Sárkányos lány 13

A cím, amit kaptam, az egyik leggazdagabb környéken található. A lobbyban már sokan gyülekeztek, Chandra különböző ismerősei, tanítványai. Nem tudtam és nem értettem semmit, így óvatosan puhatolóztam.

A cím, amit kaptam, az egyik leggazdagabb környéken található. A lobbyban már sokan gyülekeztek, Chandra különböző ismerősei, tanítványai. Nem tudtam és nem értettem semmit, így óvatosan puhatolóztam. Körülbelül csupa olyan sztorit hallottam, hogy azelőtt „compleetly fucked up” (teljesen elbaszott) voltam, de azután találkoztam Chandrával, aki „opened me up”(érzelmileg kinyitott). Gondoltam, most se lehetnek normálisak.

A fényűző aulában ott volt Chandra egyik segédje is, Allen, aki leginkább úgy néz ki, mint a Julius Meinl-figura. Angol-ír-indiai-kínai keverék, vagy valami hasonló, és gyönyörű szép fiú. Ő fogadott minket, és mindig feltelefonált, ahogy érkezett valaki.


Teljesen abszurdnak láttam az egészet, hogy tibeti szerzetesek itt, ezen a fényűző helyen fognak áldást osztani. Brigivel elszórakoztattuk magunkat azzal a gondolattal, hogy talán magánjetekkel repültek ide. Sokáig vártunk, végül felengedtek minket. Chandra lakása tele van képekkel, Oshoról, Jézusról, sok tibeti lámáról, meg szobrokkal és tibeti, indiai textilekkel. Bútor nem sok van, az egyik kanapén már ott ült egy idős szerzetes, szerzetesi ruhájában. Leültünk a földön körbe, és a láma két szerzetestársa segítségével megkezdte a szertartást. Meditálnunk kellett, Buddhát magunk elé képzelni, majd az egyik segéd körbejárt egy tállal, amiben tésztagalacsinok voltak, és abból mindenki elvett egyet-egyet.

A galacsinokat a testünk különböző pontjaihoz érintve felszívtunk velük mindenfajta negativitást. Azután a láma körbejött, és szanszkritül mormolva mindenkinek a fejére öntött egy kis vizet, ami már nem tudom, mi célt szolgált, de gondolom tisztítást. Ezután újabb kört tett, s ekkor egy nagy tollal sepergetett le rólunk mindenféle rosszat. Végül egy fémtárgyat érintgetett hozzánk, ami védelmezésre szolgált, majd egy imát is megtanultunk, és ismét kaptunk zsineget a nyakunkba. Elszórakoztattam őket egy darabig, mire a nekem egyedül tetsző piros színűt kiválasztattam velük. Végig nem tudtam koncentrálni, állandóan csodálkozva néztem körül, hogy mi folyik itt, és én mit keresek itt. Chandra majdnem velem szemben ült, és többször is rám kacsintott. Mielőtt elmentünk odajött hozzám, és azt mondta, hogy lát a testemben valami rendellenességet, és éppen a városban tartózkodik egy pszicho-surger (mint a manilai csodadoktorok) ismerőse, jó lenne, ha megműthetne engem. Mondtam jó, persze. Azt is mondta, hogy a láma is kérdezte tőle, mi a baj velem. (Megjegyzem nem csodálom, már csak amiatt sem, mert úgy viselkedtem, mint egy hülye bakfis).

Másnap hívott, hogy menjek le hozzá. Ott voltam nála öt órát. Közben végre megtudtam, mit csinál. Egyre-másra jöttek hozzá az emberek, akár egész családjukkal, hogy gyógyítsa őket. Chandra állítólag olyan tizenöt évet élt kolostorban, egyébként Indiából származik, gazdag családból. Azt hiszem van valamilyen orvosi végzettsége is. Osho ashramját is vezette Punában és Angliában is élt sokat. Mindenkivel bement hosszabb-rövidebb időre egy másik szobába, ahonnan, amikor kijöttek, mindenki álmélkodott, hogy hű, meg ha, mennyit változott a kuncsaft, és ők maguk is elismerték, hogy sokkal jobban érzik magukat. Egy haiti asszony táncolva jött ki tőle, aki saját hite szerint a démontól megszállva ment be, de a varázsló elűzte azt.

Később engem is behívott, de egész addig is kitüntetett figyelmességével, kedvességével. Kimentünk az erkélyre, a lakás a tizennegyediken van, rögtön az óceánparton, de nem arra néz, hanem a másik oldalon lévő gyönyörű csatornákra. Felfeküdtem az erkélyen lévő ágyra, ő meg megcsontkovácsolt, de mivel még soha ezelőtt nem volt ilyen tapasztalatban részem, alig bírtam visszatartani a röhögést, hogy mit művel velem. Azután felvett egy koronaszerű, nagy, aranyozott valamit, a kezében egy csengettyűvel csilingelt, hozzá szanszkritül énekelve, a másik kezében meg egy fura tárgy volt, amit a hasam felett mozgatott. Ekkor már fuldokoltam, de nem sértettem meg, ő is jókedvű volt, mint egyébként mindig. Később meggyújtott egy fűcsomót – az indiánok használnak ilyet a rossz szellemek elűzésére –, és rám fújta a füstjét, tök büdös lettem tőle – nem is engedtem neki azután többször.

Kérdezte tőlem, hogy jó lesz-e a reggel tízórás időpont a colonra, amiről én azt hittem, hogy a műtét, és rábólintottam. Inkább kíváncsi voltam, mint hittem neki. Reggel kilencre ott voltam nála, akkor tápászkodott ki az ágyból. Nekiállt készülődni, meg hosszasan telefonálgatni, nekem pedig berakott egy dokumentumfilmet egy hatvanas évekbeli gururól. Tizenegykor jelentette, hogy készen van. Hozta a pisztolyát is, mert mondta, hogy lőni tanul, mivel filmekben is szokott szerepelni. Hatalmas fehér kocsija van, szentképekkel, és a műszerfal tetején virágokkal. Úgy vezet, mint egy őrült, miközben üvölteti a zenét, valami funkyt. Közben különböző sztorikkal szórakoztatott, hogy hogyan tolt ki például a rendőrökkel, meg mik történtek vele és Steven Seagallal.