Árulkodó testbeszéd

Évtizedekkel ezelőtt felfigyeltek már arra a viselkedéskutatók, hogy milyen jól tudunk "beszélgetni" idegen ajkúakkal csupán a gesztikulációk útján. Innen már csak egy lépés volt megfigyelni különböző népcsoportok kifejezésmódját, ahogy szavak nélkül "beszélgetnek" egymással.

Évtizedekkel ezelőtt felfigyeltek már arra a viselkedéskutatók, hogy milyen jól tudunk "beszélgetni" idegen ajkúakkal csupán a gesztikulációk útján. Innen már csak egy lépés volt megfigyelni különböző népcsoportok kifejezésmódját, ahogy szavak nélkül "beszélgetnek" egymással.

Ugye ismerik a kifejezéseket: "hűvös angolok", "forróvérű spanyolok" és "mindig udvarias japánok"? Hát persze!

Mindannyian azonnal fel tudjuk idézni őket a tartózkodó kimértségükkel vagy a hatalmas gesztikulációjukkal vagy akár a mindig mosolygós meghajlásukkal, pedig csak a testbeszédjük alapjait értelmezzük. Az egymástól jelentősen eltérő kultúrákban megfigyelhető, hogy mennyire különböző távolságra állnak egymástól a beszélgető felek, Japánban például, ahol nagyobb a népsűrűség, teljesen természetes, hogy az emberek csekély 40-50 cm-re egymástól állva kommunikálnak, míg ugyanez a távolság Ausztráliában egy kívülálló megfigyelő számára a bizalmas kapcsolat egyik jele lehet.
Karrier fórum

Figyeljünk a lábra!
A gyakorlott testbeszédolvasó számára minden mozdulat mesél valamit. Tudhatja, hogy ha valaki, egy kérdésre válaszolva, kerüli a tekintetét, vagy picit megrándul az arca, vagy a szája előtt elhúzza a kezét - talán nem őszinte. Felmérheti az igazi figyelmet, ha valakivel szemben állva észreveszi, hogy a beszélgető teljes testével felé fordul, lábfejeit is feléje tartja. De fel is hívhatja beszélgetőtársa elkalandozó figyelmét egy megfelelő vállérintéssel.

A lábakkal legalább olyan jól lehet kommunikálni, mint a kezeinkkel! Mindenki igyekszik leplezni az idegességét. Sokan rájöttek már arra, hogy ilyenkor a kezüket kell nyugodtan tartaniuk, tehát nem dobolnak az asztalon, nem tördelik az ujjaikat, hogy mások ne észlelhessék stresszes állapotukat, de a lábukról általában elfelejtkeznek! Ha a láb és a lábfej folyamatosan mozog, ha himbáló a lábfejtartás, vagy éppen a beszélgető lábai folyamatosan az ajtó felé fordulnak, akkor rejtett stresszel állunk szemben. Ha az egész test mondanivalójára odafigyelünk, nem fordulhat elő velünk, hogy félreértünk valamit, esetleg zárt kapukat döngetünk. A testünkkel kommunikálni külön művészet!

Tanuljunk "testbeszédül"!
Mint minden új elsajátításakor, így a testbeszéd esetében is a szemlélődés az első, amit meg kell tanulnunk. Erre a legalkalmasabbak a nagyobb bevásárló áruházak pihenőhelyei, ahol az emberek megfáradván, kicsit elfelejtenek "viselkedni", és így könnyű megfigyelni, ki hogyan "testbeszél", ha úgy gondolja, hogy senki sem figyeli. Testtartásból, a mozdulatok hirtelenségéből vagy éppen a lassúságból, a szem játékából (ez a legárulkodóbb!) hamarosan pontos következtetéseket vonhatunk le.

Ha a zárkózottság, elutasítás jeleit szeretnénk megismerni, akkor válasszuk a zsúfolt tömegközlekedési eszközöket vagy a szűk lifteket. Ilyenkor ugyanis igyekszünk elszigetelődni a többiektől, és az is nagyon jellemző lehet egy-egy emberre, hogy ezt milyen módon teszi.
Így, ezernyi kis kockából lassan összerakva, képesek lehetünk embertársaink verbális kommunikáció nélküli jelzéseit jól értelmezni és megsejteni, hogy a másik vajon mire gondolhat, mit érezhet. A nekünk feltett kérdésekre pedig a legmegfelelőbben válaszolhatunk, a verbális és nem verbális kommunikációs eszközök tudatos használatával.

Figyeljünk az apró jelekre!
Nyilvánvalóan ismerik a testbeszéd fontosságát mindazok, akik különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy emberek tömegei felfigyeljenek a mondanivalójukra, és hitelesnek tartsák, elismerjék őket. Ilyen, kifejezetten kommunikatív pálya a politikusoké, a televíziós sztároké és a színészeké is.

A közélet szereplőinek kell igazán elsajátítaniuk a testbeszéd pozitív mozzanatait. Nyilvánvalóan tudják, hogy ellenérzést váltana ki a tömegből, ha görnyedt testtartással, ökölbe szorított kezekkel és természetes szemkontaktus tartása nélkül mondanánk beszédet.
Vannak apró jelek, amelyekből már az is lemérhető, hogy az előadó mennyire figyel a testével is sugalmazott információkra. Ilyen például ha ujjait egymással összeillesztve, szinte gömböt formálva velük, koncentrál egy-egy kérdés megválaszolása előtt. Ez jó benyomást kelthet, az előadó megfontolt embernek tűnhet. És tudnunk kell azt, hogy létezik egy "varázslat" is: ez pedig a mosoly.
Előfordul, hogy olykor mást tapasztalunk a közéleti szereplésre vállalkozóknál, és kialakul bennünk a "Valamiért nem bízom meg benne"-érzés. Szinte megfogalmazhatatlan, hogy miért merül fel ez bennünk. Ha valaki beszélgetés közben hirtelen a szája elé, az ajkához emeli a kezét, bármilyen szimpatikus az illető, legyen az politikus, előadó vagy éppen televíziós sztár, azt tanácsolom, figyeljenek oda jobban a kapott válasz valóságtartalmára. De vigyázat! Több jellemző testmozdulatot is számításba kell venni a testbeszéd értékelésénél, hiszen a kéz szájhoz emelése jelezheti a döntésképtelenséget, a bizonytalanságot is.

A közélet aktív résztvevői szorgalmasan tanulják a testbeszédet, önfegyelemmel alakíthatják, fejleszthetik, és mozdulataik is egyre tudatosabbak lehetnek, ám ha az nem az egyéniségükből fakad, akkor arra hosszú távon fény derül. Az apró jelekből megérezhető a jellem és a viselkedés közötti ellentmondás - ha valóban figyelünk embertársunkra. Aki a testbeszédet tökéletesen el akarja sajátítani, annak azt ajánljuk, figyelje meg az 5-6 év körüli gyerekeket. Ők még rendkívül nyíltak, és náluk összhangban van az érzelem és a testbeszéd.

A nagy titok
Valójában a legegyszerűbb módja a testbeszéd tökéletes alkalmazásának, ha az ember azt mondja, amit gondol! Ha gondolataink formálják kimondott véleményünket (nem pedig mást mondunk, mint amit gondolunk), akkor velünk született adottságként kezdjük el jól használni a természetes gesztikulációt, az meg külön ajándék; ha tükörbe nézve van kedvünk magunkra mosolyogni!
Kengyel