzügyeken.

Ekkoriban történt az velem, amit én agyborulatnak hívtam. Egyszerűen teljesen megváltoztam, kicserélődött a személyiségem. Például elkezdtem kólát inni, pedig mindig is utáltam a szénsavas italokat, kivéve a sört. Aztán olyan kirohanásokat rendeztem, hogy üres üvegeket a falhoz csapkodtam, pedig azelőtt soha nem tudtam volna így kiadni a bennem felgyülemlett dühöt. Az utcán úgy éreztem magam, mintha hallanám a szembejövők gondolatait, illetve az enyémek is túl hangosak voltak. Féltem az emberektől, buszra innentől kezdve nem is szálltam évekig – ma sem nagyon szeretem. Egyik éjjel éppen valami kiselőadást tartottam Petinek valami fontos kérdésről, amikor hirtelen rájöttem, hogy ugyanúgy kezdtem el gondolkozni, mint B. István, a főnököm. Neki valóban különleges volt a gondolkozása, olyan csavarok voltak benne, amit érdekes módon ekkor értettem meg.

Ekkoriban jártam autót vezetni tanulni, és a Flórián téren kellett volna találkoznom az oktatóval, de volt, hogy annyira bepánikoltam, hogy elsírtam magam, és hazafutottam. Elkezdtem a csuklómat vagdosni, úgyhogy bekötött csuklókkal járkáltam azután mindenfelé. Évekkel később olvastam az agykutatásról egy könyvet, amelyből megtudtam, hogy például az Andaxin micsoda személyiségváltozásokat képes előidézni, alacsony dózisban javasolják csak, de inkább egyáltalán nem javasolják. Na most, az én napi egy levelemmel, plusz az elfogyasztott alkohol és kábítószermennyiséggel nem csoda, hogy megbolondultam. Amit produkáltam, az egyébként nem egyszerű személyiségzavar volt, hanem a pánikbetegség egyértelmű tüneteit is mutatta.

Petiék távozása után még nagyobb, vég nélküli bulizások következtek. Még népszerűbb lettem, hiszen volt saját lakásom, illetve jó kapcsolataim, így a kábítószert olcsón tudtam beszerezni. Az exet, speedet, illetve a hasist, füvet is más-más forrásból (nem Marcitól). Azalatt, amíg ott laktam (másfél évig), minden áldott nap buli volt nálam. Egyik nap feltűnt, milyen kevesen voltak aznap, így összeszámoltam és kiderült, hogy így is huszonheten jöttek. A Békásiakat hanyagoltam, hiszen Gáborral már nem jártunk. Marci társasága, meg régi barátaim jöttek, Daniék például, meg Áronék – az első barátom – is, mákteát főzni. Érdekes módon, hirtelen mindenki drogos lett, a rég nem látott barátaimról is az derült ki, hogy tőlem függetlenül már rákaptak. Így aztán az egész világom már csak a drogból állt.

Bár nem határoztam el, hogy üzletelni kezdek vele, a dolog így is nagyon gyorsan kialakult, hiszen olcsón tudtam szerezni, és rengeteg ismerősömnek szüksége volt rá, tehát kézenfekvő volt, hogy tőlem vesznek. Apu ekkor már külföldön élt, és régi barátja Jani, valahogy olyan volt Marcival és velem, mintha apánk helyett apánk volna. Többször is könyörgött, hogy ne a lakásomban árusítsak, mert az veszélyes, de nem tudtam elkülöníteni, mivel ott voltak a bulik, és a buli résztvevőinek kellett többnyire a cucc. Persze Jani is drogozott, egyébként is ő volt az egyik forrásom.

A biznisz hamarosan nagyon jól ment. Egyre többen csengettek fel kaputelefonon, már azt sem tudtam, ki kicsoda. Estére általában annyira kába voltam, hogy csak mondtam, hogy ott a hűtőben a cucc, vegye ki, az asztalon pedig van egy köcsög, abba meg tegye be a pénzt. Érdekes módon tudtommal soha nem loptak tőlem abban a lakásban (egyszer volt, hogy csak Marci volt ott, és egy hülyegyerek kitépett a kezéből pár bélyeget és elszaladt), és reggel mindig több, mint százezer forint volt a köcsögben, főleg hétvége után. A pénzt azután annak rendje és módja szerint visszaforgattam, magyarul eldrogoztam. A legközelebbi barátaim, akik nagyon sokan voltak, egy csomószor ingyen kapták a cuccot tőlem, nem beszélve a saját magam által elfogyasztott hatalmas mennyiségről, ami olcsón megúszva is rengeteg pénzbe került. Néha a barátaim vették át tőlem az üzlet irányítását estére, főleg Ákos segített. Ákos egyszer elhúzta a sapkáját az arca előtt, majd azt hitte, hogy lenyelte. Elkezdtett fuldokolni, úgy kellett felpofozni.

Az életem kizárólag a lakásban zajlott, de maximum a közvetlen környéken. Szinte hónapokig ki sem mozdultam, csak időnként lementem az éjjel-nappaliba. De egy idő után már úgy remegett a kezem, hogy cikinek tartottam a fizetést a pénztárnál, így azután általában a vásárlásra is másokat kértem meg. Annyira a drogról szólt minden, hogy a lakásomat kábítószerért cserébe tapétázták ki, illetve az illatszereimért is anyaggal fizettem. Csináltattam két újabb tetoválást, egyet a bal csuklómra, hogy eltakarja a vágások nyomát, és egy színes nonfiguratívot pedig a lapockámra. A tetoválós házhoz jött. Összesen tizenöt gramm hasist fizettem neki. Rengeteg embert láttam, ahogy szépen lassan rászoknak a cuccra – azok is, akiknek nem kifejezettem az önpusztítás volt a céljuk, mint nekem.

Utáltam az egészet. Elég nevetséges lehettem, ahogy teljesen betépve, ráadásul dealerként magyarázom mindenkinek, hogy nem kéne ezt csinálni. Volt, hogy megtagadtam valakinek az eladást, mert úgy ítéltem meg “rendkívül jó ítélőképességemmel”, hogy nem kéne. Olyan sosem volt, hogy rábeszéltem volna valakit, hogy próbálja ki, vagy olyannak adtam volna el, aki még sosem csinálta. A mai napig utálom, ha valaki ilyet tesz, és a saját életén kívül egy másikat is kockáztat. “Jó szívemet” az is bizonyítja, hogy karácsonykor karácsonyi csomagolópapírban kapták az anyagot a delikvensek, és többet, mint amit fizettek. Jellemző módon szülinapomra az egyik fiútól mindenféle műanyag tárolóedényeket, meg több tekercs fóliát, valamint előre hajtogatott tasakokat kaptam.

A házban hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy mi folyik nálam. Hírhedt voltam a környéken. Egyik haverom egyszer mesélte, hogy aznap náluk osztályfőnöki órán a drogozásról beszéltek, és személy szerint engem, a „sárkányos lányt” hoztak fel elrettentő példaként. Egyébként a ház aljában volt egy éjjel-nappali, az ott dolgozó fiú nekem is dolgozott.

Személy szerint is egyre inkább rákaptam. Már rég nem ittam, valahogy nem fér meg a kettő. Barátom sem volt, mert valahogy az sem fér össze a cuccozással, az ember egy idő után nem kíván semmit a drogon kívül. A speedet szerettem a legjobban egészen addig, míg később a kokaint ki nem próbáltam. A fűvel továbbra sem éltem, csak kereskedtem, mert lelassított, bár volt egy időszak, amikor ettem a hasist. Nagyon sokat exeztem, de az inkább olyan bulizáshoz való.

Valami új forrásból teljesen tiszta amfetamint szereztem, amit azután úgy árusítottam, hogy még egyszer annyi koffeintablettával felütöttem, és így is egy nagyon erős speedet kaptam. Én magam már nem is speedeztem, hanem az amfetamint toltam, napi több grammot (egy grammot nyolcezer forintért tudtam volna eladni).

Botond nemrég mesélte, hogy egyszer egy szerda délelőtt feljött hozzám, és ott talált az ágyon ülve a nagy előszobatükörrel az ölemben, rajta a kihúzkodott csíkokkal (por alapú kábítószerből szoktak csíkokat húzni egy kártyával, hogy könnyebb legyen felszívni).

Alig bírtam elviselni a ledzsalásokat (így hívtuk, amikor az anyag hatása kezd elmúlni, és óhatatlanul jön a vele járó rosszkedv, a „világvége hangulat”), így azután általában nem is vártam meg, hanem még rádobtam egy-két lapáttal. A drogoktól, amiket szerettem, nem lehetett aludni, ezért két-három napig fent voltam, akkor aludtam csak, amikor elájultam. Egyik reggel nagy meglepetéssel vettem észre, hogy két nagy ránc keletkezett a szemem alatt, ami azután ottmaradt, csak pár év múlva tűnt el.
Egy másik reggel pedig az a felfedezés ért villámcsapásként, hogy eltűntek a melleim. Valahogy teljesen összeestek a kábítószerezéstől.

Marci beszélt Gáborral is, és felhívta aput is, hogy csináljanak már valamit az érdekemben. Apu barátnője nemrég mesélte, hogy apu akkor azon gondolkozott, kihozat magához (akkor már Amerikában élt), lekötöz, és bezár egy üres szobába, egészen addig, míg le nem szokok.